FÓKUSZBAN: ONLINE
I. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

Időpont: 2021.03.29-04.01

 

Az I. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósuló, a „Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” (ROHU-446, www.interreg-rohu.eu) elnevezésű projekt keretén belül valósul meg a Csokonai Színház szervezésében.

A konferencián való részvételt színházi neveléssel, színházpedagógiával foglalkozóknak, színházi alkotóknak, drámapedagógusoknak, színházzal, drámapedagógiával kapcsolatos egyetemi szakok hallgatóinak, pedagógusoknak, szakmabeli és szakmán kívüli érdeklődőknek ajánljuk.

Konferenciánk célja, hogy kerekasztal-beszélgetéseken, részvételt kínáló online színházi előadásokon és egyéb programokon keresztül bemutassuk, közösen megvizsgáljuk, illetve megvitassuk a színházi nevelés, színházpedagógia onlineosítása során szerzett tapasztalatainkat. Az online platformban való gondolkodást, alkotást a kényszer szülte: zoomra kellett adaptálnunk programjainkat, drámás tevékenységünket – ugyanakkor ez a helyzet új formák születését is eredményezte.

Hazai alkotók, szakemberek sora mellett Chris Cooper író, rendező, színházi nevelési szakember és a birminghami Big Brum művészeti vezetője Richard Holmes is vendégünk lesz, illetve lehetőségünk lesz találkozni a bukaresti Replika Központ rendezőjével Radu Apostollal és a társulat drámaírójával Mihaela Michailovval.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A programok létszámkorlátosak, a részvétel lehetőségét a jelentkezések sorrendjében tudjuk biztosítani.  Sikeres regisztráció esetén, a programot megelőző napon küldjük az esemény zoom linkjét. Amennyiben a regisztráció sikertelen valamelyik programra, e-mailben értesítjük. Néhány programunkhoz résztvevőként vagy megfigyelőként csatlakozhatnak.

A jelentkezés határideje: 2021. 03. 26.

A konferencia programjai Zoomon valósulnak meg, a részvételhez szükséges stabil internet hozzáférés, egyes programok esetében mikrofon és kamera.

Információ: csipkonferencia@gmail.com, telefon: Gemza Melinda +36202465849, Varga Nikolett +3670 9429209

FIGYELEM!
A regisztrációnál az alábbi címen elérhető űrlap kérdéseire adott válaszokat vesszük figyelembe.
Minden jelentkező automatikus visszaigazolást kap az űrlap kitöltéséről.
Az űrlap ide kattintva tölthető le.

A konferenciaprogram táblázata itt elérhető.
A programok részletes leírása itt elérhető.
Jelen tájékoztató tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 

 

MK_logo-cmyk_HUN-1

 

PrintSlogan_HU_JPEG_CMYK_Interreg_RO_HU