Nemzetközi vándorfesztiválra utazott a társulat

Komolyzenei, színházi és folklórműsorral valamint Nagy József fotókiállításával vett részt a Rzeszów-ban rendezett I. Transz/Missziók Nemzetközi Művészeti Fesztiválon a Csokonai Színház. A lengyel közönség és a szervezők visszajelzései szerint a debreceni társulat az idei fesztivál egyik legmagasabb színvonalú programját állította össze.

uid_082cbe6918b114f87a38f396ace011111535105960336_width_800_play_0_pos_0_gs_0A Csokonai Színház a fesztivál harmadik napján a Hajdú Néptáncegyüttes és a Bürkös Zenekar közös fellépésével, G. F. Händel Acis és Galatea című operájával (Gemza Péter rendezésében), a Naszlady Éva rendezte Szabó Magda-adaptációval, Az ajtóval és a Júlia – Párbeszéd a szerelemről (Szabó K. István rendezésében) című előadással várta az érdeklődő közönséget Rzeszów-ban. Ráckevei Anna számos fórumon játszotta már a Júliát, a lengyelországi megmutatkozást mégis kivételes eseménynek tekinti: „igazi szakmai kihívásnak tartom ezt a fesztiválszereplést, különösen annak tükrében, hogy  a DESZKÁ-ra meghívott lengyel kollégák milyen érzékeny, értő, magas színvonalú interpretációban mutatták be Visky András másik monodrámáját. Inspiráló az a tudat is, hogy a magyar kortárs dráma egyik kimagaslóan értékes darabját mutathatom meg a lengyel közönségnek”.

Az egyhetes esemény 6 ország 40 programjával várta a látogatókat augusztus 25. és 31. között. A nemzetközi fesztiválon Magyarországot alapítótagként a debreceni Csokonai Színház képviselte. Idén mint résztvevő szerepelt a társulat Lengyelországban, később mint vendéglátó fogadja majd a másik öt ország/színház programját.

A Transz/Missziók Fesztivál a rzeszów-i Wanda Siemaszkowa Színház (Lengyelország) és öt, különböző országból való partnerének: a Kassai Állami Színház (Szlovákia), az osztravai Moráviai-Sziléziai Nemzeti Színház (Cseh Köztársaság), a debreceni Csokonai Színház (Magyarország), a lviv-i Maria Zankovetska Színház (Ukrajna), a trakai Királyi Színház (Litvánia) és a Łańcuti Kastélymúzeum (mint tiszteletbeli partner) közös kezdeményezése. A fesztivál célja, hogy teret biztosítson értékek és ötletek megosztására. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója szerint a fesztivál olyan regionális összefogás, amelyben öt nemzet színháza törekszik arra, hogy hidakat építsen egymás kultúrája között, elősegítve azt, hogy lokális kezdeményezések nemzetközi misszióvá válhassanak.

A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka a Trans/Missions nemzetközi fesztiválon az EMMI támogatásával valósul meg.

A Médiacentrum – Debrecen forgatócsoportja is elkísérte a társulatot Lengyelországba:
http://www.dehir.hu/kultura/nemzetkozi-fesztival-alapitotagja-lett-a-debreceni-csokonai-szinhaz-videoval/2018/08/29/ 

Fotógaléria

Fotó: Wit Hadło

Fotó: Maciej Mikulski