deszka fejlec_web_3

 

deszka-11_195x273px_1

Egy kapcsolatban tíz év alatt sok minden kiderül. Tavaly ünnepeltük a DESZKA Fesztivál X. jubileumát, most pedig Debrecen és a fesztivál kapcsolata új szakaszba lép. Közös történetünk első tíz éve elsősorban az ismerkedésé volt: megtapasztaltuk az egymásra csodálkozás pillanatait, büszkén köteleződtünk el egymás mellett, és persze − mint minden igazi kapcsolatban − fény derült a kisebb-nagyobb rigolyákra is. Az első tíz év azonban nem csak arról szólt, hogy kibírjuk-e együtt, elkötelezzük-e magunkat még hosszabb távra, hanem arról is, hogy megismertük, megszerettük egymást annyira, hogy el sem tudjuk már képzelni az életünket a másik nélkül. Nem kérdés többé, hogy együtt folytatjuk-e jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben. Kívánom mindannyiunknak, hogy ebben az új szakaszban is képesek legyünk szeretetben megőrizni egymást, és a DESZKA minden napján örülni annak, hogy van nekünk!

Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója

borito-c_1
A Deszka műsorfüzet itt megtekinthető.

Deszka Hírek

Deszkanaptár

Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2017.03.27.
Hétfő
10:00-12:00
12:00-14:00
14:00-16:00
16:00-18:00

16 óra
Már láttuk című kiállítás megnyitója
Nézőtéri büfé

17 óra
Kelemen Kristóf:
Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk
FÜGE produkció – Trafó

17 óra
Pass Andrea:
Napraforgó
FÜGE Produkió

18:00-20:00

19 óra
Závada Pál:
Jadviga párnája
Csokonai Színház, Debrecen

20:00-22:00
22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2017.03.28. Kedd 10:00-12:00

10 óra
Markó Róbert:
Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála
Vojtina Bábszínház, Debrecen

11.00 óra
Szakmai értékelő beszélgetés
Szakmai beszélgetés az előző napról (Napraforgó, Miközben…, Jadviga párnája, Szerencsés János…)

12:00-14:00
14:00-16:00

15 óra 30 perc
Eörsi István:
Emlékezés a régi szép időkre
Örkény István Színház, Budapest

14 óra 30 perc
Máté Angi:
Az emlékfoltozók
Vaskakas Bábszínház, Győr

16:00-18:00
18:00-20:00

18 óra 30 perc
Bereményi Géza:
Shakespeare királynője
Csiky Gergely Színház, Kaposvár

19 óra 30 perc
PanoDráma:
Pali – Maléter Pálné életmonológja szó szerint
PanoDráma

20:00-22:00

21 óra 30 perc
PanoDráma:
Pali – Maléter Pálné életmonológja szó szerint
PanoDráma

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2017.03.29. Szerda 10:00-12:00

10 óra
Gimesi Dóra:
Hessmese
Csokonai Színház, Debrecen

11.30 óra
Szakmai értékelő beszélgetés
Szakmai beszélgetés az előző napról (Az emlékfoltozók, Pali, Shakespeare királynője, Emlékezés…, Hessmese)

12:00-14:00
14:00-16:00
16:00-18:00

16 óra
Bartis Attila:
Rendezés
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

18:00-20:00

18 óra
Zelei Miklós:
Hubertusz
A budapesti Gózon Gyula Kamaraszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója

20:00-22:00

20 óra Esterházy Péter:
Mercedes Benz
Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony

Szlovák nyelven. Az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.

22:00-00:00

23 óra 30 perc
NEM KÉSŐ ABBAHAGYNI (N.K.A.) CSOPORT koncertje
a Csokonai Színház színész büféje

0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2017.03.30. Csütörtök 09:00-12:00

9 óra
Peter
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

10 óra
Galuska László Pál:
Töviskirály
Mesebolt Bábszínház, Szombathely

12:00-14:00

12.30 óra
Szakmai értékelő beszélgetés
Szakmai beszélgetés az előző napról (Rendezés, Hubertusz, Mercedes Benz, Töviskirály)

14:00-16:00
16:00-18:00

16 óra
Fazekas Máté:
Hóbort
és Maros András:
Kerítések

A Nyílt Fórum bemutatója

18:00-20:00

18 óra
Róbert Júlia-Kovács Dániel Ambrus:
Lady Lear

KÁVA, Budapest

20:00-22:00

21 óra 30 perc
Székely Csaba:
Idegenek – Négy politikai gyerekdarab

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata

Román nyelven. Az előadás magyar nyelvű felirattal követhető.

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2017.03.31. Péntek 09:00-12:00

11 óra 30 perc
Tasnádi István: Majdnem 20
Majdnem Színház és Ördögkatlan Produkció

10 óra
Kolozsi Angéla: A só
Vojtina Bábszínház, Debrecen

12:00-14:00
14:00-16:00

14 óra
Szakmai értékelő beszélgetés
Szakmai beszélgetés az előző napról (Peter, Lady Lear, Idegenek, A só)

16:00-18:00

17 óra
Visky András:
Júlia – Párbeszéd a szerelemről
Pesti Magyar Színház,Budapest

17 óra
Fridl Viktória:
Kalitka
és Szilágyi EszterAnna:
A Nyíregyháza utca

A Nyílt Fórum bemutatója

18:00-20:00

19 óra
Szücs Zoltán: Addikt
Pécsi Nemzeti Színház

20:00-22:00

21 óra 30 perc
Visky András: Pornó – Feleségem története
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2017.04.01. Szombat 10:00-12:00

11. 30 óra
Szakmai értékelő beszélgetés
Szakmai beszélgetés az előző napról (Majdnem 20, Júlia, Addikt, Pornó – Feleségem története, Az Aranyhalacska…)

10 óra
Szabó T. Anna-Nagy Orsolya-Kuthy Ágnes:
Az Aranyhalacska, avagy a halász meg a nagyravágyó felesége
Ciróka Bábszínház, Kecskemét

12:00-14:00
14:00-16:00

15 óra
Znajkay Zsófia:
Rendezői változat
és Kovács Dominik és Kovács Viktor:
Jégtorta

A Nyílt Fórum bemutatója

16:00-18:00

17 óra
Portrébeszélgetés Visky András drámaíróval, a fesztivál díszvendégével

18:00-20:00

19 óra
Ménes Attila:
Bihari

Katona József Színház, Budapest

20:00-22:00

21 óra
Székely Csaba: Kutyaharapás
A Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Tatabányai Jászai Mari Színház közös produkciója

22:00-00:00
0:00-02:00
Nagyszínpad
Víg Kamaraszínház
Horváth Árpád Stúdiószínház
Balett-terem
Vojtina Bábszínház
Külső helyszín
2017.04.02. Vasárnap 10:00-12:00

10 óra
Gimesi Dóra:
Az időnk rövid története
a győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME közös előadása

11. 30 óra
Szakmai értékelő beszélgetés
Szakmai beszélgetés az előző napról ((Bihari, Kutyaharapás, Az időnk rövid története)

12:00-14:00
14:00-16:00

14 óra
Kucsov Borisz:
Félelem és reszketés Szabadkán
és Bán Zsófia:
Örökség

A Nyílt Fórum bemutatója

16:00-18:00

16 óra
Dragomán György:
Kalucsni

Kolozsvári Állami Magyar Színház

18:00-20:00

18 óra
Szakmai beszélgetés a Kalucsni című előadásról és fesztiválzárás

20:00-22:00
22:00-00:00
0:00-02:00

Gördeszka – gyermek- és ifjúsági előadások

Markó Róbert: Szerencsés János, avagy az ördög három aranyhajszála
Vojtina Bábszínház
Máté Angi: Az emlékfoltozók
Máté Angi: Az emlékfoltozók
Vaskakas Bábszínház, Győr
Gimesi Dóra: Hessmese
Gimesi Dóra: Hessmese
Csokonai Színház, Debrecen
Peter
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
Galuska László Pál: Töviskirály
Galuska László Pál: Töviskirály
Mesebolt Bábszínház, Szombathely
Kolozsi Angéla: A só
Kolozsi Angéla: A só
Vojtina Bábszínház, Debrecen
Szabó T. Anna-Nagy Orsolya-Kuthy Ágnes: Az Aranyhalacska, avagy a halász meg a nagyravágyó felesége
Ciróka Bábszínház, Kecskemét
Gimesi Dóra: Az időnk rövid története
a győri Vaskakas Bábszínház és az ESZME közös előadása

Felnőtt előadások

Pass Andrea: Napraforgó
Pass Andrea: Napraforgó
FÜGE Produkció
Kelemen Kristóf: Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk
FÜGE produkció – Trafó
Camille
Závada Pál: Jadviga párnája
Csokonai Színház, Debrecen
 Bereményi Géza: Shakespeare királynője
Bereményi Géza: Shakespeare királynője
Csiky Gergely Színház, Kaposvár
Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre
Örkény István Színház, Budapest
Zelei Miklós: Hubertusz
Zelei Miklós: Hubertusz
A budapesti Gózon Gyula Kamaraszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója
Visky András: Júlia - Párbeszéd a szerelemről
Pesti Magyar Színház, Budapest
Esterházy Péter: Mercedes Benz
Esterházy Péter: Mercedes Benz
Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony
Lady Lear
Róbert Júlia-Kovács Dániel Ambrus:Lady Lear
KÁVA
Székely Csaba: Idegenek - Négy politikai gyerekdarab
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata
Tasnádi István: Majdnem 20
Tasnádi István:Majdnem 20
Majdnem Színház és Ördögkatlan Produkció
Szücs Zoltán: Addikt
Szücs Zoltán: Addikt
Pécsi Nemzeti Színház
Visky András: Pornó - Feleségem története
Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat
Ménes Attila: Bihari
Ménes Attila: Bihari
Katona József Színház, Budapest
Székely Csaba: Kutyaharapás
Székely Csaba: Kutyaharapás
A Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a Tatabányai Jászai Mari Színház közös produkciója
Dragomán György: Kalucsni
Dragomán György:Kalucsni
Kolozsvári Állami Magyar Színház
Bartis Attila: Rendezés
Bartis Attila: Rendezés
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

Kísérőprogramok

Szakmai beszélgetések

mma

A XI. DESZKA Fesztivál szakmai program megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

nka_logo_2012_web_fele

A fesztivál létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

emmiA fesztivál létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

x deszka logo web_1180x322