Színházak Éjszakája – már Debrecenben is!

Budapesten immár ötödik alkalommal rendezik meg a Színházak Éjszakája rendezvénysorozatot, amely alkalmat nyújt a fővárosi teátrumoknak a bemutatkozásra, a színházkedvelő nézőknek pedig arra, hogy bekukkantsanak a színházi kulisszák mögé. Idén a debreceni Csokonai Színház is csatlakozik a remek kezdeményezéshez, és szeptember 17-én sokszínű és korábban sosem látott programokkal várja az érdeklődőket. 20 órától kezdődően forgószínpadszerűen vehetnek részt a nézők különböző nyílt próbákon, zenés színházbejáráson és éjszakai tárlatvezetésen. Tasnádi Csaba rendező A víg özvegy próbájára várja a Színházak Éjszakája résztvevőit, akik betekintést nyerhetnek abba, hogyan készül egy nagyoperett koprodukciós előadásban, a nagyszínpadon. Szintén megnyitja a próbaterem ajtaját Csikos Sándor színész-rendező, aki Mensáros László 1956-os visszaemlékezései alapján állítja színpadra a Szélfútta levél című előadást Kubik Anna és Szilágyi Tibor főszereplésével. A két nyílt próba mellett a debreceni színház énekkara zenés színházbejárást tervez, melynek során a program résztvevői megnézhetik, hogyan folyik a munka az ún. tárakban, vagyis a színpadi produkciókat kiszolgáló műhelyekben. Igazi különlegességet jelent negyedik programunk, melynek során Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas díszlet- és jelmeztervező vezeti körbe a vendégeket az egyedülállóan gazdag munkásságát bemutató kiállításon. Az eseményre jelentkezők egymás után mindegyik programunkon részt vehetnek.

A Csokonai Színház korlátozott számban tud jelentkezőket fogadni. A Színházak Éjszakája programja Debrecenben ingyenes, de az érdeklődőktől (a pontos létszám megjelölésével!) szeptember 15-ig előzetes regisztrációt kérünk a marketing@csokonaiszinhaz.hu e-mail címen.

“Kedves Vendégeink! Köszönjük az érdeklődést, a férőhelyek beteltek, így nem áll módunkban több jelentkezést elfogadni.”