Zavartalan a nézők fogadása

Elkészült a Szervezési Osztály új fogadótere a Víg Kamaraszínházban. Rendezik a bérletesek sorsát, és már három jegypénztárban fogadják a nézőket: kettő a Víg Kamarában, egy pedig a korábbi Debreceni Művelődési Ház földszintjén kapott helyet. Erdősné Nagy Andreával, a Szervezési Osztály vezetőjével, Petró Emília és Heller Péter kulturális szervezőkkel a praktikus tudnivalókról is beszélgettünk. 

MAT_8002Mikor fogtatok hozzá a költözéshez?

PE.: Már tavasszal és nyáron is pakoltunk, de a valódi költözés, a bútorok, eszközök átszállítása augusztus közepén zajlott. A dolgaink 80%-át időben bedobozoltuk.

Egyértelmű volt, hogy a Víg Kamara előterébe költöztök? Megbonyolította a helyzetet, hogy szinte az utolsó pillanatban, augusztusban derült ki, hogy a Kamaraszínház nem tudja fogadni a nézőket.

ENA.: Mi erre az épületre alapoztuk a bérletrendszert, vagyis egy nagyon nehéz helyzet állt elő rögtön az évadkezdéskor, mert nem csak a járványhelyzet nehézségeivel kellett megküzdenünk, hanem azzal is, hogy egy biztos bázis, egy bejáratott játszóhely megszűnt játszóhelyként létezni. Mindezt persze megelőzte, hogy a bérleteseket átütemeztük a Csokonai Színházból ide, a Víg Kamarába, ami óriási munka volt. Ezután derült ki, hogy a Víg Kamara nem tudja fogadni a nézőket. Egy ideig még árultuk a szokásos bérleteket, majd később az a színházi döntés született, hogy a kötött bérleteket át lehet váltani szabadbérletekké.

Még mindig van egy olyan tévhit a bérletesekben, hogy kivárnak, és előbb vagy utóbb úgyis műsorra kerülnek a bérleteikben lévő előadások. Ez lehetséges?

ENA.: Sajnos nem, mert a rendszer minden bérletet átváltott szabadbérletre. De mindenkit, aki már megvásárolta a bérletét, kiértesítettünk.

HP.: A döntés lényege, hogy vagy elfogadja valaki azt, hogy a kötött bérlete szabadbérlet lett, és ennek megfelelően tud jegyet foglalni az egyes előadásokra, vagy a színház visszafizeti a bérlet árát.

PE: Érdemes tudni, hogy azok, akiknek nevesített bérletük volt, akár Thuróczy, Csokonai vagy bármilyen, és szabadbérletük lett, azok a havi műsorban szereplő valamennyi előadásra – új bemutatóra, vendégelőadásra vagy felújított előadásra is – beválthatják a bérletüket. Így sokan éltek ezzel a lehetőséggel, amikor Szabó Magda születésének évfordulójára felújítottuk Az ajtó című előadást. Molnár Piroska Egy német sors című monodrámájára is többen így jutottak jegyhez.

Mit kell ehhez tenniük?

– Figyelemmel kell követniük a havi műsort, és minél hamarabb jelezniük, hogy melyik előadásra szeretnék beváltani a bérletüket.

ENA.: Online is lehet érvényesíteni a bérletet a Jegymester.hu-n, vagy be kell jönni a Szervezési Osztály új helyére, ide, a Víg Kamaraszínházba és jegyet adunk.

Mik voltak a reakciók? Hogyan fogadták a döntést a bérletesek?

ENA.: Pár napig nagyon sok telefonhívásunk volt, személyesen is érdeklődtek a nézők, de sokan még mindig nem jelentkeztek.

PE.: Van, aki 30 éve kötött bérletes, és azt keresi, hogy a Thuróczy bérlet előadása mikor lesz, neki nyilván nehéz váltani, de mindenkinek igyekszünk segíteni a váltásban.

ENA.: Az a bizonyosság vagy inkább kényelem elmúlt, hogy megvettem a bérletem, és tudom, hogy a megszokott székemen én ülök majd minden egyes előadáson. A helyfoglalásnál az érkezési sorrend elve érvényesül, viszont cserébe olyan előadásokat is meg lehet nézni a szabadbérlettel, ami egyébként nem lett volna a bérlet része.

Említettétek, hogy van olyan tavaszi előadás, melyre máig nem váltották vissza a jegyeiket a nézők. Nem lehet, hogy azért, mert felajánlották a jegyeiket a színháznak?

ENA.: Ehhez viszont be kellett volna jönniük, hogy lemondjanak róla. A bérleteseknél is valami ilyesmit érzek: sokan az értesítésünk ellenére egyáltalán nem jelentkeztek. Reméljük, hogy az évad során felveszik velünk a kapcsolatot, és lesz majd olyan előadás, amelyre eljönnek a szabadbérletükkel. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon kemény mag, aki megmaradt nekünk a vírusjárvány és a költözés okozta összes nehézség ellenére.

MAT_8007 (1)

Hogy élitek meg a színház jelenlegi helyzetét? Többször említettétek, hogy dupla terhelés van a színházon: a járványidőszakban kellett elköltöznötök, a távolságtartás új szabályait is be kell tartani, és egyelőre kevesebb játszóhellyel rendelkeztek, mint ami a költözés előtt adott volt.

HP.: A bérletezést átalakítani nem volt egyszerű dolog. Az összes bérletet leképezni a kamaraszínházba, majd módosítani újra. Tartottunk valamennyire a nézői reakcióktól is.

PE: Attól például, hogy nehezen fogadják majd el, hogy nincs fix helyük. A bérlet lényege épp ez a fajta kényelem, biztonság.

HP.: Persze a járvány miatti távolságtartás miatt eleve kevesebb széket tudunk betenni, így a láthatósággal nincs baj. Ráadásul egyelőre nincs olyan játszóhelyünk, ahol emelkedik a nézőtér.

Hogy látjátok, mennyire toleránsak a nézők?

ENA.: Nagyon. Maximálisan.

Együttérzőek a színháziakkal?  

PE.: Nem volt semmiféle felháborodás vagy értetlenkedés, inkább a maximális empátiát tapasztalom még azoktól is, akikkel nem voltunk közvetlenebb viszonyban. Még azt sem furcsállják, hogy ott van két jegypénztár, ahol nincs játék. Ha sikerül elkerülni a teljes bezárást, és lesznek előadásaink, akkor gördülékenyen fogunk tudni dolgozni.

Úgy érzitek, ki vannak éhezve az emberek a színházra?

-Rendkívül hiányzik nekik a színház. Mindegy, hogy maszkot kell viselni, kezet fertőtleníteni előadás előtt, csak jöhessenek, kimozdulhassanak, és kapjanak valamiféle kulturális élményt.

ENA. Persze kár megtapasztaltuk azt is, hogy az idősebbek félnek.

Hol van a határ?

ENA.: Hatvan év felett. Persze itt is vannak kivételek. Volt egy idősebb hölgy, aki napokig hezitált, hogy jöjjön-e színházba vagy sem, mert mind a két barátnője fél, de ő 79 évesen kicsit ironikusan állt a kérdéshez, mondván, vele már megtörtént minden. Eljött az előadásra, de bérletet nem vett a kísérőtársak félelme miatt. Szóval mentalitás kérdése is, de tény, hogy ő a ritka kivétel.

MAT_8005Ha belépünk most a Víg Kamaraszínház főbejáratán, balra egy üvegablak mögött találnak a nézők benneteket, a Szervezési Osztály munkatársait. Berendezkedtetek már?

ENA.: Elindult a munka, hogy a nézőket minél jobb körülmények között tudjuk fogadni. Az internet kiépítése, a burkolatcsere, a fogadótér kiépítése befejeződött. A Víg Kamara színházként él a debreceniek fejében, ezért döntöttünk úgy, amikor kiderült, hogy nem működhet játszóhelyként, hogy mégis itt maradunk. A másik fontos tudnivaló, hogy az itteni két jegypénztár mellett megnyílt egy jegypénztárt a Kossuth utca 1. szám alatt, a korábbi DMK földszintjén is, szemben a bejárattal.

HP.: Ott minden nap 15 és 19 óra között lehet jegyet vásárolni, és a hétvégi előadások előtt egy órával. Ennek a jegypénztárnak a száma: 06 52 413-939. A Víg Kamaraszínházban minden munkanap 9 és 12 óra, valamint 13 és 17 óra között áruljuk a jegyeket.

PE.: Még nem teljes a rend, de a nézők, érdeklődők fogadása zavartalan. Kicsit retró hangulat uralkodik, de tudjuk, hogy ideiglenesen vagyunk itt. A nézők is kezdik megszokni.

Milyen telefonszámon lehet benneteket elérni?

HP.: Mindegyik régi vonalas számunk él. A szervezésnek a 06 52 413-565, a jegypénztáré a kamarában 06 52 456-075. És lehet írni is nekünk: szervezes@csokonaiszinhaz.hu-ra. De a saját számaink is ott vannak a honlapon.

Tudjátok, hogy hol kaptok majd a helyet az új színházban?

ENA.: Rögtön a fogadótérben, ahol az oldalsó lépcsősorok haladnak majd felfelé. Gyönyörű helyen. Addig pedig kibírjuk.

PE.: Együtt bírjuk ki. A miénk több, mint szakmai kapcsolat.

MAT_8016