(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2015. 12. 27. Szénási Miklós
Debrecen – Ritkán játszhatja el saját magát egy színész. Nos, Debrecenben erre is van (illetve volt) példa, a Kismama-kaland jóvoltából. Kritika.
Vágjunk a közepébe: van, akit a hideg kirázza attól, ha meghallja a pocaklakó kifejezést. Ezek közé tartozom én is. Vannak olyan, a sajtóban is előszeretettel használt modorosságok – vagy olyan fals kifejezések, mint a 12 óra magasságáig, vagy a megrendezésre került típusú nyelvi borzalmak – melyektől kiver a víz és a rosszullét kerülget. Pedig nem vagyok kismama, nem is voltam soha, és nem is leszek. Ezért aztán kicsit tologattam is annak a stúdiószínházi darabnak a megtekintését, ami egy kismama tapasztalatairól, élményeiről illetve kalandjairól szól. (Tudják, a név, a cím sokat dobhat egy alkotáson, vagy éppen el is vehet belőle: magyar férfiak ezreit riasztotta el a képernyő elől az, aki a Gilmore Girls sorozat címét Szívek szállodájára magyarosította. Persze, majd pont egy ilyen pinknek ígérkező nyálfolyamot fogunk nézni, mi magyar pasik… Holott a sorozat tényleg sem nyálas, sem pink nem volt.)
Pedig alapvetően érdekelt a Kismama-kaland – 280 nap alatt a pocak körül című darab témája is, meg az is, hogy az egyre gyakrabban rendezőként (Istent a falra festeni, Made in Hungária) is megmutatkozó Mészáros Tibor mit hozott össze, illetve mit mutat fel Krajcsi Nikolett mondjuk A chioggiai csetepaté és a Mester és Margarita után ebben a szerepben. Ami egyébként nem pusztán szerep, mivel a Kismama-kaland többszörösen családi vállalkozás. Nem csupán közösen írta és szerkesztette, s vitte színre a két színész, akik a való életben is egy párt alkotnak, de Krajcsi Nikolett tényleg terhesen lépett a közönség elé. Ez az állapota pedig nyilvánvalóan meghatározta azt is, hogy mikortól, s meddig lehet játszani ezt a darabot. Ha nagyon ünnepire akarták volna venni az alkotók, akkor nyilván karácsony környékére időzítik a premiert, de hát az élet nem ilyen, az tele van meglepetésekkel, váratlan helyzetekkel. Az is egy nem tervezett szituáció, hogy manapság a kismamákról meg a nők szüléséről sokaknak elsőre a popzenésznek kiváló, filozófus bölcsnek viszont csapnivaló Ákos jut eszébe a körötte kialakult, és tévedésektől meg manipulációktól hemzsegő cirkusz kapcsán. Ám ettől el lehet és el is kell tekinteni. Szóval koncentráljuk a darabra, ami nem többről és nem is kevesebbről szól, mint hogy mit jelent terhesnek lenni, ott állni az anyaság kapujában, s hogyan lehet megélni ezt a nagyjából 280 napot, mely során eljutunk oda, hogy egy meg egy az három.
Valós élethelyzetből indul ki az egész. Nem eljátssza Krajcsi Nikolett, hogy ő egy nő, Éva, Júlia, akárki: ő bizony Niki, akinek a párja Tibor. Egymásba szerettek, Niki terhes lett, és innentől elkezdtek pörögni az események. Kinek mondják el, kinek ne? Mit mondjanak? Hogyan mondják? Milyen tünetei vannak a terhességnek? Hogy éli ezt meg a nő, és hogy a férfi? (Aki egyébként lelkesen biztosítja párját teljes együttérzéséről, miközben nézi a tévét vagy lapozgatja az újságot.) Kislány, kisfiú lesz a születendő gyerek? Hogy fogják hívni? Az idő az életben is szalad, a színpadon is, gyorsan elröppen a 70 perc, amíg tart a játék, és gyorsan elfutnak a hetek a színpadon is, míg elérkezünk a születéshez.
Bár egyszereplős előadásról van szó, néhány jól megválasztott kellékkel (léggömbök, labda például), vagy ügyes ötlettel (bekopog a hányinger) sikerül végig fenntartani a nézők érdeklődését, akik vagy átélték már a színpadon játszódó eseményeket, vagy át fogják – de minimum ismernek olyasvalakit, akivel megtörtén vagy meg fog történni valami hasonló….
