A Csokonai Fórum megközelíthetősége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Információk a Csokonai Fórum megközelíthetőségéről autósoknak,...
Darabtörténet:
Prosperót, Milánó törvényes hercegét, a hataloméhes öccse, Antonio elűzte a trónról, és kislányával, Mirandával együtt a tengerre vetette. A száműzöttek egy távoli szigeten értek partot, amelyet később Prospero a varázserejének segítségével felszabadított a gonosz Sycorax boszorkány uralma alól. Majd a boszorkány fiát, Calibant, aki egy visszataszító külsejű vadember, a szolgájává tette. Illetve Ariel, a légi szellem hálából szintén a szolgálója lett, mivel őt is rabságban tartotta Sycorax mindaddig, amíg Prospero ki nem szabadította. A mű cselekménye ezen események után, tizenkét évvel később kezdődik.
Prospero vihart támaszt a tengeren, mert megtudja, hogy áruló öccse, valamint szövetségese, Alonso, Nápoly királya, valamint fia, Ferdinand és Alonso öccse, Sebastian a közelben hajóznak el. A viharnak az lesz a következménye, hogy Antonio és kísérete hajótörést szenvednek, és a szigeten érnek sértetlenül partot. Ezután Ariel, Prospero parancsára, Mirandához vezeti Fernandót, akik egymásba szeretnek. Míg Prospero próbák elé állítva meggyőződik arról, hogy Fernando méltó-e lánya szerelmére, Ariel varázslatos csínyjeivel zaklatja Antoniót és társait. Eközben egy komikus mellékcselekményben a félig állat, rút szolga, Caliban, valamint két részeges hajótörött, Trinculo és Stephano át akarják venni az uralmat a sziget fölött, azonban tervük hamar meghiúsul a saját ostobaságuk és kapzsiságuk miatt.
Végül Prospero áldását adja Miranda és Ferdinand házasságára, majd elküldi Arielt Antonióért, Alonsóért és Sebastianért. A sok megpróbáltatáson átesett érkezők felismerik a száműzöttet, aki a darab végén mindnyájuknak megbocsát és lemond mágikus hatalmáról, tengerbe vetve könyveit és kettétörve a varázspálcáját. És ezzel a tettével felszabadítja a hűséges szellemet, Arielt a szolgálat alól.
Shakespeare végrendelete – Szergej Maszlobojscsikov A viharról:
“A Vihart Shakespeare egyik utolsó műveként tartják számon, és lényegét tekintve ebből olvasható ki a művészi-filozófiai végrendelete, egész munkásságának összegzése. Ezt a darabot – véleményem szerint – önmagáról írta, ott rejlik benne a mester életművének utolsó, mindent lezáró akkordja.
A mi olvasatunkban ez a dráma egy igen mély filozófiai tartalommal bíró mű, ezért nem egy egyszerű tündérmesét szerettünk volna színpadra állítani, hanem egy komolyabb hangvételű, elgondolkodtató példázatot a pusztuló és újra feltámadó emberi kultúra mibenlétéről. Ez a gyönyörű és titokzatos szöveg, amelybe beleszőttünk több mondatot Shakespeare más műveiből is, két szembenálló világ – a zsenge, de élő, vagyis a női princípiumot képviselő, illetve az erős, férfias, ám megkövesedett, halott világ viszonyának története. Mindez magából a szüzséből nőtt ki, abból az érzésből, hogy ebben a történetben egy gyenge és törékeny világ meg akarja védeni a maga elsőszülött jogát a durva és kegyetlen világgal szemben.
A vihart már rendeztem egyszer 2010-ben, a kijevi Ivan Franko Színházban. Azonban a mostani előadás jócskán eltér majd az ukrántól, és nemcsak azzal, hogy Prosperót egy színésznő (Szűcs Nelli) játssza, hanem más szálakon is, például a jellemek értelmezésében, dramaturgiai vonalon is számos újítást hoztam az előadásba. Shakespeare darabjai egyébként is egy roppant tág világot tárnak elénk, és mindegyikük rengeteg lehetőséget nyújt a legkülönfélébb témák kibogozásához. Ezek a mélyebb, emberi és szellemi témák valóságosak, olyasmik, ami eleve benne vannak a darabban. És ilyen értelemben egyáltalán nem térünk el az eredeti mű szellemiségétől, pusztán meglátjuk benne azt, ami rejtve maradhat a felszínes olvasat előtt.”
