Interjú Ráckevei Annával

Az egész történet egy öntudatlan perverzión nyugszik – nyilatkozta az Iokaszté királyné címszerepét játszó Ráckevei Anna a dehir.hu-nak.

(Forrás: http://dehir.hu/) 2014. május 08..

Ráckevei Anna (Fotó: Máthé András)
Ráckevei Anna (Fotó: Máthé András)

Az idei évad utolsó nagy bemutatóját csütörtökön este tartja a Csokonai Színház. A Iokaszté királyné szerepében a színigazgató színésznőt, Ráckevei Annát láthatjuk.

Dehir.hu: Milyen érzésekkel bújik egy ókori hősnő „bőrébe?

Ráckevei Anna: Van egy jól bevált módszer, amivel dolgozom egy próbafolyamat alatt. Általában nagyon gyorsan elolvasom a darab szövegkönyvét, rögzül az első benyomás, az első élmény. Ennél a szövegnél ez másként alakult, mert először egy 10-12 oldalas szövegrészt kaptam meg a készülő fordításból, ami nagyon kíváncsivá tett, de amiatt, hogy részletekben érkezett a szöveg, nem állt össze egész élménnyé, melyet tudtam volna rögzíteni, magammal vinni. Részélmények halmaza volt bennem, ami persze természetes folyamat, egy izgalmas állapot. Lassan kezdtek kialakulni azok a biztos pontok, kapaszkodók a szöveghez, amelyekhez oda tudtam tapasztani a személyiségemet, élményeimet.

Dehir.hu: Van fogalma róla, vajon ez hányadik premier már, amire készül?

Ráckevei Anna: Elképzelésem sincs. Az az igazság, hogy nem számolom a szerepeimet.

Dehir.hu: Mitől lehet érdekes ez a történet a ma embere számára? Az átlag néző nem biztos, hogy teljesen képben van egy olyan bonyolult családtörténetben, mint amilyen az Oidipusz-mondakör és a Labdakidák világa.

Ráckevei Anna: Oidipusz történetét nagyjából mindenki ismeri, már csak a Freud-féle pszichoanalízisben való továbbélése okán is. Egy férfi története, aki nem tudván kik a szülei, önnön anyjába lesz szerelmes. Az eredeti Szophoklész darabban a feleség-anya Iokaszté mint mellékszereplő jelenik meg. Ezért izgalmas ez a vállalkozás, mert megengedi, hogy körbetapogassuk, megfejthessük a nő gondolatait, érzelmeit. A magyar színházi területen eléggé újszerű megközelítése ez a női létnek. A Vagina Monológoktól (Eve Ensler műve) tudnám számítani a nőiségről ilyen nyíltsággal beszélő színházi megnyilvánulásokat. Úgy gondolom, hogy a nagy női hősök, Médea, Phaedra vagy akár Antigoné sorsát többnyire a férfiak szemszögéből láthatjuk, férfiak írnak róluk, akik férfiszemmel nézik a női történeteket. Ez a történet pedig egy nő, Iokaszté szemszögéből fogalmazódik meg. Kíváncsivá az tesz, hogy ezt vajon hogyan fogják befogadni a férfiak?

Dehir.hu: A darab írója maga is nő, és a beharangozó szövegek alapján a nők szemszögéből mesél egy történetet. Milyen történet ez? Véres? Tragikus? Hogyan jellemezné?

Sárközi-Nagy Ilona, Szalma Noémi, Ráckevei Anna, Varga Klári (Fotó: Máthé András)
Sárközi-Nagy Ilona, Szalma Noémi, Ráckevei Anna, Varga Klári (Fotó: Máthé András)

Ráckevei Anna: Semmiképpen nem véres, s bármennyire nehéz egy jelzőt találni, ha mégis kellene, azt mondanám, hogy emberi. Attól a pillanattól kezdve, hogy Oidipusz számára világossá válik a vérfertőzés ténye, teljesen eltaszítja magától ezt a dolgot, Iokaszté pedig nem tud egyebet tenni, mint hogy kétségbeesetten küzdjön azért, hogy ezt a tudást meg nem történtté tegye. De ez persze lehetetlen.

Dehir.hu: Más egy darab a nők pozíciójából, mint a férfiakéból?

Ráckevei Anna: Azt gondolom, igen. Épp az imént említett különbség is mutatja. A darab furcsasága, hogy az egész történet egy öntudatlan perverzión nyugszik, amellyel kezdek valamit vagy sem. Beszélhetek a gyerek és anya viszonyáról vagy a szerelemről miközben az egész történet alapja mérgezett. Mihez kezdek ezzel? Figyelmen kívül hagyom? Nem ez a lényeg? Nagyon sok kérdés merült fel bennem, miközben biztos vagyok benne, hogy Iokaszté nincs tudatában az elején annak, hogy Oidipusz az ő gyermeke. Talán mindez csak az apropója annak, hogy a mélyére áshassunk valaminek, ami ennél sokkal fontosabb. Ennek kapcsán jut szembe az is, hogy mennyire kevéssé átélhető számunkra, nők számára az az érzés, ahogyan a férfiaknak le kell választaniuk magukat az édesanyjukról azért, hogy eljussanak oda, hogy egy másik nőben megláthassák a nőt. Ez rendkívül ambivalens érzés lehet a férfiak számára, és evvel biztos nehéz lehet megküzdeni. Nem tudom, hogy kell-e küzdeni, vagy ez egy természetes folyamat. Ahogyan egy egészséges párkapcsolatban a kapcsolat minősége változik, a betöltött szerepek változnak, és ezeket a hullámokat meg szabad és meg kellene élni, ugyanúgy az anya-fiú viszonyában sem kell félni az anya-fiú szerelemtől egy bizonyos korig, hiszen természetes dolog, és ha az ember ezt engedi, akkor ez az érzés a maga egészséges természetességében feloldódik egy más szintű kapcsolatban.

A cikk folytatását itt olvashatja