(Forrás: http://www.haon.hu/) 2016. 12. 29.. Gyürky Katalin
Debrecen – A szeretet energiájára gyakran elfelejtünk rákapcsolódni, s ez azonnal hiánybetegségeket okoz – mutat rá a rendező. Páros interjú Naszlady Éva rendezővel és Garay Nagy Tamás színművésszel, akikkel a Művészet című darab nyilvános főpróbája előtt beszélgettünk.
Elsőként hozzád fordulnék, Éva: mi fogott meg Yasmina Reza darabjában rendezőként, és mi emberként?
Naszlady Éva: Nem tudom a kettőt különválasztani. Arra a kérdésre, hogy mi foglalkoztatott a darabban, röviden annyit mondanék, hogy az emberi viszonyok.
S téged, Tamás, színészként és emberként?
Garay Nagy Tamás: Én bővebben válaszolnék erre. Színészként nyúltam ehhez a munkához, színészszemmel szemléltem a szereplőkkel történő eseményeket, de be kell vallanom, hogy a próbafolyamat közepétől elkezdtem vizsgálgatni a saját baráti kapcsolataimat. Amikből ebben a korban igazi már nagyon kevés van. Kettő vagy három mindössze. S egy idő után azt kezdtem érezni, hogy azokat a mondatokat mondom el a deszkákon, amiket valóban, a valóságban is érzek. Tehát számomra az volt a megkapó, ahogy egy színpadi munka magánéleti kérdéssé fordult át a színész barátaim jóvoltából.
Tehát azonosulni tudtál Serge szerepével a saját baráti kapcsolataid által?
Garay Nagy Tamás: Ezek a Te szavaid, én inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenképp hálás vagyok a sorsnak, hogy játszhatok ebben a darabban, mert olyan dolgokat boncol, keres, kutat, nagy ásókkal ás, amiken az életben soha nem gondolkodunk. Unalomból, felszínességből, ki tudja, mi miatt. Mi köt engem – teszem azt – Péterhez? Tizenöt éve? S erre hülyeségeket mondunk: ha három hónapig nem találkozunk, akkor ugyanott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagyjuk. De ez közhely, mert mi van, ha nem így van? Mert mi van akkor, ha közben félek attól, hogy Péter számomra már nem az a Péter, aki volt. A darabban – ennyit elárulhatunk – egy tizenöt éves barátság vége felé közeledünk. S aki megnézi ezt az előadást, annak azt ajánlom, hogy nézzen magába, s vizsgálja meg a saját baráti kapcsolatait. Fogja a kezébe az érzelmi ásót, és menjen le mélyre, kutakodjon. Megéri.
S az analizáláshoz kell egy olyan apropó, mint ami ebben a darabban a kép?
Garay Nagy Tamás: Akár egy kép, vagy egy közös fotó a tengerparton, ahol a barátom szivarozik, s a szemembe fújja a füstöt. Mindegy, hogy mi.
Éva, a három színész személyét illetően tiéd volt a döntés joga, hogy ők játsszanak ebben a darabban? Hiszen azt tudom, hogy Az ajtóban a tavalyi évadban Vranyecz Artúrt már rendezted, sőt, a produkcióba beugró színészként Bakota Árpádot is. S ehhez jött Garay Nagy Tamás?
Naszlady Éva: A színház felajánlott nekem „hármas fogatokat”, „trojkákat”, és a lehetséges hármas szereposztások közül én ezt a hármast választottam. Artúrral, Árpáddal már valóban dolgoztam együtt, Tamás pedig régi vágyam volt, akit egyébként szintén régóta ismerek. Amikor elindultam pályakezdő színészként a Nemzeti Stúdióból, az akkori Nemzeti Színházban csoportos szereplői feladatokat láttam el. Tamás végzős főiskolás volt, s egy évadot együtt játszottunk végig. Együtt alakítottuk például a jéghegyet Az ember tragédiája Eszkimó színében – ő is egy jéghegyet, én is egy jéghegyet –, és még számos más fantasztikus dolgot csináltunk. Például A párizsi csőcselékben ő már egy magasabb szintű csőcselék részese lehetett, én egy alacsonyabb szintű csőcseléket alakíthattam. S amikor mondták, hogy jöhetek Debrecenbe három férfival dolgozni, akkor én ezen fellelkesülve, látva, hogy miket játszik mostanában, s a régi jó viszonyunkra való tekintettel Tamást mindenképp szerettem volna.
Amikor kialakult ez a trojka, rögtön tudtad, hogy melyik szerepet melyik színészre fogod osztani?
Naszlady Éva: Nem, nagyon hosszan töprengtem ezen. Az nem volt kérdés számomra, hogy Yvant Artúr fogja játszani, de Marc és Serge figurája folyamatosan billegett bennem. Napi szinten változtattam, egy-egy újabb szövegolvasás után folyton hezitáltam azon, hogy Tamás vagy a Baki (Bakota Árpád – A szerk.) legyen Marc és Serge, vagy fordítva. Aztán egyszer csak, a horvát tengerparton üldögélve eldöntöttem, hogy akkor Marcot Baki, Serge-t pedig Tamás fogja játszani. S onnantól ez nem volt tovább kérdés.
Tehát ez női döntés volt. S nem véletlenül kötöm át a mondanivalómat a következő kérdéshez ezzel a mondattal. Ugyanis a darabot olvasva, s az előadásotokat látva számomra a benne lévők, minden szempontból benne szereplők összetétele foglalkoztat egyre jobban. Hiszen a darabot nő írta, de három férfi szerepel benne. A darabot férfi fordította, viszont itt a Csokonai Színházban ezt nő rendezi, s a dramaturg is nő. S a darabot olvasva én olyan mondatokkal, konfliktushelyzetekkel találkoztam, amelyek szerintem egy nő szájából hangozhatnak el, női gondolkodásmódot tükröznek. Például, amikor a férfiak egymás párját szidják a szövegben, az szerintem női szidás. Úgy, ahogy itt meg van írva, egy férfi nem szid, nem aláz egy nőt, így ezt egy nő teszi meg. Ezt viszont most férfiak viszik színre. A próbafolyamat közben okozott-e ez problémát? Okozott-e gondot, hogy a női gondolkodásmódot „át kellett pakolni” férfiagyakba?
Naszlady Éva: Ez azért nem okozott problémát, mert hála Istennek, itt nem három nővel, hanem három fantasztikus pasival próbáltam, akiket imádok, s ők csodálatosan elárulták, hogy mit csinálnának ezekben a helyzetekben. Kicsit ugyan udvarolnom kellett nekik, megjátszottam, hogy fiú vagyok, hogy minél jobban maguk közé fogadjanak. Igaz, Tamás?
Garay Nagy Tamás: Ehhez azt tudnám hozzátenni, hogy a próba kezdetén valóban voltak számunkra, férfiak számára olyan mondatok, olyan szövegrészek, amiket nem mond ki egy férfi, vagy nem így mondja ki. Esetleg darabosabban, keményebben fogalmazná meg ezeket. De ha emlékeztek rá, volt egy olyan film, amiben egy férfi megsérül, s onnantól kezdve tudja a női gondolatokat detektálni. S egy kicsit ilyen helyzetbe kerültem én is: a próbák során egyre jobban be tudtam pillantani – most kimondom – női gondolatszerkesztésekbe. Ezáltal is kaptam a darabtól, a szerepemtől, amit otthon is tudtam kamatoztatni. Jobban megértem a páromat, tudom, hogy bizonyos számú szót ki kell mondjak neki mindennap ahhoz, hogy ne robbanjon fel. Nagyobb figyelemmel tudom hallgatni, s jobban megérteni az ő női problémáit. Tehát én rengeteget kaptam ettől a darabtól, Évitől. S most ki merem mondani, hogy én ezután a közös munka után Évivel a világ végére is elmennék. Nagyszerű munka volt. Ez számomra örömjáték. Én itt szerelmi hormonokkal lépek a színpadra, úgy, hogy ma este, vagy holnap este, találkozni fogok a szerelmemmel.
Naszlady Éva: Ebből a szempontból azt kértem még a fiúktól, hogy mivel nem szeretném, hogy a darabban lévő gondolatok mellé a női rendezés is rátelepedjen a darabra, hisz nekem három nagyon jó pasit kell látnom a színpadon, segítsenek nekem ebben. S számtalan ötletük volt arra, hogy a darabban hogyan lehet a tipikus női gonoszságokat, koncepciózus női bosszúállásokat, áspiskígyó-megoldásokat átkonvertálni férfigonoszságokká. Ezekkel a remek megoldásokkal van tele az előadás. Hogy ez hogyan működött közöttünk, annak egy nagyon jó momentuma, amikor Baki a próbák során elkezdte összerágni az Ignatia-tablettát. Már majdnem szóltam neki, hogy ne rágja össze, mert azt nyelv alatt kell elszopogatni, de azonnal rájöttem, hogy nehogy szóljak, hisz ő ezt férfiként természetes, hogy így teszi. Egy férfi persze, hogy szétrág, s nem elszopogat egy ilyen tablettát, s azzal a dolog számára el van intézve.
Miközben a szöveghez kötve vagytok. A női, nő által megalkotott mondatokat férfiként kell itt eljátszanotok, lereagálnotok. Emellett a probléma mellett a másik, véleményem szerint a rendezés során is esetleg nehézségeket okozó összetevője a darabnak az, hogy három nagyon erős karakter van jelen a színpadon. Mert nemcsak Marc, s nemcsak Serge kiforrott személyiség, hanem Yvan is, aki a gyengeségében erős. Erős, mert ugyan tutyimutyi alaknak látszik, de közben megengedi magának, hogy az legyen, aki ő akar lenni, ne alkalmazkodjon senkihez és semmihez, miközben a két társa bizonyos konvenciókhoz mégiscsak igazodni akar. Három ilyen borzasztó erős karakter esetén volt-e olyan pont, amikor azt éreztétek, hogy valamit korrigálni kell, mert valaki erősebbé válik a másik kettővel szemben? Véleményem szerint itt a három karakter egyenlően erős jelleme között egyensúlyozni kell, ez az egyensúly nem borulhat fel.
Naszlady Éva: Nem, ilyen nem fordult elő. Nagyon jó színész mind a három, s nagyon jó ember. S egyikőjük se akarta felerősíteni a saját dolgát a másik kárára. Ráadásul nagyon jól dolgoznak, építkeznek egymásból, nagyon jó ízléssel bírnak, az anyaghoz megfelelő aszkézissel, alázattal nyúlnak, s a dolog így magától egyensúlyba került.
Garay Nagy Tamás: Ez nem okozott problémát. Természetesen a magam nevében nyilatkozhatok, de úgy érzem, teljesen nyílt, tiszta vasúti pályám volt, amelyre daruval ráemelt a rendezőm, s onnantól rátaláltam az igazi utamra. És egyébként ez a színdarab, a próbái s az előadásai nagyszerű alkalmak arra, hogy ne csak kollégaként, hanem emberként is közel kerüljünk egymáshoz. A próbák elején gondolkodtam azon, hogy felépítem a barátságomat Bakival, s felépítem a barátságomat Artúrral. S utána, a próbák folyamán ez, ha épül, épül, ha leépül, leépül, de mindenképp olyan haszna van, ami személyessé is teszi a játékot. S ez mindhármunknak nagy adomány, hogy ráéreztünk ennek a lehetőségére. Nagyszerű lehetőség emberként is, óriási gondolatbéli utazás. Miközben az, hogy a játék során én mit gondolok, az hadd legyen az én titkom. Szép, selymes titok.
S az sem mindegy, hogy a darab láttán a néző mit gondol. Én nézőként azt gondolom, hogy ha ennél a három embernél nem lenne meg a kellő intelligencia arra, hogy meg akarja menteni a kialakult helyzetben a barátságát, akkor minden borulna. S nem tudom, csak remélni tudom, hogy a néző, ha van ilyen személyes problémája, esetleg a darab láttán lesz olyan intelligens, hogy a saját magánéleti konfliktusait is próbálja megoldani, hisz itt kap rá példát, hogy ez lehetséges.
Naszlady Éva: Az intelligencia szót használtad, pontosítanám egy kicsit. Szeretet. Amikor az ember félreteszi az önzését, a hiúságát, a szubjektív látásmódját, s ráhangolódik a szeretet energiájára, akkor teljesen mindegy, hogy valaki mennyire pallérozott elme, mert azonnal intelligensé válik. Mert a szeretet, az egy intelligens energia, az egyetlen létező, megengedett energia. Minden más energia hiányból fakad, a szeretet hiányából. S a szeretet energiájára sajnos gyakran elfelejtünk rákapcsolódni, s ha elfelejtünk rákapcsolódni, az azonnal hiánybetegségeket okoz nálunk. Azonnal félremennek a dolgaink. Pedig erre csak emlékeznünk kell, mert a szeretetre mindenki képes.
Garay Nagy Tamás: Teljesen egyetértek Évivel. Egy Ady-sor jutott még eszembe: „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek”. Ha az innen kilépő nézők mernek elgondolkodni a látottakon, s merik ezután – amiről már beszéltünk – elővenni azt a bizonyos ásót, s leásni a lehet, hogy szeretetben megkövült kapcsolataik mélyére, s feltenni a kérdést, hogy mi köti őket a másikhoz, az már jó. Az olyan, mintha egy szitán átszűrnék a dolgokat. Át kell folyatni rajta a kapcsolataikat.
