(Forrás: http://www.hajdupress.hu/) Gyürky Katalin 2019. 04. 29.
A közönség számára kiváló és minőségi szórakozásra alkalmat adó lehetőség, a benne szereplő színészeknek pedig igazi jutalomjáték az az először egy lengyel társulat számára íródott, Andrej Saramonowicz tollából származó Tesztoszteron című, „mocskos szájú tragikomédiaként” aposztrofált darab, amelyet a 2018/19-es évad egyik utolsó premierjeként tűzött műsorára a Csokonai Színház.
A Szikszai Rémusz rendezte produkció egy valószínűleg nem is annyira ritka, csak a „macsó büszkeség” miatt nagydobra nem verendő szituációba csöppenti a nézőt: mi van akkor, ha a férfit az oltár előtt hagyja faképnél a feleségnek szánt menyecske? A „macsó büszkeséget” nem véletlenül hangsúlyozom rögtön az írásom elején: hisz elvileg egy magát „jó partinak”, „szuper pasinak”, s leendő „tökéletes apának” tartó fiatal, vagy nem is annyira fiatal ember nem szívesen néz szembe azzal, hogy annak a nőnek, akit a szíve választottjának tart, mégse kell. Saramonowicz azonban „bele mer állni” ebbe a kínos szituációba akkor, amikor a darabjában a befuccsolt esküvő után az elmaradt lakodalom helyszínére tereli össze a násznép férfi tagjait, hogy ott mégiscsak megüljék a maguk – igen sajátos – „gyászlakodalmát”.
S mintha csak a darab egyetlen, ugyanakkor Cziegler Balázs díszlettervező munkáját dicsérendő, kiváló helyszínéhez, a vörös kárpittal borított étterem színéhez „passzolna” az első érkező, pontosabban a helyiségbe dobott vendég, Tretén (Rózsa László), akinek vérvörösre vert képe mutatja: a darab címében szereplő tesztoszteronból – amely, tudjuk meg előadás közben, a verekedéseket kiváló agresszióért is felelős – bizony nem lehetett hiány az étteremig vezető úton (sem). Innentől kezdve a hoppon maradt vőlegény, Kornél (Mercs János), az apja, Stavros (Mucsi Zoltán), a bátyja, Janis (Janka Barnabás) és a násznép még pár tagja, összesen nyolc férfi (amely férfiszám így a szintén a Csokonai Színházban nem oly rég bemutatott Nyolc nő című darab ellentétpárjaként is értékelhető), a lakodalomra előkészített vodkavedelés közepette retrospektíve tárja elénk nemcsak a meghiúsult házassághoz vezető utat, hanem a mennyasszony, ahogy mondják: a „szemét kurva”, a „mocskos cafka” oltár előli eliszkolása miatt a saját, nőkkel való szerencsétlen, sikerületlen élethelyzeteit is. Miközben amiatt a bizonyos tesztoszteron miatt egymással is folyamatosan rivalizálnak.
Ez utóbbiban vezető szerepet játszik az apa, a mind közül legidősebb „macsó”, aki nemcsak, hogy a szökött menyét alázza folyamatosan, hanem a férfitársait is provokálja azzal, hogy vindikálja magának a jogot: mindent ő lát, ő tud a legtisztábban. A Stavros szerepére vendégművészként meghívott Mucsi Zoltán szó szerint sziporkázik a szerepében: tudja, hol legyen „sok”, hol kell visszavennie, azaz, hogy hogyan kell ügyeskednie annak érdekében, hogy valóban feddhetetlennek látsszék a macsósága. Ám ahogy telik az idő, nemcsak az ő látszólagos makulátlanságáról, de szinte minden más „sírva vigadó” társáról lehull a lepel, s természetesen nem más miatt, mint a nő, a női nem miatt.
Ráadásul külön színt visz a sztoriba, hogy mivel a hoppon maradt vőlegény, Kornél, akinek „összeomlását”, majd „dacát” és macsó „majd én megmutatom”- ját fergetegesen tálalja Mercs János, hivatására nézve ornitológus, az esküvőre meghívott barátja, Féreg (Kurely László) pedig biológus, így a nők, akik – hangzik el a darabban – természetesen az anyákon, az (aktuális) feleségeken és nagynéniken kívül „egytől egyig kurvák” – viselkedését, és a hímek velük kapcsolatos magatartását a két tudós különböző állatfajok nőstény- és hímtagjai közötti viselkedésével magyarázza és támasztja alá. Röpködnek az orángutánokról, a csimpánzokról, a fácánokról, a pávákról, a lazacokról stb. szóló sztorik, amely biológiai párhuzamok láttán és hallatán – bármennyire is nevetségesen hatnak – mégis kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy amennyiben szexuális késztetésről van szó, nem sokban különbözünk az állatvilágtól. Ám ezek a párhuzamok az étteremben összegyűlt „macsó” férfiak számára főleg arra szolgálnak, hogy minden egyes kudarcukat a női nem számlájára írják. Miközben – s ez már a mondanivaló mélyebb rétege utal –, ha jobban belegondolunk azokba a darab közben előttünk eljátszott szituációkba, ahol egy nő és egy itt szereplő, érintett férfi kalandját úgy tálalják nekünk ezek a remek színészek, hogy az egyik férfi belebújik a megidézett nő képébe (lásd ezzel kapcsolatban Mucsi Zoltán és Janka Barnabás kettősét), rájövünk, hogy a férfi pórul járása sem véletlen: nyilván kiváltotta valamivel azt, hogy az asszony faképnél hagyta.
Például az itt sem leplezhető promiszkuitásával (ezt mutatja Stavros s közvetve a pincér, Titusz (Kiss Gergely Máté) története, amelyet biológiailag ugyan szintén alátámaszt a két tudós, csak hát ezt a monogámiára sokkal inkább berendezkedett nő nem igazán bírja…
