Ráckevei Anna köszöntője

Artificem commendam opus… Az alkotót az alkotása dicséri

Rackevei Anna debreceni Csokonai Szinhaz vezetoje szinmuveszno
Remélem, a 2013-2014-es évadban sok olyan bemutatóval örvendeztetjük meg Önöket, amelyek valóban dicsérnek majd minket. Igyekszünk programjainkkal minél színesebb választékot kínálni Önöknek: lesz klasszikus és kortárs opera, musical, nagyoperett, és színpadra kerül Szabó Magda Régimódi története. Az évad tematikus részében, amikor is sorra vesszük a színháztörténet nagy korszakait, idén a görög drámával és annak a kortárs drámairodalomra gyakorolt hatásával foglalkozunk. Két új programot is indítunk: egy költői sorozatot a bemutatóinkhoz kapcsolódó témákkal, melynek a gyönyörűen felújított Déri Múzeum ad majd helyet, míg a másik sorozatot különleges kísérletnek szánjuk: elhozzuk ‒ filmfelvételek segítségével ‒ a londoni Globe Színház legjobb Shakespeare-előadásait.

Minket tisztel meg az újjáformálódó Nemzeti Színház azzal, hogy első bemutatójukkal, Tamási Áron Vitéz lélek c. darabjával először hozzánk jönnek vendégségbe.

Közös hagyományainkhoz híven nagy lelkesedéssel készülünk a DESZKA Fesztiválra, amiről immár büszkén kijelenthetjük, hogy a város kulturális életének fontos részévé vált.

Sok minden kimaradt még ebből az évadajánló pár sorból, de a legfontosabb nem maradhat ki: SZERETETTEL várjuk ÖNÖKET, hogy esténként EGYÜTT legyünk, beszélgessünk, közösen gondolkodjunk, szórakozzunk, sírjunk-nevessünk, vagyis együtt ÜNNEPELJÜK az EMBERT!

SZÉP ESTÉKET, DEBRECEN!

Ráckevei Anna
igazgató

 

 

 

Fotó: Heti Válasz