Öt ingyenes produkcióval várjuk a közönséget

Május első hetében öt ingyenes produkcióval várjuk a közönséget a Csokonai Fórumban a ROHU Interreg pályázat keretében. Május 2-án a Miskolci Balett hoz el két elődást, a Jobb későn, mint soha és a Vörös napló címűeket. A kortárs táncnyelv az M Studio két produkciójában is képviselteti magát. A Lift – boys will be boys című előadást május 3-án és 4-én 19 órától, míg a Fren_Ák Társulattal közös Romeo & Juliát május 5-én és 6-án 19 órától láthatja a közönség. A Káva Kulturális Műhely pedig a Sziget című előadással érkezik május 6-án.

 

Az előadás ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A részvételi szándékot a szervezes@csokonaiszinhaz.hu email címen lehet jelezni az előadás címének feltüntetésével.