(Forrás: http://barkaonline.hu/) 2016. 03. 06. Lapis Lovas Anett Csilla)
Idén tíz éve, hogy először megrendezték a kortárs drámákból készült előadások seregszemléjét Debrecenben. Számos darab ősbemutatója zajlott itt, és a rendezvénysorozat minden alkalommal átfogó képet mutatott az aktuális színházi helyzetről. Nincs ez másként 2016-ban sem: egy hét alatt csaknem harminc bábszínházi, stúdiószínpados vagy nagyszínpadi előadást láthatnak az érdeklődők. A fesztiválprogramot átböngészve azt látjuk, hogy a lecsúszottság, a szegénység, az erőszak, az ellenségkeresés, az (el)vándorlás kérdései is terítékre kerülnek – talán ez a felsorolás is rámutat arra, milyen témák foglalkoztatják jelenleg az alkotókat.
A fesztivál első napján, március 19-én azonban a fenti kérdéskörök még nem jelentek meg a színpadon. A rendezvény a Gördeszka programsorozat első előadásával, a Maya hajójával indult; a sorozat elsősorban gyerekeknek és kamaszoknak szóló darabokat tartalmaz. Ezután a hivatalos megnyitó része volt Máthé András Álomkergetők című kiállításának megnyitója is a nézőtéri büfében; a fotós 1987 óta fotózza a színház művészeit, előadásait. Ezt követően a Csokonai Színház Camille című előadását láthattuk a Víg Kamaraszínházban. Camille Claudelt, Auguste Rodin tragikus sorsú szeretőjét Varga Klári formálta meg átütő erővel, Katona Gábor rendezésében. Az előadás a fizikai színház eszköztárát is alkalmazva mutatta be Camille mentális szétesését és az e folyamat közben szertehulló emberi kapcsolatokat. Péntek este a korábbi tervek szerint a Pécsi Nemzeti Színház színészei játszották volna Szálinger Balázs Becsvölgye című drámáját, de ez a főszereplő betegsége miatt sajnos elmaradt.
A második nap az Ugródeszka jegyében zajlott. Ez egy új programsorozat, melynek keretében színházi képzést adó felsőoktatási intézmények hallgatói mutattak be kortárs darabokat. Jó ötletnek tartom, hogy a legfiatalabb színházi műhelyek is prezentálhatják magukat a DESZKÁ-n, hiszen így a közönség is belepillanthat abba, milyen állomások vannak azon az úton, míg diplomás színésszé válik egy növendék. A programsorozat a Színház- és Filmművészeti Egyetem produkciójával indult, ők A sütemények királynője című drámát állították színpadra. 2015-ben a Parasztoperát láttuk a Miskolci Nemzeti Színház előadásban, és az idei Pintér Béla-adaptációnak talán még a tavalyinál is komolyabb tétje volt, hiszen ez az eredeti társulat egyik legsikeresebb és legmegrázóbb előadása. Az egyetemi hallgatók egy ötletes vizuális geggel is reflektáltak az előd hatására: a darabból kimaradt a Papa, helyette viszont a színpadon megépített szobabelsőben Pintér Béla arcképe lógott a falon. A rendező Markó Róbert rendező szakos hallgató, aki a fesztiválon íróként is bemutatkozik: A királykisasszony, akinek nem volt birodalma és Az új nagyi című bábelőadások szövegét is ő hozta létre.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős diákjai tanáruk, Sebestyén Aba rendezésében adták elő Egressy Zoltán 4×100 című vígjátékát, mely a címben jelölt távot futó női váltó tagjairól, edzőjükről és gyúrójukról szól.
A már-már brazil szappanoperába hajló történetet (a gyúró négyük közül hármuknak volt a férje vagy szeretője, az egyik viszonyból egy kisfiú született, akinek a gyúró odaadta a fél veséjét, egy másik lány terhességének pedig abortusz lett a vége) dramaturg nélkül dolgozta fel a társulat, ami talán nem volt szerencsés vállalkozás, tekintve, hogy sok üresjárat volt az előadásban. A színdarab keserédes végkifejletbe torkollik, amikor a csapatként működni képtelen váltó mégis megnyeri az olimpiai kvalifikációs versenyt. A színészek láthatóan megküzdöttek azért, hogy a problémás szövegből valami emlékezeteset alkossanak. A négy futó és segítőik konfliktusai nagyrészt életszerűtlenek, a színészek mégis igyekeznek egyedíteni saját karaktereiket, így egy-egy párbeszéd vagy monológ mégis figyelemfelkeltővé válik.
Az előadás helyszínéről, a Horváth Árpád Stúdiószínházból kisebb tömegen keresztül távoztunk. A stúdió méreteihez képest nagyszámú közönség Kiss Gergely Máté monodrámájára érkezett: a Csokonai Színház művésze és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója A jegesmedve címmel dolgozta fel színésztársa, Nagy László Zsolt életét és „csodálatos halálát”. A produkció talán azért is számíthatott fokozott érdeklődésre, mert a cívisváros közönsége jól ismerte „Lackót” és tragikus halála körülményeit is, a színész egy Kiss Gergely Mátéval közös előadása közben hunyt el Szegeden, 2010-ben. Kiss Gergely Máté vasárnap délelőtt elmondta, hogy évek óta dolgozik benne ez a történet, s távolabb kellett kerülnie Debrecentől, hogy gondolatainak formát adjon.
Az esti darab is az Ugródeszka sorozatba illeszkedett: a Nemzeti Színház a Kaposvári Egyetemmel és a Gyulai Várszínházzal közösen hozta létre a Weöres Sándor műve alapján készült Psyché című előadást, Vidnyánszky Attila rendezésében.
A rendező kaposvári színészosztálya több mint két órás, szünet nélküli előadásában hét lány játszotta Lónyay Erzsébetet, hét fiú pedig Psyché különböző szeretőit. Mindannyian világos jelmezekben játszottak, de a ruhák fokozatosan bepiszkolódtak, összevéreződtek, és egy-egy átöltözés után az árnyalatok is sötétebbek lettek – mindez Psyché hanyatlását is jelképezheti. Weöres szövege az életmű egyik legrejtélyesebb és legizgalmasabb darabja, és ezt a titokzatosságot jól ábrázolták a díszlet sejtelmes, félig áttetsző függönyei vagy a hol fellobbanó, hol kialvó fények. A hétszólamúság időnként nehezítette a befogadást, de arra alkalmas volt, hogy Psyché szereplehetőségeit megjelenítse. A rendezőtől jól ismert költői színház eszköztára, képalkotása és játékstílusa köszönt itt vissza, ahogy a Vidnyánszky-előadások hosszú terjedelmét is megszoktuk, azonban egy-két ponton (például a történelmi fejtegetések esetében) jót tett volna a darabnak a rövidítés, sűrítés.
Vasárnap a kecskeméti Ciróka Bábszínház mutatta be Gimesi Dóra Tündér ballonkabátban című darabját. Zeneszerzője Szabó Balázs volt, a hol derűs, hol szomorkás dallamok kiválóan megteremtették a bábelőadás atmoszféráját. A történet egy tündérről szólt, aki beleszeretett egy fiúba, s emberré kell válnia, hogy feleségül mehessen hozzá. A komplex képekkel élő, mégis könnyen befogadható produkciót számomra két elem tette maradandóvá: az egyik, hogy kör alakú térben báboztak az alkotók, ezáltal a világ teljességét szimbolizálva. A darab másik érdekessége, hogy Kecskeméten játszódik, így a kellékek között a város ikonikus épületeit ábrázoló figurákat is láttunk, illetve két szereplő karakterét a városban élő palacsintás néni és a „bolond biciklis” ihlette.
Délelőttönként a fesztivál „házi bölcsei” beszélgetnek az előző nap látott darabokról, s mivel az alkotók is jelen vannak, ők időnként a kulisszatitkokba is beavatják a hallgatóságot. Idén öten vállalták a bölcsek megtisztelő szerepét: Árkosi Árpád rendező, Láposi Terka, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, Nánay István kritikus, Térey János író, költő, drámaíró, valamint Zsigmond Andrea kritikus. Ezért a Vojtina Bábszínházból a Csokonai balett-termébe sétáltunk, ahol egy csaknem három és fél órás beszélgetésen vettünk részt. Bár igen hosszúnak tűnik ez az időtartam, mégis így lehet értelme, hiszen alapos elemzéseket hallottunk, az elhangzottak a produkciók jobb megértéséhez segítettek hozzá. Idén különösen is jó a dinamika a házi bölcsek között, s mivel mindannyian más háttérrel rendelkeznek, sajátos szempontokat tudnak hozzátenni a beszélgetéshez. Sajnos hétköznap is délelőttönként zajlik az előző nap értékelése, így aki érdeklődne is, nem biztos, hogy munkája vagy egyetemi tanulmányai mellől el tud menni az eseményre.
Délután két olyan szerző drámáját mutatták be, akik gyakori vendégek a DESZKÁ-n: Kárpáti Péter idén a Két nő révén képviseltette magát a fesztiválon, Tasnádi István Közellenség című, Kohlhaas Mihály története nyomán írott művét pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatta be. A főszereplő szinte egész Szászországot feldúló indulatát hitelesen közvetítette Farkas Ignác játéka, s az ellopott lovait alakító Madák Zsuzsanna és Barsi Márton is remekül érzékeltette az állatok szenvedését. Ők ketten afféle rezonőrök is, hiszen az előadást keretbe foglalva, a történéseket időnként meg-megszakítva mesélik el, mi történt Kohlhaas Mihállyal, miután egy felemás szabályra hivatkozva elveszik tőle lovait. Meddig mehet el, hogy saját igazát érvényesítse? Mi a fontosabb: a megbocsátás vagy a bosszú? Míg Kohlhaas (és a nézők) ezeken a kérdéseken töprengenek, addig a korrupt hatalom eléri, hogy végül az jöjjön ki sértetlenül a konfliktusból, aki azt kiváltotta. Kohlhaas Mihály története bármilyen feldolgozásban aktuális, így az előadás is egy olyan szelete volt a fesztiválnak, amikor társadalmi jelenségeken gondolkodhattunk a színpadon látottak által.
Késő este két esemény közül választhattunk: a Vojtinában a Forte Társulat adta elő A te országod című darabot, míg a Víg Kamarában a kassai Thália Színház játszotta Kerékgyártó István: Rükverc – egy (lecsúszott) polgár vallomásai című drámáját. Az előbbi mellett tettem le a voksom, elsősorban azért, mert A te országod a kiváló debreceni prózaíró, Tar Sándor elbeszéléseiből jött létre.
Írásait Keresztury Tibor formálta dramatikus szöveggé, a fizikai színházi társulat pedig a tőlük ismert kreativitással és gazdag színpadi eszköztárral jelenítette meg a társadalom peremére szorult gyári munkások életét és a rendszerváltás utáni sorsukat. Az előadás két részre osztható: az első felében a gyári robotmunka működésébe pillanthatunk bele, a második felében pedig a sok közül már csak az egyik melós útját követjük, de a Sipos bácsiként megnevezett szereplővel történtek mindegyikükkel megeshetnének. Már aki túléli – a munkát, az alkoholizmust, a gyár bezárását, a rendszerváltást. A te országod ugyanazt kérdezi, mint a Közellenség: hol a határ?
