Deszka_slide2_1180x240

 

Deszka_indexkep (195x273)_3-01

Regényátirat egy haditudósító élményeiről, a tízparancsolathoz rendelt sorstragédiák, felnőtteknek szóló bábelőadás, az emberi gátlástalanság, megtéveszthetőség hiperrealizmusba oltva, szürreális nyomozás a betegség megértésére, thriller-vígjáték három családról egy plüsskutya gombszemén keresztül vagy épp romantikus komédia – csak néhány téma és műfaj, amely bizonyítja az idei DESZKA Fesztivál programjában szereplő előadások sokszínűségét. A debreceni Csokonai Színház 13. alkalommal rendezi meg a kortárs magyar drámák seregszemléjét, amelyen 27 előadást láthat a közönség március 29. és április 6. között.

A DESZKA egyedülálló, hisz egyetlen magyarországi fesztiválként kortárs drámák, új színházi szövegek és azok magas színvonalú megvalósulása a válogatás alapelve. A fesztivál célja a kortárs magyar dráma és színház népszerűsítése, megismertetése a hazai közönséggel. A seregszemle idén is felsorakoztat kőszínházi és független, budapesti, vidéki valamint határon túli előadásokat, s mára a program egyenrangú része a báb-és gyerekszínházi, valamint az ifjúsági tantermi forma is. A programban egyszerre láthatók a legizgalmasabb és leginnovatívabb kőszínházi és független produkciók, így próbál ezúttal is átfogó képet adni a magyar kortárs színházművészet esztétikai sokszínűségéről.

Deszka_indexkep (195x273)_3-01

Deszka Hírek

Deszkanaptár

Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Egyéb helyszín
2019.03.29.
Péntek
10:00-12:00
12:00-14:00
14:00-16:00
16:00-18:00

17 óra 30 perc
Znajkay Zsófia:
Rendezői változat
TÁP Színház

 

NÉZŐTÉRI BÜFÉ
17 óra
Szilágyi Lenke fotókiállításának megnyitója

18:00-20:00
20:00-22:00

20 óra
Kovács Dominik–Kovács Viktor:
Mintapinty
Csokonai Színház

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.03.30. Szombat 10:00-12:00

10 óra
Gimesi Dóra:
Hogyan fogjunk csillagot?
Ciróka Bábszínház (Kecskemét)

 

12:00-14:00
14:00-16:00

14 óra
Nyílt Fórum a Deszka fesztiválon
(Berecz Boglárka: Félelmeink, Kele Fodor Ákos: Az egyse, Dézsi Fruzsina: Nehéz az istennek velünk)

16:00-18:00

KÖLCSEY KÖZPONT
16 óra 30 perc
Horváth Kristóf és a Társulat:
Cigány magyar
A Tudás 6alom Csoport

18:00-20:00

18 óra
Háy János:
Apa lánya
Budapest Bábszínház

20:00-22:00

20 óra
Dömötör András – Benedek Albert:
Second Life avagy Kétéletem
Orlai Produkciós Iroda (Budapest)

20 óra
Kovács Dominik–Kovács Viktor:
Mintapinty
Csokonai Színház

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.03.31. Vasárnap 10:00-12:00

 

12:00-14:00
14:00-16:00

14 óra
Nyílt Fórum a Deszka fesztiválon
(Drubina Orsolya: Brémai muzsikusok, Kemény Zsófi: Tiszavirág és bölömbika, O. Horváth Sári: Életigen)

16:00-18:00
18:00-20:00

DÉRI MÚZEUM
18 óra 30 perc
Vészits Andrea:
wonder-full avagy NÓRA Csodaországban
Barboncás Egyesület (Szeged)

20:00-22:00

20 óra
Pass Andrea:
Eltűnő ingerek
Füge + Trafó koprodukció

20 óra
Háy János:
Apa lánya
Budapest Bábszínház

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.04.01. Hétfő 09:00-12:00

10 óra
Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska
Vojtina Bábszínház

12:00-14:00
14:00-16:00

15 óra
Pass Andrea::
Eltűnő ingerek
Füge + Trafó koprodukció

15 óra
Romankovics Edit:
Talpuk alatt

A Nemzeti Táncszínház, a Duna Táncműhely és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója

16:00-18:00
18:00-20:00
20:00-22:00

20 óra
Pass Andrea:
A vándorkutya
Vígszínház

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.04.02. Kedd 09:00-12:00

 

12:00-14:00
14:00-16:00

14 óra
Gimesi Dóra: Hamupipőke
Vaskakas Bábszínház (Győr)

16:00-18:00

16 óra 30 perc
Gimesi Dóra: Hamupipőke
Vaskakas Bábszínház (Győr)

16 óra
A lélek legszebb éjszakája
Örkény István Színház

18:00-20:00

18 óra
Enyedi Éva:
Lear halála
Miskolci Nemzeti Színház

20:00-22:00

20 óra
A lélek legszebb éjszakája
Örkény István Színház

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.04.03. Szerda 10:00-12:00

9 óra 30 perc
Fábián Péter:
Rinocéroszok, avagy a diákcsíny-enciklopédia
K2 Színház

12:00-14:00
14:00-16:00
16:00-18:00

16 óra
The End
Kosztolányi Dezső Színház

18:00-20:00

18 óra
Beszélgetés Pass Andreával, a Fesztivál díszvendégével

20:00-22:00

20 óra
Döbrentei Sarolta:
Sára asszony
A Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciója

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.04.04. Csütörtök 10:00-12:00

Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
10 óra
A csomag
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, az InSite Drama és a The Gap Arts Project koprodukciója (Szada/Budapest)

12:00-14:00
14:00-16:00

14 óra
Mikó Csaba:
Az ifjú Mátyás

Csokonai Színház

16:00-18:00
18:00-20:00

18 óra
Székely Rozália:
Kálvária lakópark

Füge + Trafó koprodukció

20:00-22:00

20 óra
Székely Csaba:
10

Radnóti Miklós Színház

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.04.05. Péntek 10:00-12:00

9 óra
Grecsó Krisztián – Hrutka Róbert:
Stop
Harlekin Bábszínház az Egri Kulturális és Művészeti Központ együttműködésével

12:00-14:00
14:00-16:00
16:00-18:00
18:00-20:00

18 óra
Spiró György:
Széljegy
Katona József Színház (Budapest)

DÉRI MÚZEUM
16 óra 30 perc
Brestyánszki Boros Rozi:
Ki tudja, látsz-e még?
Szab-Way Színházi Szervezet (Szabadka)

20:00-22:00

20 óra
Závada Pál:
Az utolsó üzlet
Szegedi Nemzeti Színház

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2019.04.06.
Szombat
10:00-12:00

10 óra
Parti Nagy Lajos:
A császár új ruhája
Mesebolt Bábszínház (Szombathely)

12:00-14:00
14:00-16:00
16:00-18:00

 

17 óra
Botos Bálint:
Liget
Váróterem Projekt (Kolozsvár)

18:00-20:00

19 óra
Harcsa/Keszég/Márkos/Benkő/Pándi:
Kassák koncert

20:00-22:00
22:00-00:00
0:00-02:00

Gördeszka – gyermek- és ifjúsági előadások

Gimesi Dóra: Hogyan fogjunk csillagot?
Ciróka Bábszínház (Kecskemét)
Vészits Andrea: wonder full avagy NÓRA Csodaországban
Barboncás Társulat (Szeged)
Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska
Vojtina Bábszínház
Romankovics Edit: Talpuk alatt
Romankovics Edit: Talpuk alatt
A Nemzeti Táncszínház, a Duna Táncműhely és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója.
Gimesi Dóra: Hamupipőke
Gimesi Dóra: Hamupipőke
Vaskakas Bábszínház (Győr)
Mikó Csaba: Az ifjú Mátyás
Mikó Csaba: Az ifjú Mátyás
Csokonai Színház
Grecsó Krisztián - Hrutka Róbert: Stop
Grecsó Krisztián – Hrutka Róbert: Stop
Harlekin Bábszínház az Egri Kulturális és Művészeti Központ együttműködésével
Parti Nagy Lajos: A császár új ruhája
Parti Nagy Lajos: A császár új ruhája
Mesebolt Bábszínház (Szombathely)
A csomag
A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, az InSite Drama és a The Gap Arts Project koprodukciója (Szada/Budapest)

Felnőtt előadások

Znajkai Zsófia: Rendezői változat
Znajkay Zsófia: Rendezői változat
TÁP Színház
Kovács Dominik–Kovács Viktor: Mintapinty
Kovács Dominik–Kovács Viktor: Mintapinty
Csokonai Színház
Horváth Kristóf és a Társulat: Cigány magyar
Horváth Kristóf és a Társulat: Cigány magyar
A Tudás 6alom Csoport
Háy János: Apa lánya
Háy János: Apa lánya
Budapest Bábszínház
Pass Andrea: Eltűnő ingerek
Pass Andrea: Eltűnő ingerek
Füge + Trafó koprodukció
Pass Andrea: Vándorkutya
Pass Andrea: A vándorkutya
Vígszínház
A lélek legszebb éjszakája
Örkény István Színház
Enyedi Éva: Lear halála
Enyedi Éva: Lear halála
Miskolci Nemzeti Színház
The End
Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)
Döbrentei Sarolta: Sára asszony
Döbrentei Sarolta: Sára asszony
A Nemzeti Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház közös produkciója
Székely Rozália: Kálvária lakópark
Székely Rozália: Kálvária lakópark
Füge + Trafó koprodukció
Székely Csaba: 10
Székely Csaba: 10
Radnóti Miklós Színház
Spiró György: Széljegy
Spiró György: Széljegy
Katona József Színház (Budapest)
Závada Pál: Az utolsó üzlet
Závada Pál: Az utolsó üzlet
Szegedi Nemzeti Színház
Botos Bálint: Liget
Botos Bálint: Liget
Váróterem Projekt (Kolozsvár)
Dömötör András – Benedek Albert: Second Life avagy Kétéletem
Dömötör András – Benedek Albert: Second Life avagy Kétéletem
Orlai Produkciós Iroda (Budapest)
Brestyánszki Boros Rozi: Ki tudja, látsz-e még?
Brestyánszki Boros Rozi: Ki tudja, látsz-e még?
Szab-Way Színházi Szervezet (Szabadka)

Kísérőprogramok

Harcsa/Keszég/Márkos/Benkő/Pándi: KASSÁK
Harcsa/Keszég/Márkos/Benkő/Pándi: KASSÁK
koncert

Szakmai beszélgetések

mma

A XIII. DESZKA Fesztivál szakmai program megvalósítását 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

nka_logo_2012_web_fele

A fesztivál létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

emmiA fesztivál létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Musorfzet_logok