Idén, az október 23-ai városi ünnepség keretében színházunk állandó fotósa, Máthé András vehette át Debrecen Város Csokonai-díjainak egyikét. Máthé András harminc éve állandó fotósunk, az ő kezdeményezésére született meg színházunk Fotó-Art díja is 1995-ben, melyet színművészeink elismerésére alapított. A díj kapcsán a színházi fotózás rejtelmeiről beszélgettünk.
Három évtizede a Csokonai Színház fotósa. Harminc év, ahogy mondani szokás, még házasságban is sok. Nem lehet a színházi fotózást megunni?
Természetesen minden szakmának vannak olyan részei, ami pusztán a pénzkeresetről szól, és amiben könnyebben veszít lendületet az ember. A fotózás, ebből a szempontból nem könnyű kenyérkereset, hiszen, hogy színházi nyelven fogalmazzak, nem minden nap van premier és vastaps. Ugyanakkor a színházi fotózás sosem unható meg, hiszen rengeteg érdekes és értékes ember között mozgok állandóan, és remekművekkel találkozom, szinte akaratlanul is részesévé válok nagyszerű produkcióknak, hiszen azokat dolgozom fel.
Nem válik tehát ennyi idő után sem rutinná a színházi fotózás?
Sosem szabad rutinszerűen dolgozni, még egy teljesen átlagos, hétköznapi munkára is oda kell figyelni, mert kicsúszik az ember kezéből az irányítás. Muszáj friss fejjel lenni, állandóan megújulni,mert a rutinból végzett munka nagyon hamar visszaüt. És akkor még szerencsés vagy, ha te vagy az, aki ezt először észreveszi a munkádon.A színházi fotózásra sokszorosan érvényes ez, hiszen egy színházi produkció fotózása nagy érzékenységet igénylő feladat.
Sokféle „műfajban” fotóz a színháznak: készít próbafotókat, beállított fotókat – van kedvenc munkastílusa? A spontán jeleneteket vagy az átgondoltabb kompozíciójú beállásokat szereti inkább fotózni?
Nem igazán a spontaneitáson vagy a komponáltságon múlik, hogy mennyire lelek örömöt egy-egy munkában. Sokkal inkább az adott produkciótól, a rendezőtől függ. Sokszor tapasztalom, hogy a rendezők számára nem igazán fontos a fotózás, nem érdekli őket a produkciónak ez a része, holott a marketingnek nagyon fontos eleme a fotó. Az adott produkció azokkal a fotókkal vonul be a színháztörténetbe, de bárki, előzetesen vagy utólag, a fotókból értesül az előadásról vagy válik részesévé. Volt olyan rendezőkkel is dolgom, akik azt mondták: „azt csinálsz a próbán, amit akarsz, ez a próba a tied.” Emlékszem egy stúdió előadásra, amit így fotózhattam, fantasztikus volt, megállíthattam a próbát, ahol szükségem volt rá, onnan fotózhattam, ahonnan akartam. Meg is látszik a képeken. De legtöbbször inkább nem az efféle művészi kibontakozásról szól a munkám, hanem arról, hogy sok eltérő elvárásnak kell megfelelnem. A rendezőnek is van egy elvárása, a színészeknek is – érthető, hiszen a „bőrükre megy” a dolog, a színháznak mint intézménynek is van egy elvárása, és természetesen a nézőnek, aki a fotó alapján szeretne minél több információhoz jutni a darabról. Nagy öröm és élvezet ez a munka, ugyanakkor nagyon összetett is. És minden darab fotózása más és más, vannak könnyebben és nehezebben fotózható produkciók.
Mit ért pontosan azon, hogy egy produkció könnyen vagy nehezen fotózható?
Ezt alapvetően a látvány határozza meg. Vannak rendezők, akiknek a darabjait nagyon jó fotózni, mert látványos díszleteket, szép, izgalmas fényeket használnak. Én mint fotós még a sajtófotózáson sem rendelkezhetem a háttér vagy a fények kérdésében. Szerencsére ma már olyan döbbenetesen jó technika van a fotózás mögött, hogy rendkívül nehéz fényviszonyok között is lehet jó képeket csinálni.
Jól értem tehát, hogy a színházi fotózás főként a „körülményekhez” való alkalmazkodásról szól?
Én mindenképpen így élem meg. Van persze jó néhány ismert, nagy nevű színházi fotós, aki ezt a munkát, véleményem szerint túlmisztifikálja. Sok fotós életművet alkotott a színházi fotózásból, és megéltek ebből, mit művészek is. Én azt vallom, hogy a színházi fotósnak ki kell szolgálnia a produkciót, a látványt. A díszlet adott, a fények adottak, a mi feladatunk, hogy a látottakból a legjobbat hozzuk ki. Sok függ persze attól, hogy hogyan, honnan, mikor exponálok, de mégis: én nem létrehozom, hanem szolgálom a produkciót.
Vannak emlékezetesen jó élményei darabok fotózásáról?
Hogyne, van jó néhány. A stúdió előadásokat nagyon szeretem, mert nagyon közelről is fotózhatok, és ezt nagyon élvezem. Nem akarok darabokat kiemelni itt, nehogy kihagyjak néhány fontosat. Pinczés Istvánnak nagyon sokat köszönhetek, aki 30 évvel ezelőtt a színházhoz hozott. Ő kezdte el annak idején azt a stúdiószínházi kultúrát kialakítani, aminek a mai az örököse, és aminek köszönhetően sok kortárs magyar dráma kerülhet a színpadra. Mikor vele dolgoztam, ő gyakran mondta azt, hogy azt csinálok, amit akarok, teljes művészi szabadságot adott számomra a fotózáshoz. Emlékezetes maradt számomra egy 1992-es pesti workshop is, amit egy angol színházi fotós vezetett. Ő arról beszélt, hogy ő úgy dolgozik, hogy már jó fél évvel korábban elkezdi fotózni, teljesen a saját elképzelései alapján. Olyan képeket csinált, amik, lehet, benne sem voltak a darabban, de nagyon látványosak, izgalmasak, a produkcióhoz illőek voltak. Így az egyes előadásokat ráadásul már jó fél évvel korábban tudták promotálni. Szerintem ez példaértékű, jó lenne így dolgozni.
Ön hogyan készül fel egy-egy produkció fotózására?
Próbákra járok. Persze próbáról próbára is rengeteg minden változik, ami befolyásolja a fotózást, a világítást például gyakran még a premier napján is igazítják. De a darab is sokszor változik, közben íródik tulajdonképpen. Változó, hogy mennyire tudok pontosan készülni: volt olyan, hogy stúdió előadásnál az első főpróbán a szövegkönyvben bejelölgettem, hogy milyen jeleneteket, melyik mondatnál akarok fotózni. Akkor a következő próbát megkaptam, kérhettem, melyik jelenetet próbálják el a fotó kedvéért. Ma legtöbbször nem így van, állandó mozgásban és készenlétben kell lenni. Egyik próbát megnézed, következőn fotózol. Vannak természetesen „nagy pillanatok”minden előadásban, amiket nagyon el kell tudni kapni. A Makrancos Katában például egy vödör vízzel nyakon öntik Trill Zsoltékat. Az ilyen jelenetek fotózására fel kell jól készülni, mikor, hová állsz, fekszel, guggolsz fotózni. Ezt a jelenetet gyönyörű ellenfényben fotóztam le. Emlékezetes maradt számomra ez a fotó.
