S(z)ÍN-TEREK

S(z)ÍN-TEREKJúnius 1-jén nyílt meg a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és a Csokonai Színház közös villamostörténeti kiállítása. A kultúra és a közlekedés az idők folyamán több nagy történelmi jelentőségű megállónál találkozott: 1962-ig a Csokonai Színház előtt is közlekedett villamos, a közelmúltban többször népszerűsítettük rendezvényeinket a nosztalgia villamossal.

Az interaktív tárlat nyitóünnepségén bemutattuk a Találkozás című némaetűdöt, melynek rendezője Kovács András, a közreműködők pedig Adorján Beáta dramaturg és Kránitz Richárd színművész voltak. A kiállítás 2017. június 1. és 14. között vár minden érdeklődőt, korosztálytól függetlenül, hiszen úgy rendeztük be a Kölcsey Központ Bényi Árpád termét, hogy mindenki átérezze a debreceni közlekedéskultúra történelmi „hullámvasútját”.

A látogatók 21. századi eszközökkel utazhatnak vissza az 1900-as évek elejére és új szemszögből ismerhetik meg az olykor viszontagságos, olykor pedig csodálatos pillanatokat megélt villamos-történelmet.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András