(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2015. 11. 20. Szénási Miklós
Debrecen – Nem igaz, hogy a 160 éve halott klasszikus, akiről utcát neveztek el a cívisvárosban is, csak unalmas lehet a ma emberének. Kritika.
Az emlékezet képes megcsalni az embert rendesen. Simán mérget vettem volna rá, hogy a Fülesben még a hetvenes években jelent meg a Csongor és Tünde képregényváltozata. De nem így van. Némi internetes kutakodás után kénytelen vagyok belátni: tévedtem. A Jelky András kalandjai jött ki 1975-ben, A vörös kalóz, meg a Kísértet Lublón pedig 1976-ban (többek között). Dargay Attila képregénye viszont csak 1981-ben kerülhetett a kezembe, tehát ekkor csigázta fel érdeklődésemet Vörösmarty Mihály műve iránt.
A sztori – olvasni már-már betegesen szerető – gyereket magával ragadott. Volt benne minden. Kaland, szerelem, ördögfiókák és varázslatos tárgyak, intrika, gonoszság, harc – amit csak akarunk. Persze, hogy azt mondtam: ezt elolvasom eredetiben (tehát nem képregényben) is. S bejött úgy is. Mert Vörösmarty (akiről meglehet, a szappanoperákkal, valóságshow-szériákkal leszedált tömegek egy része leginkább azt tudja, hogy egy azok közül, akikről utcát neveztek el a debreceni belvárosban) egyszerre villantott fel költészetet, drámát, mesét, miközben képes volt arra is, hogy szórakoztasson. Innen nézve a Szózat költőjét szeretnünk kellene. De valahogy nemigen van topon a népszerű szerzők között, nem ő az, akinek a kötetei ott lapulnak a gimnazisták párnája alatt, hogy lámpaoltás után a mobiltelefon fényében olvassák tovább mondjuk a Zalán futását. Hogy nagy költőink és íróink nem kis hányadától kiveri a víz a kamaszokat, alapvetően az oktatás hibája. Nem a tanároké, hanem a tanterveket, pedagógiai programokat előállító nagyokosoké, és részben a tankönyvszerzőké. S pont ezért jó, ha sikerül időnként normálisan, az életkornak megfelelően megmutatni az, hogy a Csongor és Tünde nem dögunalom, hanem őrületesen jó is lehet.
Fige Attila neve ismerősen csenghet a debreceni közönség számára. Az előző évadban a népszerű kortárs szerző, Lackfi János művéből rendezett friss, szórakoztató, látványos darabot, ami ráadásul nem is volt túl hosszú. A dühös lovag jól sikerült, s úgy tűnik, ebben a szezonban is képesnek bizonyult egy emlékezetes, élvezetes előadással előállni Fige Attila. Partnerei ebben a kaposvári egyetem negyedéves hallgatói, valamint Ráckevei Anna voltak.
Milyen ez az új Csongor és Tünde? Üde, pörgős, gyors. Humoros. Nagyon mai. Nem egy poros, bölcselkedő, okoskodó előadás született, de nem is egy hipermodern, sznob, álságos, művészkedő kísérlet, hanem egy olyan játék, ami magával tudja ragadni a nézőt. A fiatal szereplők mint csoport: jók. (Jó lenne, ha néhányan egyszer ide, Debrecenbe szerződnének.) Jó hatással van rájuk, hogy egy olyan színésznő játszótársai lehetnek, mint Ráckevei Anna, aki még (a kissé zombis külsejű) gonosz boszorka, Mirígy szerepében is hiteles és hihető alakítást nyújt. Azt is elhisszük neki, hogy olykor emberarca van ennek a szörnyetegnek.
