A cikk forrása: dehir.hu
A Für Elise felnőtt Szabó Magdájának szerepében mintha egy ismert Szabó Magda portré elevenedne meg, ahogy Varga Klárit látjuk. A színésznő nem először bújik a debreceni származású írónő bőrébe, hisz a cívisvárosba szerződésekor Az ajtóval debütált a helyi közönség előtt. Szabó Magda azóta társként kíséri – társként az elengedésben, sőt abban is, ahogy művészként az idő múlását megéli.
Dehir: Az írónő több Debrecenben készült darabjában is játszott már az elmúlt években. Mit tett mindehhez hozzá Für Elise felnőtt Szabó Magda karaktere?
Varga Klári: Az ismerkedésem Szabó Magdával valóban nem most kezdődött, hanem 2016-ban, amikor bemutattuk Az ajtó című regényének színpadi adaptációját. Ebben egy különös szimbiózist, teljes egymásra hangolódást éltem meg Kubik Annával. Anna eleve sok mindent felfedett nekem Magda lényéből, ahogy ő közelített Emerenc figurájához, az számomra is revelatív volt, így most a Für Elise-ben alakítani Szabó Magdát olyan, mint amikor egy régen látogatott házba visszamész, vagy egy faluba, amit ismersz. Tudod, hol van a kút, a diófa, amit szerettél, csak másik oldalról jössz be a kertbe. És ami még nagyon jó, hogy Az ajtóban a fiatal, most az idősebb Magdát játszom. Nézem, ahogy mennek az évek, egyre karcosabb leszek, ahogy a személyiségemet alapvetően karcolja meg az élet. Ahogy egy fa öregszik, és szeretem, ahogy öregszik a fa. Ez a figura is öregebben jött vissza és rezonál az életemre, amit próbálok humorral nézni, mert folyamatosak a veszteségeink, ahogy megyünk bele az életbe.
Dehir: Ebben a régen látott, ismerős házban hogyan árnyalódott a Szabó Magdáról alkotott képe?
Varga Klári: Ott van a háza, a szobor, az írásai. Nekem a Régimódi történettel kezdődött a debreceni színházi létezésem és a társulattal való megismerkedésem. Szabó Magdától eljutottam Szabó Magdáig. Át- és átszövi az életem. A Régimódi idején Csikos Sanyi bácsi elvitt minket a Református Kollégiumba, hogy világos legyen, miről szól a történet, hol vannak a helyszínei, hogy mindenki lakja be a darabban a maga helyét, szagolja meg, hogy milyen világ lehetett ez. Szabó Magda elkerülhetetlen, mindent átsző, mindenütt ott van. Az én drága férjem például a Júlia utcában nőtt fel, a szomszédja volt Szabó Magdának. Ibolyaszemű kisfiúnak hívta Gábort, aki sokat mesélt nekem Juliska néniről, a regénybeli Emerencről, és persze Szabó Magdáról, ahogy közöttük létezett. Mindig volt egy kedves szava mindenkihez, és mindig királynőként lépett ki a házból. Nagyon titokzatos volt.
Dehir: A színház Szabó Magda-sétáját végig járva nagyon szembeötlő, hogy a mai Debrecen az idő elteltével mennyire más képet mutat, mint amit Szabó Magda fiatalkorában látott és megélt. A sorai, gondolatai fellelhetőek a színház falai között, a városban élve?
Varga Klári: Igen, de én nem vagyok ebből a szempontból mérvadó. Nagyon speciálisan élem meg Debrecent. Budapest és Debrecen között jövök-megyek. Nekem is van egyfajta állandó vágyakozásom Debrecen után, alig várom, hogy ide jöjjek, hogy lelépjek a vonatról, beszívjam a levegőjét, és meglássam a Nagytemplomot. Nekem Debrecenben teljesen élő és napi szinten úsznak be Szabó Magda mondatok. Azért, mert Szabó Magda hihetetlen művésze volt az elengedésnek, és fantasztikusan nagyvonalú volt önmagával. Ez a nagyvonalúság, hogy megbocsátok magamnak, megbocsátás helyzeteknek, ez valahogy sokkal nagyobb súllyal van most jelen az életemben, mint eddig. Ez biztos életkori sajátosság. Tanulságos, ahogy az élet adta küzdelmekkel is nagyvonalú tudott lenni, és úgy tudta áttranszformálni vagy humorrá, történetté, élettapasztalattá, öniróniává és szarkazmussá, hogy naponta megbotlom benne.
Dehir: A sajátjának érzi azt a mentalitást?
Varga Klári: Egyre inkább vezérfonál bennem az ő figurája, alakja és gondolkodásmódja. Ahogy látta az életét, és ahogy látta a körülötte lévőket. Még akár a szókimondása is. Kódolta, hogy a környezetében ő volt a legolvasottabb, legműveltebb, és a férfiak uralta világban kijelölte a határait és már nem félt sok mindent kimondani, hogy másképp lát.
Dehir: Ráckevei Anna azt mondta a Für Elise rendezése kapcsán, hogy élete legnagyobb kihívása volt. Hogy élte meg a próbafolyamatot?
Varga Klári: Szenvedélyes és varázslatos, és voltak pontok, amikor ezek miatt nagyon nehéz is. Minden figurát és szituációt olyan mértékben értett és tudott eljátszani azonnal, ahogy mi általában nem.
Dehir: Szintén Ráckevei Anna nyilatkozta, hogy nagy kihívás volt számára a másik oldalon lenni, a benyomásait, érzéseit szavakba önteni, instruálni a színészeket. Frusztráló, ha előjátsszák a szerepét, ha egy a színészetben is jártas ember a rendező?
Varga Klári: Nem, sőt nagyon-nagyon jó. Én állandóan mentem Anna szoknyája mellé és kérdezgettem, mert én egy kívülálló befogadó vagyok a színpadon, nem vagyok a szituációk része, ebben állt a nehézség. A felnőtt Magda ránéz a történésekre a színpad különböző pontjairól. Szokatlan volt ebben a kívülálló szerepben, hogy először meg kellett történnie valaminek a színpadon, és én csak utána reagálok rá, addig elől-hátul-oldalt be kell laknom a színpadot.
Át kell engednem magamon a történéseket, és nagyon sokat segített Anna páratlan érzékenységű, és szenvedélyességű átadása, ahogy ezt a szöveget átszűrte magán és megmutatta, hogy képzeli a jelenlétem. A szenvedélyességéből meríthettünk is, de fel is kellett nőni a feladathoz, mert nem voltunk rögtön azon a hőfokon, ahol ő azonnal, már 10 óra 2 perckor, a próba legelején.
Dehir: Játszotta a fiatal Szabó Magdát, már itt Debrecenben. Színésznőknél az egy neuralgikus pont a pályán, amikor jönnek az anyaszerepek, és az interjú elején már szóba hozta az elengedést, hogy a kor előrehaladtával karcosabb a személyisége és hogy egyre jobban figyel magára. Ez önvigasz, vagy valóban így éli meg?
Varga Klári: Isten ments, dehogy önvigasz. Nincs miért vigasztalnom magam. Azzal nehéz megbirkóznom, hogy belenézek reggel a tükörbe. Mindennap látom. Tegnap azt hittem, itt a világvége, de tegnap még nem láttam magam ma. És ennek nincs vége. Mert az, ami bennem van magamról, az kezd nagyon más lenni, mint amit a tükör mutat. Benned van egy kép, egy habitus, egy energiaszint, és ahhoz képest a tükörképed mást mutat. De hála a jó istennek, ebben szerencsém van: van egy nagyon kritikus családom, a férjem és fiam nagyon objektíven látnak engem. A nyöszörgéseimmel, vágyaimmal együtt, azzal a több száz vonattal együtt, ami már rég elment, és rám szólnak, hogy ezt most hagyd abba. Rögtön figyelmeztetnek a pozitívumokra, ami nagyon sokat segít nekem. Azt is szokták mondani, hogy azért vagyunk racionálisak, hogy ne legyen az a rendező, aki téged kibillent az egyensúlyodból.
Akármit csinálok, nem tudom megállítani az időt. A legtöbb, amit tehetek, hogy kívül, belül – és az utóbbin van a hangsúly -, elegánsan viselem nagy öniróniával és humorral azt, ahogy az élet egy aszalt gyümölcsöt csinál belőlem.
Dehir: Szabó Magdának van egy olyan szövege, nem szó szerint idézem: megcibáltattam, megtépett az élet, de szép vagyok. Ezt végül is lehet mondani 70 évesen is.
Varga Klári: Persze. És hát arról nem beszélve, hogy egyre inkább vannak jó szerepek, hisz már át is evickéltem a másik partra, anyák, nagymamák szerepére. Saját magamat úgy is olyan kihívások elé állítom, ami szinte megoldhatatlan, gondoljanak csak az Oldás, Áldásra, ahol kitaláltam, hogy majd én építem fel a díszletet, és összerakom a hangot, mindent. Ez annyira sikerült, hogy mire elkezdem játszani a darabot, és végig kell vinnem Katona Gábor koreográfiáját, már olyan hullafáradt vagyok, hogy bárkinek átadhatnám a lehetőséget. Ilyen szempontból, mondjuk meg őszintén, nem vagyok normális. Vasat pakolok össze, meg negyven kilós farönköt ki a kocsiból.
Dehir: És ott a hosszútávú futással is egy szélsőségesség, s talán a lelki habitusában némi önsanyargatás, vagy a határai próbálgatása.
Varga Klári: Tényleg megvan ez bennem, mi több, nagyon remélem, hogy úgy fogok meghalni, hogy egy erdőben összeesek futás közben. Ezt mantrázom: add, édes jó istenem, hogy futás közben ott helyben feladjam és enyésszek el! Fogadja be a föld, és szívja be Varga Klárit!
Dehir: Ha így is lesz, azért előtte még pár évtizedig színpadon lehet… Nézzük csak a következő évadot! Milyen szerepei lesznek?
Varga Klári: A Für Elise-zel indulunk, felújítjuk a Toldit és bemutatjuk szeptemberben. Ebből csak film lett, ami iskolákban ment, de még nem volt színházi bemutatója. Három nap alatt felvettük és soha többé nem játszottuk, miközben nagyon szerettük. Utána Lúdas Matyi, ott már például Matyi anyja leszek, utána pedig Az öreg hölgy látogatása, amit szintén nem tudtunk háromszori premiernek való nekiveselkedés ellenére sem bemutatni, mert mindig elsöpörte a Covid. Majd a Csokonai-darab következik Keszég Lászlóval. Rá is készültem a munkára, hisz’ nyáron sokat csavarogtam, olvastam, vettem egy kajakot, és önfeledten szeltem a habokat, szinkronizáltam, kaptam egy filmszerepet, ami tavasszal forog, és néztem a fecskéket, ahogy a víz felett játszanak! És ha tehetem, csendben vagyok!
Vajland Judit interjúja
