Nyomokban Arany- és Shakespeare-műveket tartalmaz

(Forrás: http://www.haon.hu/) 2017. 12. 07. Gyürky Katalin

Debrecen – Akár az Arany János születése 200. évfordulóját ünneplő programsorozat záróakkordjaként is értékelhetnénk a Csokonai Színház Rózsa és Ibolya című, a költő verses meséje ihlette, november végén bemutatott produkcióját. Csakhogy a Víg Kamarában látható – általános iskolás gyermekeknek szánt – előadásra inkább a megszüntetve megőrzés jellemző: „nyomokban tartalmazza” csak az Arany János-mesét, amikor műfajilag keveri, archaizálja, egyszersmind modernizálja is az előadáséval azonos című szöveget.

ri2
Rózsa és Ibolya – előadás a Csokonai Színházban – © Fotó: Molnár Péter

A színpadi adaptáció alapjául szolgáló szöveg Gimesi Dóra alkotása. Ő az, aki műfaji értelemben belepiszkál akkor, amikor egy, a klasszikus drámából, Shakespeare Rómeó és Júliájából ismert archaikus motívumot, a családok közötti viszályt ülteti mesei közegbe. S modernizál is, amikor figyelembe veszi a mese két, későbbi átiratát: Arany László Ráadó és Anyicska, valamint Lakatos Menyhért Angárka és Busladarfi című történetét. Ezek cselekménybeli elemeit beépítette a saját változatába. A rendező, Tengely Gábor törekvése pedig egyértelműen az, hogy ezeket a motívumokat a mai kornak megfelelő színházi eszközökkel közvetítse a gyerekek felé.

 Horrorisztikus látványelemek

Az ilyesfajta vegyes szöveghagyományból jó értelemben véve „összeollózott” előadás kiindulópontja a shakespeare-i viszály: Rózsakirály háborúból tart hazafelé, amikor betévedve a Tündérkirály, Varjúháj erdejébe, összetűzésbe keveredik „kollégájával”. Mint kiderül, ellentétük régről eredő. Oka az, hogy az egyik ember, a másik pedig tündér, s épp ez a feloldhatatlannak látszó különbség fogja ezt követően a gyermekeik további sorsát meghatározni. A két uralkodó harcát azonban már-már horrorisztikusan láttatja a rendező: a színpadon sűrű füst gomolyog, a királyok pedig ádáz küzdelmet vívnak egymással, amelynek ugyan a koreográfiája gyönyörű – Katona Gábor és Laczó Zsuzsa táncművészeknek köszönhetően egyébként ez mondható el az előadás összes mozgásnyelvi eleméről –, de a kisebb gyermekek számára eléggé ijesztő. Miközben az összecsapás végkifejlete, a két király egymással megkötött alkuja látszólag egyáltalán nem az: a Tündérkirály, akit kiválóan, minden gesztusában találóan alakít Mercs János, csak akkor engedi el a földjéről az emberkirályt (Herczeg Tamás), ha az olyasvalamit ad neki, amiről nem tudja, hogy az országa részét képezi. Az ősi viszály Rózsakirály számára tehát első látásra viszonylag könnyen megúszható: magabiztosan állítja, hogy mindenről tud, amije csak van. Ám hazatérve döbben rá, hogy tévedett: a felesége gyermeket vár tőle, s így a születendő utódjára, Rózsára – mint az udvar részét képező, de addig ismeretlen „vagyontárgyra” – tarthat jogos igényt a Tündérkirály.

Fülsértőek a hangok

A Rózsakirályt alakító Herczeg Tamás dalban számol be a Tündérkirály udvarában őt ért sérelmekről, s a bánatáról, hogy a fiát kell ellensége szolgálatába bocsátania, amit bár ne tenne. A prózában remeklő színművész sajnos rendkívül hamisan énekel, így nem értjük, hogy a vele történteket, ahogy eddig is, miért ne közvetíthetné továbbra is szavakkal. Fals énekhangját Rózsakirály és felesége (Vékony Anna) megszületett gyermekének – akit a királyné kezében egy játék baba szimbolizál – borzasztó sírása tovább tetézi. Hiszen a sírást imitáló aláfestő zene inkább hasonlít birkabégetésre, mint egy csecsemő kétségbeesett oázására. A drámai viszály mint érdekes és plusz motívum történetbe hozásához tehát eléggé sikertelen színpadi elemek társulnak, egészen addig, amíg újra Tündérországban nem találjuk magunkat, Rózsa királyfi szolgálatának színhelyén.

A helyükre kerülnek a dolgok

Attól kezdve, hogy a már kamasszá cseperedett Rózsa és Tündérkirály lánya, Ibolya szerelmével szembesülünk, a mesejáték feszessé, dinamikussá, az addig tapasztalt eltúlzott színpadi elemektől mentessé válik. Ehhez egyértelműen hozzájárul, hogy a szerelmespárt alakító színművészek, az Ibolyát megformáló Mészáros Ibolya és a Rózsa bőrébe bújt Rózsa László hitelesen küzdenek egymásért: érzelmeikben a gyerekek sem kételkedtek, hiszen a nézőtérről folyamatosan drukkoltak nekik. A kapcsolatuk ellen felesküdött Tündérkirály-feleséget, az Ibolya mostoháját játszó Zeck Juli is tudja hozni a közönség szemében negatív mesehős karakterét. Az ő hiteles összecsapásukat nagyban segíti, s a mesét a kezdeti „horror” után humorossá tudja tenni a mostohát szolgáló Nadragulya (Kovács András) meglehetősen összetett karaktere, valamint az emberkirályt szolgáló két katonainas, Berkenye és Bojtorján (Mercs Máté és Gáll Levente). Ők, amikor épp a Tündérkirály udvarában járunk, Sáfrányként és Páfrányként alkotnak „nyerő” párost.

ri1-1
Fotó: Molnár Péter

Érdekes meseszövés

A shakespeare-i viszály történetbe iktatása azonban nem az egyetlen olyan tartalmi elem, amely kissé szabálytalanná, egyben érdekessé teszi a mesét. A színpadra adaptált történet ugyanis nem követi a mesei hármasság elvét sem. A mostoha által Rózsára mért próbákból – amelyek kiállása elvileg Ibolya kezét garantálná a fiatalember számára – három helyett csak kettő szerepel Gimesi Dóra forgatókönyvében. Pedig az összes mesét mint szövegforrást figyelembe véve, lett volna miből három próbát összeválogatni. Illetve, ami rendkívül érdekes, hogy az Ibolya kezéért érkező, a szöveg szintjén megígért „kérők hadából” egy sem jelenik meg Tündérországban. Csak Rózsa küzd Ibolyáért – vagyis a mesei elemeken ezzel kapcsolatban is felülkerekedik a szerelmi történet.

A cikk folytatását itt olvashatja.