(Forrás: https://www.dehir.hu/) Vajland Judit 2019. 10. 05.
Debrecen – A színház egyszerre a legveszélyesebb hely a világon és a legbiztonságosabb. Így látja Mercs János, aki most a Don Quijote címszerepére készül.
Ő volt a Tesztoszteron naiv Kornélja, a Lear hideg Cornwallja, Steve jól szabott zakójában csábított az Augusztus Oklahomában című előadásban, de szerettük a végletekig cinikus, kiábrándult Ian szerepében is, az erőszakos Szétbombázvában. Mindamellett kortárs versekből rendezett előadást, a Jeruzsálem csapatával pedig reggelente iskolákba indul, amolyan missziót vállalva. A próbák szünetében Mercs Jánossal beszélgettünk.
Dehir.hu: A Don Quijote címszerepét próbálja Ilja Bocsarnikovsszal, akivel már többedjére dolgozik. (Hogyan nevezzek?, Három nővér, Lear) Egy idealisztikus világban élő figura szerepét kapta, aki rendíthetetlen hittel és kitartással küzd egy jobb világ eljöveteléért. Színészként milyen kérdései voltak a „donquijoteséggel” kapcsolatban?
Mercs János: A próbák során már az a jó, hogy napi kérdésekkel kell törődnöm. Hogyan mondjam ezt vagy azt a mondatot, hogyan legyek jelen. Egyébként egyrészt megijedek egy ilyen volumenű munkától, nyomaszt, mert sok múlik rajtam, de örülök is, hisz megmutathatok valamit abból hogyan látom a világot.
És izgalmas játék, hogy megpróbáljam úgy látni, ahogy egy ilyen ember látja, mert a magánéletemben én ennél kisszerűbb és pesszimistább vagyok. Muszáj próbálkoznunk vele, nincs más választásunk, de nem hiszem, hogy javítható a világ. De még csak azt sem gondolom, hogy egyre rosszabb lenne. Ugyan van bennem nosztalgia bizonyos korok felé, de az a gyanúm, hogyha akkor éltem volna, annak az időszaknak ugyanúgy látnám a visszásságait és hiányolnék ezer dolgot, mint ahogy most is.
Dehir.hu: Ma milyen szembeötlő visszásságokat lát? Mi hiányzik?
Mercs János: Szerintem ugyanaz hiányzik, ami mindig: valami hit, nyugalom és megértés. De riasztó, hogy a technológiai fejlődésnek köszönhetően ma nagyobb pusztulást okozunk mindenhol. És jobban féltjük a gyerekeinket, mert nem biztos, hogy nekik megadatik az a kényelmes élet, amiben nekünk részünk van.
Dehir.hu: A színészet, a játék, akár most Don Quijote szerepe ad könnyebbséget, hogy a racionális énjét kicsit kikapcsolja? Hogy egy kicsit színesebben lásson?
Mercs János: Ad, de ez inkább úgy működik, hogy a kétségeimet bele tudom tenni egy szerepbe, és ha jól összejönnek a dolgok, akkor a néző önmagára, vagy a saját problémáira talál. És ha neki is hasonló öröme vagy bánata van és ezt képes vagyok számára pontosan megmutatni, hogy újra átélhesse, az könnyít igazán a lelkemen.
Dehir.hu: Az elmúlt évad elkényeztette. Négy darabban játszott egymástól nagyban eltérő figurákat. Melyiket érezte a legközelebb magához? Miben találkozik ez a tavalyi négy karakter Mercs Jánossal?
Mercs János: A Tesztoszteronban talán sikerült elkapnom valamit, ami érezhető a visszajelzésekből is. A bennem alapvetően meglévő csalódottságot bele tudtam tenni a szerepbe. A többi emberrel, akit játszottam az elmúlt évadban nem volt ilyen egyszerű a találkozás.
A Szétbombázva Ian-je még most sem készült el teljesen. Közben pedig ez a két figura ugyanolyan messze van tőlem, én valahol a kettő között vagyok. Fontos mindkét karakter humora, valószínűleg mert az nekem is fontos.
Dehir.hu: A mindennapokban is?
Mercs János: Igen, de nem úgy, hogy nagy nevettető lennék vagy én nagyokat nevetnék, hanem valahogy kívülről és kicsit ironikusan látok sok mindent. Ezért elsőre Cornwallt sem osztanám magamra a Learban, mert ő túl kemény és egyáltalán nincs humora. És én céltudatos sem vagyok. Keresgélnem kell, hogy megteremtsem ezt az embert, ahogy az élveteg Steve-et is az Oklahomában. De nagyon örültem mindkét szerepnek. Jó dolog kutatni őket magamban.
Dehir.hu: Az elmúlt évadban rendezői szerepet is kapott, vállalt. Abban, hogy a Szívlapát egy ötletes, inspiráló előadás lett a kortárs versek segítettek vagy felfedezett magában valamifajta rendezői vénát?
Mercs János: Mind a kettő. Izgat az ilyen jellegű munka. Alapvetően színész vagyok, ezt nem adnám semmiért, de örültem a lehetőségnek. Eléggé más a kettő. Színészként a gép része vagy, egy fogaskerék a sok közül, rendezőként viszont te vagy a mérnök, aki kitalálja a szerkezetet. Az a munka a teremtéshez hasonló.
Dehir.hu: Az utóbbi időben találta meg a tantermi színház is. Ehhez úgy áll hozzá a színész, hogy végre valami más jön, hisz osztálytermekbe mennek a gyerekek közé, vagy nincs ilyen éles különbség?
Mercs János: Közvetlenebb terep, ez igaz, azonnali a visszajelzés, és talán jobban látszik egy-egy gyereken, hogy működik-e egy előadás.
Jó együtt gondolkodni a fiatalokkal, de a színházi részében nem látok túl nagy eltérést az esti előadástól. Kicsit talán nyűgösebb, mert nehezebb reggel 8-9-kor topon lenni.
De nagyon hasznosnak érzem, amit ott csinálunk, még ha a színház egészével kapcsolatban pesszimista is vagyok. Kevés ember kiváltságának, elit művészetnek látom, ami nagyon bánt. A fiatalokkal való együtt gondolkodás talán változtat ezen.
Dehir.hu: Miért lett elit kiváltság a színház?
Mercs János: A felgyorsult világ nem tolerálja a színházat, mert oda kell adnunk két-három órát az életünkből és ez már luxus. Bennem pedig van egy megnemértettség, mert ez az életem. Miért nincs itt minden ember? A legnagyobb fájdalmam, hogy mi egy próbafolyamat alatt ugyanannyi munkát teszünk egy tíz előadást megélő produkcióba, mint egy pesti kollégám egy száz előadásosba. Csak a miénket mondjuk ötezren, az övét ötvenezren látják.
Dehir.hu: A népességszámmal ezt a különbséget nem tudja megmagyarázni? Budapesten csaknem kétmillióan élnek, itt alig több mint kétszázezren. Ott nagyobb a merítés.
Mercs János: Nem… Jó, egy kicsit, de ez sem jó magyarázat, hiszen ott nem tíz színház van, hanem sokkal több! Ráadásul sokszor látom úgy, hogy ha bejönnének az ismerőseim egy-egy előadásra, akkor élveznék, amit látnak. És talán jönnének egy következőre is.
A Tesztoszteront látva tíz emberből nyolc azt mondja, szuper volt, erre vágyott.
Dehir.hu: Vajon miért nem jön be?
Mercs János: Az óvodáig visszamehetünk, hogy miért nem fontos ügy a színház, s folytathatnánk az iskolával, de tényleg nem őket akarom bántani, mert ha az óvoda vagy az iskola el is hozza őket háromszor, de a szülő nem, akkor az a pár alkalom elszáll. De kérdezhetnénk azt is, miért nem olvasnak az emberek, miért nem járnak koncertekre, moziba? Miért nincs igényük önmagukra? Na, ezért kell nekünk menni az iskolákba szerda reggelenként. Hátha majd ők.
Dehir.hu: Akkor a tantermi programot misszióként fogja fel…
Mercs János: Abszolút. De nemcsak a színház szempontjából tartom hasznosnak, hanem azért is, mert vannak olyan diákok, akik a foglalkozásokon felvetett társadalmi kérdésekről velünk beszélgetnek először. Otthon ezek a témák fel sem vetődnek. Gondolkodásra is nevel a tantermi előadás.
