Giuseppe Verdi: Nabucco

Színházunk kórusa, mely az elmúlt évadokban méltán aratott sikert mind a kritika, mind pedig a közönség körében, ezúttal előlép és főszereplővé válik Verdi Nabuccójában. A négy felvonásos mű ugyanis a világ zeneirodalmának egyik grandiózus kórusoperája. A babilóniaiak és zsidók, leigázók és leigázottak konfliktusáról (is) szóló történetet az előadás kiemeli a bibliai korból, és kozmikusabb térbe és időbe helyezi. Az opera középpontjában egy világtörténelmi korszakváltás áll: megváltoznak az értékrendek, más összefüggések irányítják az életet, mint korábban. A Nabucco ebben az értelemben nem csupán a szabadságért, a nemzeti függetlenségért való küzdelem ikonikus története, hanem egy opera a hitről, Istenbe és egymásba vetett töretlen hitünkről. Arról a tanulságról, hogy ha nem népek közötti viszályokra és családi drámákra fordítjuk energiáinkat, hanem megértjük az idők szavát, akkor megtaláljuk az Istenhez vezető utat és az emberiség életének tovább folyását. Kesselyák Gergely értelmezésében a mű kulcsmondata Zakariás, a zsidó főpap szájából hangzik el: „Istent szolgálva királyok királya leszel.”

Ősbemutató a kelléktárból

1840-ban az akkor huszonhét éves Verdit egymás után érték a sorscsapások: két kisgyermeke után felesége, Margherita is meghalt. Még fel sem ocsúdhatott mély gyászából, mikor a gyötrelmek között befejezett Pünkösdi királyság című operája csúfosan megbukott a milánói Scala színpadán. A fiatal komponista ezek után úgy döntött, hogy több operát nem ír. Egy bútorozott szobába húzódott vissza, ahol mély apátiában, céltalanul töltötte napjait.

A következő évben a Scala impresszáriója, Bartolomeo Merelli már nem nézhette tétlenül a rendkívüli tehetséggel megáldott fiatalember korai visszavonulását. Határozott fellépésével elérte, hogy Verdi elolvassa Temistocle Solera Nabucodonosor című librettóját, és csupán ennyi kellett ahhoz, hogy a zeneszerző ismét eljegyezze magát az opera műfajával. A szövegkönyv mindaddig komponista hiányában feküdt az asztalfiókban, hiszen Merelli hiába ajánlotta fel a német Nicolainak, az ő érdeklődését nem keltette fel a bibliai ihletésű történet. Verdinek azonban egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy belefeledkezzen a történetbe, és 1841 őszére el is készült a Nabuccóra átkeresztelt operával. Az előzőleg elkeseredett és bizonytalan komponista olyannyira hitt ebben a művében, hogy 1841 telén arra kérte Merellit, hogy minden más bemutatót elhalasztva, azonnal tűzze a Scala műsorára új operáját. Az impresszáriót azonban kötötték a szerződések és a költségvetés, így furcsa ajánlatot tett Verdinek: csak abban az esetben tudja bemutatni a Nabuccót a farsangi szezonban, ha a színpadra állítás költségeinek csökkentése érdekében raktári díszleteket és jelmezeket használnak. A zeneszerző annál is inkább szívesen fogadta az ajánlatot, mert addigra már megnyerte a produkciónak a kor elismert szopránját, Giuseppina Strepponit (akit később Peppina néven Verdi második feleségeként is ismerünk). A próbákat 1842. február végén kezdték el, és az anekdota szerint nagyon lassan haladtak a munkával, mivel a díszletépítők, a kellékesek, a zenészek és a produkció valamennyi résztvevője újra és újra megállt a próba alatt, hogy hallgathassa a csodálatosan újnak tetsző és lebilincselő zenét. A március 9-i premier a nagy várakozásoknak megfelelően hatalmas sikert hozott. A diadalhoz mindenképp hozzájárult az a sajátos történelmi-politikai helyzet, amelyben a kor olasz embere élt. A széttagolt és részben idegen hatalom alatt álló Itáliában a Nabucco a szabadság eléréséért vívott küzdelem allegóriájaként hatott, és a „Va, pensiero, sull’ali dorate” kezdetű kórusdal himnuszként terjedt el szerte Itáliában.

Magyarországon először 1846. augusztus 26-án mutatták be a Nabuccót a Nemzeti Színház színpadán, de nem egy hazai együttes, hanem az olasz Luigi de Bezzi vezette vándortársulat előadásában. A produkció meglehetős sikert ért el, és hatására a Nemzeti Színház vezetősége, köztük Erkel Ferenc felfedezte Verdi személyében az olasz opera új tehetségét. 1847. január 2-án került sor az első magyar nyelvű Nabucco-előadásra, melyet a Hunyadi László zeneszerzője maga vezényelt. Ettől kezdve Erkel műsorpolitikájának része lesz, hogy minden évben bemutat egy-egy Verdi-operát, így a korábbi Donizetti- és Bellini-művek helyét az új olasz opera veszi át a Nemzeti Színház repertoárján. A premier évében tíz előadást ért meg a produkció, és a közönség mellett a sajtó is kedvezően fogadta. 1854-ig minden évben műsoron volt, de az Erkel számára oly ellenszenves Wagner-operákkal szemben már nem tudta tartani korábbi népszerűségét.

Korszakváltás

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

opera három felvonásban olasz nyelven

Libretto: Temistocle Solera

Vezényel: Kesselyák Gergely/ Cser Ádám

NABUCCO, Babilon királya
Perencz Béla/ Wagner Lajos

ISMAEL, a jeruzsálemi király unokaöccse
Cselóczki Tamás

ZAKARIÁS, a zsidók főpapja
Rácz István

ABIGÉL, Nabucco nevelt lánya
Tátrai Zita/ Herczenik Anna

FENÉNA, Nabucco leánya
Busa Gabriella/ Balga Gabriella

BAÁL FŐPAPJA
Wagner Lajos/ Ürmössy Imre

ABDALLO, Nabucco bizalmasa
Böjte Sándor

ANNA, Zakariás nővére
Lévai Enikő

Közreműködik: a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Csokonai Színház Énekkara, a Miskolci Nemzeti Színház ének- és tánckara, Steuer Tibor és az Abigél Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium diákjai

Korrepetitor
Kunsági István, Szentai Cecília, Turányi Tünde

Karvezetők
Gyülvészi Péter, Regős Zsolt

Díszlettervező
Zeke Edit

Jelmeztervező
Papp Janó

Koreográfus
Kozma Attila

Súgó
Dihen Viktória

Ügyelő
Szabó Krisztián

Rendezőasszisztens
Bakai Barbara, Radnai Erika

Rendező és zenei vezető
Kesselyák Gergely

Bemutató: 2014. február 28.

A Miskolci Nemzeti Színház és a debreceni Csokonai Színház közös produkciója