(Forrás: http://www.haon.hu/) 2017. 10. 13.
Debrecen – A MagdaFeszt nyitányaként több szempontból is figyelemre méltó produkcióval rukkolt elő a Csokonai Színház.
Két egyfelvonásost állítottak párba, melyek közül A hallei kirurgus egy fiatal szerző, Szűts Apor alkotása, amit a szünet után Händel Acis és Galatea című pásztorjátéka követ. A darabok közti átjárást Szabó Magda és Georg Friedrich Händel személye biztosítja. A 100 éve Debrecenben született írónő jegyzi ugyanis azt a mostani opera alapjául szolgáló rádiójátékot, mely a nagy német zeneszerző gyermekkorának egy epizódját dolgozza fel. Az est második részében aztán az ígéretes zseniből korszakos mesterré avanzsált Händel zenéjét élvezhetjük.
Igényes alap
Alapvetően dicséretes dolog, hogy a Csokonai Színház egy pályázati díjat nyert új magyar mű bemutatásának felelősségét vállalta. Az előadás erényei mellett számos kérdést is felvet. A nagy művészek életét feldolgozó alkotások (regények, filmek, színpadi művek) általában azért problematikusak, mert épp a rendkívüli talentum mibenlétének hiteles ábrázolásával maradnak adósak. Szabó Magda 1963-ban remek színészekkel rögzített hangjátéka hiába igényes irodalmi alap a zeneszerző számára, ez kevés az üdvösséghez. Az opera figurái meglehetősen elnagyoltnak, kidolgozatlannak tűnnek. Zenéje alapvetően könnyen befogadható, de rendkívül eklektikus. Szűts Apor operájának címszereplője a lelketlen, idős atya, aki tűzzel-vassal akadályozza fia tehetségének kibontakozását, mert nem holmi hajbókoló, mihaszna zenésznek szánja, hanem jómódú jogászt kíván belőle nevelni. Végül az apa enged a rá nehezedő nyomásnak és érzelmi ráhatásnak, megtörik, és utat enged a csodagyerek számára. Tömören így foglalható össze a történet lényege.
Gyakori próza
Fiatal szerző esetében talán nem bűn az allúzió folyamatos jelenléte, de miután a történet a XVII. században játszódik, az amerikai bluesra (és sok minden másra) emlékeztető hangvétel túl erős stíluskeveredést okoz. Ugyanakkor el kell ismerni az alkotó kétségtelenül meglévő invencióját, különösen a zenekarkezelés és a hangszerelés tekintetében.
Problematikus és indokolatlan a szereplők gyakori prózában történő megszólalása is. Daljáték vagy operett esetében ez természetes eszköz, de az úgynevezett „átkomponált” opera műfajában csak rendkívüli pillanatokban van ennek helye. (Például amikor a haldokló Violetta szerelme levelét olvassa fel Verdi Traviatájának utolsó felvonásában.) Az opera talán legsikerültebb része a kórusos jelenet, mely valóban operai pillanatokat eredményez.
Komolyság
A rendezést (Gemza Péter munkája) és a szereplőket illetően az első szó a dicséreté, mert valamennyien komolyan vették cseppet sem könnyű feladatukat. A gyermek Händelt a fiúszoprán Mézes–Pataki Atos testesíti meg. Szerencsésebb lett volna a szerzőnek kompromisszumot kötnie, és nadrágszerepként egy fiatal, alkatilag és hangilag is alkalmas énekesnőre bízni a figurát. Zavaró, hogy a Kirurgus zenei anyaga túl mélyre íródott, bár ezzel Szécsi Máté derekasan megküzd. Terjedelmét tekintve a címszerep mellett Susán Mónika szólama (Katarina) a legfontosabb, aki tudtommal beugróként vállalta a fellépést, mert az eredetileg felkért énekesnő megbetegedett. Inkább a figura érzelmi karakterét tudta megragadni, mély hangjait gyakran elfedte a zenekar. A színház szólistaként szárnyaikat próbálgató fiataljai (Rendes Ágnes, Biri Gergely, Janovitz Zsófia, Donkó Imre) mellett a tapasztalt elődök (Böjte Sándor, Wagner Lajos, Ürmössy Imre) is tevékeny részesei voltak a bemutatónak, melyet a zeneszerző vezényelt.
Jelentős tett
Szünet után üdítően hatott az immár mesterré érett Händel négyszereplős mitologikus darabja, az Acis és Galatea. Ennek műsorra tűzését már azért is jelentős tettnek érzem, mert végre megszakadt az a helytelen gyakorlat, miszerint csak szűk 150-200 év operaterméséből válogatnak a rendezők és karmesterek. A barokk operák mellőzését az is táplálhatta, hogy a historikus előadói gyakorlat térhódításával párhuzamosan, zenekaraink és kórusaink átengedték a terepet a specialistáknak. Ez aztán azzal a hátránnyal járt, hogy profi muzsikusok százai jóformán elvesztették napi kapcsolatukat a romantikát megelőző korszakok alkotásaival. Örömmel tapasztaltam, hogy milyen jól érvényesült Händel ragyogó muzsikája a Csokonai Színház falai között. Az ízléses színpadkép (Debreczeni Borbála) és a mértéktartó rendezés (Gemza Péter) jól szolgálta az előadást.
