Vetélkedősorozat a Csokonai Színház jubileumi évada apropóján

A debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola a 2015/16-os iskolai év és a Csokonai színház jubileumi évada elején színház- és kultúrtörténeti vetélkedősorozatot hirdetett a kelet-magyarországi régió középiskolás tanulói számára Puritán hitnek ősi városában címmel. Az intézmény ezzel tisztelgett a debreceni Csokonai Színház fennállásának 150 éves évfordulója előtt.

Vágólap02

A verseny – melyet a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Történelem Munkaközössége hirdetett meg, szervezői: Horváthné Budaházy Éva és Herbály Imre – három fordulós volt, mindegyik szakasza egy-egy emlékezetes dátumhoz kötődött (a 2015/16-os évad ugyanis nagy évfordulókat jelentett a színház és Debrecen város számára: 1865. október 7-én avatták fel Debrecen állandó színházépületét; 1915. szeptember 16-i beadványában kezdeményezte a város több neves személyisége, hogy az 50. jubileumát ünneplő színház vegye fel Csokonai Vitéz Mihály nevét; s 1916- tól színházunk nagy költőnk nevét viseli). A vetélkedő során legjobbak rendszeres díjazásban részesültek.

A három fős csapatok előbb egy feladatlapot töltöttek ki – mely Debrecen kőszínházának korszakaival és az aktuális történelmi eseményekkel kapcsolatos kérdéseket tartalmazott, illetve a magyar színjátszással legjelesebb mozzanatait és alakjait is felelevenítette –, az egyéni kutatómunkát igénylő válaszokat Csokonai Vitéz Mihály születésnapjáig (november 17-ig) értékelte és díjazta az iskola. A második, szóbeli fordulóra az intézményben rendezett Adventi Napok keretén belül került sor, ezen öt olyan csapat vett részt, akik az írásbelit 70 %-os eredménnyel oldották meg. A művészportrék felvázolását is tartalmazó szakaszt színházunk igazgatója, Ráckevei Anna is figyelemmel kísérte, s a legjobb versenyzőket díjazta. Az utolsó szakasz feladata egy prezentáció elkészítése volt, a prezi.com segítségével létrehozott munkák címe A Csokonai Színház régen és ma lett. Az értékelők a Csokonai Színház igazgatója, Ráckevei Anna; Németh Jolán kulturális szervező; Fekete József, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója, Kónya Ábel képzőművész és a Medgyessy Történem munkaközössége, elsősorban Herbály Imre munkaközösség vezető voltak.

Prezentációjáért különdíjat kapott Nagy Beatrix, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 11. évfolyamos diákja, a video Nagy Adrienn munkája. https://prezi.com/bmbdaq9c8zbw/a-csokonai-szinhaz-regen-es-ma/?utm_campaign=share&utm_medium=copy

 

A három forduló eredményeit az értékelők összesítették, s a legjobb csapatok a május 14-i, A mi színházunk (ismertebb nevén Ádámok és Évák ünnepe) című rendezvényen vehették át nyereményeiket: a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola biztosította kisebb tárgyi ajándékokat, a Tóth Könyvkereskedés jutalomkönyveit, Pianovszky Noémi készítette díszokleveleket és színházjegyeket.

A verseny összesített eredménye:

  1. helyezett a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 11. b osztályának csapata: Erdei Gabriella, Oros Ágnes, Vass Hajnalka Henriett. Felkészítő tanáruk Horváthné Budaházy Éva.
  2. helyezett a Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium csapata: Kéki János, Nagy Norbert, Laukó Vivien. Felkészítő tanáruk Pálné Csapó Mónika.
  3. helyezett a Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola csapata: Berettyán Márton, Gerghel György Ádám, Szakál Bence. Felkészítő tanáruk Góz Adrienn.

Megosztott 4. helyezést ért el a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola két további csapata, a gimnáziumi részleg 11.c osztálya, illetve a szakközépiskolai tanulók közül a 10. d osztály csapata. Felkészítőjük Jász Erzsébet.