Szerencsés találkozás volt Csikos Sándor rendezőé és Gyarmathy Ágnes díszlet- és jelmeztervezőé. Valódi alkotótársakként, azonos gondolkozás mentén kezdtek hozzá a Régimódi történet rendezéséhez-tervezéséhez. Az alkotói folyamatról, a közösségi munka fontosságáról kérdeztük őket a premier előtt egy héttel.
Találkozások és alkotótársak
Szabó Magda személyes találkozásaink alkalmával sokat mesélt családjáról, különösen amikor a Kígyómarás rendezésére készültem. S most, hogy ismét kezembe vettem a regényt és a darabot, elevenen és hitelesen jelentek meg előttem a dédnagymama, a nagyszülők, a nagynénik. Kíméletlen őszinteséggel, szigorúsággal beszélt róluk, és ábrázolta őket, hiszen a hagyományok, a szokások, szenvedélyük, vallásosságuk rabjai voltak. Különös szeretettel idézte fel a csodált és imádott édesanyát, akinek ellopott lehetőségeiért a meggyilkolt gyerekkor a felelős, aki kénytelen tudomásul venni, hogy nem kísérheti sírig tartó szerelem, nem lehet sem zongoraművész, sem író.
Szerencsés találkozásom volt Gyarmathy Ágival, azonos gondolkozás mentén kezdtük el a közös munkát. Neki remek képessége van arra, hogy díszletben, jelmezben megidézzen egy kort ‒ ugyanakkor maivá is tegye. Nagy vonalakban egyet értettünk az előadás stílusát illetően. Az első benyomáshoz veszélyes ragaszkodni, ez bemerevít. Egy jellem, egy jelenet megalkotása hosszadalmas és bonyolult feladat. Nem tudtam, nem tudtunk mindent előre ‒ a színész kollégákkal közösen munkáltuk ki az előadást, igazi alkotótársak voltak. Úgy érzem, jó hangulatú próbák voltak, persze vitákkal, érvekkel, ellenérvekkel.
Minden író más jelzésekkel él, más a világa. A Régimódi történet realista-költői színházat igényel, a cselekmény a dialógusok folytán bomlik ki, nagy jelentősége van az elmondott és az el nem mondott szónak, annak, amiről hallgat, amire gondol a színész. Szeretettel ajánlom az előadást a debreceni nézők figyelmébe, hiszen itt járunk a Piac és a Kismester ‒ mai Bethlen ‒ utcán, a Svetits vagy a Dóczy előtt, és talán felidéződnek családunk alakjai is. Az előadás stábját elvittem a Nagytemplomba és a Református Kollégiumba, mert a nemrég ideérkezett kollégáknak is fontos volt megérteniük, hogy mit jelent a szó: Debrecen.
Csikos Sándor
rendező
Visszatérés a régi Debrecenbe
A Régimódi történet nagy feladat és nagy kihívás volt számomra, ami alaposan megmozgatta a látványtervezői agyamat. Külön örömöt jelentett, hogy egy olyan darabhoz kért fel az általam színészként és rendezőként is jól ismert Csikos Sándor, amelyhez korábban nem terveztem sem díszletet, sem jelmezt. Olyan sok munkám volt az elmúlt évtizedekben, hogy ez örömteli ritkaság. Nagyon jól esett, hogy szeretettel fogadtak a színházban, visszajelzés volt az évekkel ezelőtti munkáimról, ezek szerint jó szívvel emlékeztek rám a kollégák.
Szeretem ezt a művet, és fontos számomra, hogy magam is egy tősgyökeres debreceni darabbal térek vissza Debrecenbe. Tetszik Csikos Sándor bátorsága, miszerint kiemeljük a Szabó Magda-darabot annak naturalizmusából, majd az általam tervezett látványvilággal ‒ a bútorokon és a korhű jelmezeken keresztül ‒ visszaemeljük az egészet egyfajta szürnaturalizmusba. Szeretni kell a régi Debrecent, ami jelen lesz a vetített nagy montázsokon, melyeket kiváló asszisztensemmel, Nagy Szilvivel közösen készítettünk.
Azt gondolom, hogy ez egy újfajta megközelítése a Régimódi történetnek, mivel nincsenek ajtók, ablakok és kilincsek, vagyis olyan nagyon naturális tárgyak, melyek adódnának a darabból. Viszont a jelmezek utalnak a korra, hiszen a közönségnek meg kell adni azt a biztonságot, hogy a húsz évet felölelő cselekményben hol is járunk. Nagy kihívást jelentett, hogy a darabbeli idő előrehaladtával folyamatosan újabb és újabb korban találkozunk az egyes szereplőkkel, ami technikai szempontból rendkívül nehezen kivitelezhető, én mégis úgy gondoltam, hogy a színész számára is segítség az idő múlását jelző jelmez.
Gyarmathy Ágnes
díszlet- és jelmeztervező
