Gyümölcsözön a színfalak előtt és mögött

(Forrás: http://www.haon.hu/) 2018. 01. 01. Gyürky Katalin

Debrecen – Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét szánta karácsonyi ajándékul a Csokonai Színház a közönségének.

DI_jatek_a_kastelyban-4
© Fotó: Derencsényi István

A szerző kultikus alkotásának december 22-ére időzített premierje nyilván nem volt véletlen a teátrum részéről: a történet humoros hangvétele tökéletesen illik az ünnepvárás felfokozott hangulatához, ugyanakkor, ha a darab „könnyedsége” mögé nézünk, a színházi szakma iránti elkötelezettségről illetve a dilettantizmusról, valamint az emberi kapcsolatok bonyolult szövetének zseniális felfejtéséről is sokat tanulhatunk.

Érintkező háromszögek

A színházi szakmáról, a kulisszák mögött zajló „liezonokról” valamint ezek összefüggéseiről értesülünk a darabon keresztül akkor, amikor a szerző „klasszikus” háromszögeket tár elénk. Egyfelől a két „atya”, a színműíró Turai és Gál, valamint az ő pártfogoltjuk, a zeneszerző „fiú”, Ádám alkotta triászt. A két idősebb úr Ádám magánélete miatt kerül olyan helyzetbe, amelyben a színműírói „tehetségét” ismét latba kell vetnie. Ádám ugyanis a másik ábrázolt háromszögnek is a részét képezi. Ő az, akit a menyasszonya, a színésznő Annie megcsal a nála jóval idősebb, házasságban élő és négy gyermeket nevelő színésztanárával, Almádyval. Az Almády és Annie közötti liezonnak pedig az egyik állomása épp az az olasz kastély, ahová Ádám a két „öreggel” váratlanul megérkezik.

DI_jatek_a_kastelyban-1
Fotó: Derencsényi István ©

Turai mint középpont

A két háromszög „kezelését” minden tekintetben Turai vállalja magára. S meg kell hagyni, Naszlady Éva rendezésében Garay Nagy Tamás az idősödő, életszemléletét és nézeteit tekintve Gál ellentétpárját képező színműírót alakítva remekel. Játékát látva végig azt érezzük, mintha Molnár Ferenc annak idején rá írta volna ezt a szerepet. Turai a dilettáns író „jobb változata”: folyamatosan szakmázik, Shakespeare-t idéz, költ, s nem utolsó sorban meg van győződve a saját maga nagyszerűségéről. Arról, hogy Gálhoz képest ő jobban tud írni, érzi, mikor kell véget érnie egy felvonásnak. Ráadásul optimista, mert bízik magában. Úgy véli, minden vesztes helyzetet képes megfordítani a maga zsenialitásával; csak bízzák rá nyugodtan. Turai karakterének megjelenítésekor ezt az öntudatos írózsenit mindvégig érezzük Garay Nagy Tamás játékában. Peckes járása, „ki ha én nem” magatartása ugyanakkor árulkodó: a „tehetségével” szemben soha fel nem merülő kétely miatt azt érezzük, hogy valami mégsem stimmel ebben a fene nagy íróságban.

Vele szemben Gál, akit Bakota Árpád alakít, azon túl, hogy öntudatból nála sincsen hiány, pesszimista, mindenben „péntek 13-át” lát, s a darab végéig sem derül ki, hogy egyáltalán ír vagy írt-e már valamit önállóan az életében. Jól elevezget Turai farvizén, s amikor a másik hármas kapcsán beüt a krach, inkább elmenekül a probléma elől, minthogy bármiben is megpróbálna hathatósan segíteni.

DI_jatek_a_kastelyban-8
Fotó: Derencsényi István ©

A krach

A krachot a kastély papírvékony falai okozzák, amely építészeti tulajdonság kiváló helyzetkomikumokra ad lehetőséget. Ezekkel a rendezői koncepció – a díszlettervező munkájának köszönhetően – él is: a darabban egymás mellett, egy fallal elválasztott két szoba mint kastélyberendezés itt két szinten valósul meg. A felső emeleten lévő, Annie lakta szoba padlója az alatta elhelyezkedő, az „apák és fiú” hármasa szobájának a plafonjával egyenlő, és minden hangot átenged. Annie és Almády éjszakai szerelmi légyottjainak hangjait is, amelynek így óhatatlanul fültanúja lesz a fiatal vőlegény.

A színműíró urak és a zeneszerző, – vagyis Turai szellemes szójátékával: a „Turak” – hang nélküli, a krach bekövetkeztét csak zseniális mimikával érzékeltető jelenetének fénypontja, amikor Gál megpróbálja párnával hangtompítani a felette történteket, vagy amikor Turai amúgy jól fésült fején már minden szál haj égnek áll az átéltek miatt. Nem beszélve Ádámról, akinek – Kiss Gergely Máté megformálásában – minden egyes mozdulata arról az átélt fájdalomról árulkodik, amit a menyasszonya hűtlenségének lelepleződése okoz. S a történetnek ezen a pontján – hűen követve a klasszikus mű dramaturgiáját – Naszlady Éva rendezése is kezdi még inkább összemosni a két szférát: a szakmát és a magánéletet.

Színház az életben

Turai ötlete, hogy színdarabbá formálja az emeletről leszűrődő hangokat, amit majd Annie és Almády mint egy szerepet fog eljátszani Ádám előtt, nemcsak a „színház a színházban” klasszikus helyzetét tárja innentől kezdve elénk, hanem azt is megmutatja: a megírt színdarabot mint fikciót Turai nagyon is az életből meríti. A valóságot változtatja át Ádámnak megfelelő színezetűre.

A valóság fikcióba hajlását, illetve a kettő összekeveredését Naszlady rendezésének egy újabb csúcsjelenete kiválóan érzékelteti: a mindig szakmázó Turai arról kezd értekezni, hogy hogyan kell egy felvonást jól lezárni. Gál és Ádám is előhozakodik a maga ötleteivel – jó néhányszor elsötétítve a színpadot, mintha tényleg következne a szünet. Ám amikor a szerelmi bánatában fájó, sajgó Ádám öngyilkos akar lenni, s a történtek miatt hiszünk neki, kiderül, hogy a részéről ez csak egy megoldás lett volna arra, hogy hogyan is érjen véget az első felvonás. „Érdekes pillanattal” – mondja Turai, aki meg is teremti a kellő helyzetet ehhez, ismét maga alá gyűrve ebben a színházasdiban a hármas másik két tagját. A színház és az élet összekutyulódása a második felvonásban még tovább fokozódik.

A cikk folytatását itt olvashatja.