Valkay tanár úr egykor és most
A Légy jó mindhalálig bemutatója előtt az 1991-es ősbemutatóról és a jelenleg készülő produkcióról Dánielfy Zsoltot kérdezte Márton Imola, színházunk dramaturgja.
– Több, mint húsz évvel ezelőtt, Pinczés István legendás előadásában már játszottad Valkay tanár urat. Mi jutott először eszedbe, amikor most újra felkértek erre a szerepre?
– Az, hogy el tudom-e még méltóképpen énekelni… A Légy jó mindhalálig fantasztikusan jó zenével és csodálatos múlttal rendelkező darab. Az akkori ősbemutatónk kultuszt teremtett. Imádta a debreceni közönség. Olyannyira, hogy hat éven keresztül, több mint százötvenszer játszottuk. Az az előadás nagy pillanat volt az én életemben is, mert estéről estére olyan sűrű volt a levegő közöttünk és a közönség között, hogy ez katartikus élményt jelentett mindannyiunk számára. Egy olyan találkozás volt, amelyben valóban lelkek cserélődtek ki egymással. Erről szól Valkay dala is: higgyünk benne, hogy van értelme az életünknek, ha akarjuk, akkor lesz út lélektől lélekig.
Amikor Gemza Péter barátom, a színház művészeti vezetője felhívott, hogy el tudnám-e még énekelni, boldogan vállaltam. Igen nagy örömet jelent ez nekem, hiszen viszonylag ritka dolog egy színész életében, hogy kétszer is ugyanabban a darabban játsszon, az pedig szinte elő sem fordul, hogy közel negyed század elteltével ugyanazt a szerepet osszák rá. A mostani Légy jó mindhalálig előadás ráadásul azért is különleges élmény számomra, mert többek közt a saját fiammal játszhatok együtt, aki annak idején még nem is élt.
– Miben más a mostani előadás a húsz évvel ezelőttihez képest?
– A régi előadás egyik óriási erénye az volt, hogy hótiszta, tizenegy-tizenkét éves gyerekek játszottak benne. A mostani előadásban javarészt az Ady Endre Gimnázium rendkívül tehetséges diákjai vesznek részt, de nagy szórásban. Van a gyerekek között tízegynéhány és tizennyolc-tizenkilenc éves is. Épp ezért nagyon nehéz elérni azt, hogy ez a gyereksereg egy homogén csapat legyen. Azt gondolom, hogy „Cila néninek”, a rendezőnek, aki hosszú évek óta az Ady Endre Gimnázium lelke, az volt a szándéka, hogy a saját diákjaiból egy olyan csapatot állítson össze, amellyel felteheti a koronát eddig is rendkívül sikeres tanári pályájára. Ez az előadás abszolút alkalmas arra, hogy felmutassa, mindig érdemes az új generációkkal foglalkozni.
– A Légy jó mindhalálig ősbemutatója óta eltelt több mint húsz év. Ugyanaz a szöveg, ugyanazok a dalok mást mondanak szerinted a mai nézőnek, mint negyed századdal ezelőtt?
– Nem. Vannak örökérvényű darabok. Ilyen például a Hamlet vagy a Romeó és Júlia, s ilyen a Légy jó mindhalálig is, mert mindig érvényes emberi jellemvonásokról szól, szeretetről, szerelemről, árulásról, hitről, becsületről és emberségről is. Ezek a tulajdonságok huszonöt évvel ezelőtt is érvényesek voltak, ma is azok, és húsz év múlva is azok lesznek.
– Most mást jelent most számodra Valkay tanár úr, másként közelíted meg, mint egykor?
– Azt szeretném elérni, hogy ugyanaz a csillogás legyen a szememben, mint húsz évvel ezelőtt. Hogy ne megtört szemű, öreg Valkay legyek, hanem egy szórakozott, kedves és jóságos tanár, aki ugyan megpróbál szigorú lenni, de imádja a diákjait. Remélem, hogy sikerül ugyanazt a hitet, szeretetet és örömet átadni a nézőknek, mint régen. Átadni azt az üzenetet, hogy azért fordulunk meg vagy 60-80 évre ezen a földön, hogy a világ egy kicsit jobb legyen általunk. Ehhez pedig a legjobb alany a kis Nyilas Misi, aki olyan tiszta, mint Krisztus…
