A 2013/2014-es évad utolsó bemutatójára készülve Gemza Péter rendezővel, színházunk művészeti vezetőjével beszélgetett Márton Imola dramaturg Nancy Huston Iokaszté királyné című darabjáról és görög évadunk jelentősnek ígérkező előadásáról.
Néhány éve Nagy Józseffel Párizsban játszottunk egy darabot. A Villette könyvtárában kávéztam, és ott láttam, hogy megjelent Nancy Huston új kötete. Én és Melinda (Gemza Melinda – Gemza Péter házastársa, szerk.) gyakorlatilag minden művét olvastuk, ezért arra gondoltam, hogy ez a könyv nagyon jó ajándék lesz. Úton hazafelé el is olvastam a darabot. Már akkor nagyon izgalmas volt számomra, hogy az író női oldalról közelíti meg Oidipusz történetét. Eltelt két-három év, és amikor a 2013/2014-es görög évadról gondolkodtunk, Melindának eszébe jutott Nancy Huston darabja.
Amikor először olvastad a darabot, felmerült benned, hogy majd egyszer megrendeznéd?
Nem ez volt az első impulzus. Ez akkor merült fel először, amikor a Csokonai Színház görög évadát kezdtük tervezni. Akkor viszont egyértelműen azt éreztem, hogy ezt a darabot semmiképp nem adnám ki a kezemből.
Miért fontos ma görög mitológiából építkező darabokkal foglalkozni? Szerinted milyen irányba mutat a Novemberi éjt, az Antigonét és az Iokaszté királynét magában foglaló görög évad?
Az biztos, hogy egy kerek egész képet nem tud adni. Akkora téma, hogy fel lehet építeni rá egy életet. Keresztmetszetként kell a három darabra tekinteni. Az Antigoné kapcsán az a kérdés a fontos, hogy mit mond egy klasszikus szöveg, ha modern módon próbálunk hozzányúlni. A Novemberi éj egy óriási vízió, amely szürreálisan és a lehető legkortársabban közelít a görög mitológiához. Az Iokaszté királyné pedig egy olyan dráma, amely teljesen más kontextusba helyezi a görögség problematikáját, szűz szemmel néz rá. Több mint kétezer éven át úgy játszottuk az Oidipusz-történetet, hogy nem szenteltünk elég figyelmet a mellette lévő, sokkal drámaibb női sorsnak. Nem akarom leegyszerűsíteni Oidipusz drámáját, de bizony van mit keresnünk a másik oldalon is.
A klasszikus görög tragédiákban olyan értékrendszer, olyan hitvilág jelenik meg, amely idegennek tűnhet a mai nézőnek. Mitől válik emberközelibbé Nancy Huston darabja?
Attól, hogy az egész problematikát más kontextusba helyezi, és más kérdéseket vet fel az oidipuszi történettel kapcsolatban. Hogyan tudjuk elválasztani az isteni történéseket az emberi történésektől? Az akkori istenkép nem pont az extrém módon továbbvitt emberi folyamatoknak felel meg? Milyen morális viszonyok határozzák meg az emberek életét?
Az Iokaszté királyné attól más, hogy emberi és női oldalról közelíti meg a problémát. Nem a feminizmus oldaláról, hanem a nő oldaláról. Emiatt annyira izgalmas. Ez egy rendkívül realisztikus történet, amelyben emberi sorsokról van szó.
És nem megfoghatatlan hősökről.
Itt a hős egy nő, aki mindent felvállal a gyerekéért, a szerelméért. Nagyon fontos, hogy ebben a darabban egy olyan nőről van szó, akit tizennégy évesen hozzáadnak egy pedofil, steril, hatalommániás férfihez, Laioszhoz. Hosszú évek után gyermekük születik. A férfi pedig egy jóslat miatt rákényszeríti az anyát, hogy kitegye a gyermekét a mezőre. Elképzelhetetlen gyötrelem.
Ráadásul Iokaszténak anyaként arról kell döntenie, hogy saját szeme láttára öli meg gyerekét Laiosz, vagy pedig odaadja a kisfiút egy pásztornak, hogy kitegye a mezőre.
Nagyon borzasztó Oidipusz tragédiája is, de végig kell gondolni egy anya szemszögéből is a történetet.
Sőt, az Iokaszté királynében Oidipusz története enyhébb a klasszikus verzióhoz viszonyítva, hiszen itt nem a saját apját öli meg.
Igen, Nancy Huston feldolgozásában Laiosz steril marad, és kiderül, hogy Oidipusz nem is az ő fia. Ebben a darabban sok olyan kérdés felvetődik, ami általában nem szokott megjelenni egy klasszikus görög drámában. Például, hogy miért vártak húsz évet az istenek, hogy megbüntessék Oidipuszt? Felmerül a jóslatok értékelésének, megítélésének a problematikája is. Nem a jóslatok megkérdőjelezése a fontos, hanem azok értelmezése.
Hogy tanácsként vagy pedig végzetként tekintesz egy jóslatra.
Ha végzetként fogod fel, akkor a felelősséget, a döntéshelyzetet magadon kívül helyezed. Ha viszont tanácsként, egy lehetséges útnak az előrevetítéseként és a te döntésednek egy állomásaként fogod fel, akkor lehet, hogy egy teljesen más pályát fogsz bejárni, mint amit a jóslat előrejelzett.
Az a fajta gondolkodásmód, amely megjelenik az Iokaszté királynéban, sokkal közelebb áll a keresztény mentalitáshoz, mint az ókori görög drámáké. Itt nem az istenek és jóslataik, hanem az ember maga dönt arról, hogy milyen utat választ.
A keresztény gondolkodásmód egyik központi fogalma a szabad akarat. Itt pont erről a kérdésről van szó: mi a determináció és mi a szabad akarat?
Nancy Huston darabjában Oidipusz és Iokaszté gondolkodásmódja mellett egy harmadik réteg is megjelenik – a Karvezetőé. Ő mit képvisel?
A Karvezető által a darab párhuzamot von a delphoi jósda és a bécsi pszichoanalitikus iskola között. Vannak belső folyamatok, amiket nem tudunk feldolgozni. Volt egy időszak, amikor elmentünk a jósdába, ahol szavak által valamilyen magyarázatot kaptunk a problémáinkra. A pszichoanalízisben is ez történik. De mivel bizonyos folyamatok nem magyarázhatók meg, ezért a probléma értelmezésén múlik minden. Az Iokaszté királynében a Karvezető felteszi a kérdést, hogy mit értünk meg a jóslatokból? Hogy hol van a józan ész, amikor a jósda szavait fel kell dolgozni? Mi a módja annak, hogy azokat feldolgozzuk? A Karvezető a józan paraszti észt képviseli. Az eredeti szerepét játssza, ami az antik drámában volt. Felveti a kérdést, hogy hová jutottunk a Szophoklész által több mint kétezer évvel ezelőtt felvázolt történetben?
Először úgy tűnik, mintha a Karvezető az isteneket próbálná felelősségre vonni. De igazából Iokaszté teszi ezt. Ő mondja azt, hogy alapvetően a saját bőrén érzi, a saját életében tapasztalja azt, hogy nem igaz, amit az istenek mondanak. A Karvezető azt mondja, hogy nem az istenek, nem a jósda, nem a Phütianalitikus mond valótlant, hanem az emberek nem értelmezik jól a jóslatokat.
(lejegyezte: Márton Imola)
