A szinhaz.hu szakmai portál Kubik Anna Kossuth- és Jászai-díjas színművésszel, társulatunk tagjával készített interjút, melyben szó esik az első Debrecenben töltött évad szakmai kihívásairól és emberi örömeiről, az irodalmi estjeink sikeréről és nem utolsósorban a következő évad feladatairól. Kubik Annával legközelebb októberben, a Régimódi történetben találkozhat a debreceni közönség!
(Forrás: http://szinhaz.hu/ Spilák Klára 2014. szeptember 1.)
“Debrecenben nagyon szeretetteljes a légkör” – Villáminterjú Kubik Annával
A Vidéki Színházak Fesztiválján, a Thália Színházban szeptember 10-én vendégeskedik a Csokonai Színház, Szabó Magda Régimódi történet című regényének színpadi adaptációjával. A főszereplő Rickl Máriát a Kossuth- és Jászai-díjas Kubik Anna formálja meg, aki tavaly szerződött a társulathoz. A váltásról és az előadásról beszélgettünk vele.
2013-ban a debreceni színházhoz szerződtél, a frissen kinevezett igazgató, Ráckevei Anna hívására. Miért váltál meg sok-sok év után Budapesttől, illetve a Magyar Színháztól?
Ennek főleg az az oka, hogy a Magyar Színház profilváltáson esett át. Elsősorban ifjúsági és gyerekszínház lett belőle, ami ellen persze semmi kifogásom nincs, továbbra is játszom például a kedvenc szerepemet a Ruminiben. De azt gondoltam, ha szeretnék még néhány felnőtt darabban játszani, akkor váltanom kell. Amúgy is túl hosszú ideje voltam már ott, és azt éreztem, új impulzusokra, új arcokra van szükségem. Ekkor jött Anna megtisztelő hívása. Ezzel egy időben Székesfehérvárra is hívtak, és nagy dilemma előtt álltam. Végül úgy döntöttem, hogy Fehérvárra vendégként megyek, ott úgyis otthon vagyok, hiszen ott voltam gimnazista. Debrecent pedig már régóta meg akartam ismerni. Mindig terveztem, hogy ha majd eljön az ideje, szeretnék minél több vidéki színházban megfordulni. Pécsre, Győrbe, Szegedre menni, például… A pályám elején is el akartam szerződni, nem vágytam Budapestre, aztán végül több mint harminc évet itt töltöttem. Most azonban végre megtapasztaltam Fehérváron és Debrecenben is, hogy mennyire más vidéken játszani.
Nem hiányzik a korábbi életed?
Évi egy szerepet vállaltam Debrecenben – persze több lesz. Mellette azért szinkronizálok, hívnak verset mondani országszerte, és játszom a Magyar Színházban is. Én mindig „együgyű” voltam, mint Melinda a Bánk bánban, szeretek egy dologra koncentrálni. Debrecenben nagyon szeretetteljes a légkör. Van egy igazán jó fiatal csapat. Szinte mindannyian benne vannak a Szabó Magda darabban. Irtó jó érzés újra olyan közösségben lenni, amelyik összetart. A másik dolog az, hogy az ember már nem tud elég messzire menni Budapesttől, hogy ne érzékelje nap mint nap, folyamatosan a politikát. Ebből nagyon elegem van. Azt szeretném, ha a színházra koncentrálnánk, és ez itt még lehetséges. Előadás után előkerül egy hangszer, valaki hozza a gitárját, és máris jó a hangulat. Nem érzem azt a hihetetlen feszültséget, ami sok más helyen attól alakult ki, hogy a politika totálisan betette a lábát a színházba. Holott mégiscsak egy célért kellene léteznünk és dolgoznunk. Én a színházat sokkal jobban szeretem annál, mintesem hogy ezzel tegyem tönkre.
A színházi munka mellett Debrecenben egyik kedves műfajod, a versmondás gyakorlására is lehetőséged nyílt.
A Déry Múzeumban elindítottunk egy nagyon jó irodalmi sorozatot, abban is szerepeltem. Hihetetlen, hogy van egy város, ahol annyian kíváncsiak a költészetre, hogy teltházasak az előadások. Borbély Szilárd egyik kötetéből még a halála előtt, januárban összeállítottunk egy nagyon szép estet, amit Mispál Attila rendezett, Női testek címmel. Olyan nagy volt az igény rá, hogy májusban meg kellett ismételnünk. Hihetetlen női monológok sorozatából állt. Lelkileg borzasztóan megterhelő volt, alig bírtuk egymást hallgatni, mert a történetek olyan megrázóak, telis-tele vannak tragédiával.
Hogy látod, milyen volt Ráckevei Anna és debreceni színház első közös éve?
Mint minden kezdeti év, nehéz volt. Az biztos, hogy sok nézőt szereztünk vissza. Ez az egész nézőpont kérdése. Vidnyánszky Attila egy nagyon modern irányba vitte a színházat, Anna pedig, Gemza Péterrel karöltve, megtartotta az alternatív vonulatot is, miközben hagyományosabb előadásokat is létrehozott. Így minden réteg megtalálhatja a neki tetsző darabot. Az a huszonvalahány előadás, amit a Régimódi történetből játszottunk, mind óriási teltházzal ment. És láttam Mezei Kinga Novemberi éj című rendezését is, ami nem egy hagyományos előadás, mégis nagyon tetszett. Gyönyörűség és csoda látványban, zenében, mindenben. Azt hiszem, egy nagyvárosban ez a járható út.
