Megnyitotta kapuit a Csokonai Fórum

Augusztus 23-án Szabó Magda Für Elise című regényének színpadi adaptációjával, zárt körű ünnepély keretében  megnyitotta kapuit a Csokonai Fórum. A jeles alkalmon részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is.

012_forumavato_220823Az ünnepélyes megnyitó a 350 fős Latinovits Zoltán teremben zajlott. A Csokonai Fórum épületét a történelmi egyházak vezetői, Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája; Palánki Ferenc, debrecen-nyíregyházi megyéspüspök és Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áldotta meg az augusztus 23-i megnyitón, majd Debrecen polgármestere, Papp László köszöntötte a megjelent vendégeket.

A polgármester elmondta, az elmúlt két és fél évtized folyamatos és dinamikus fejlődést, rengeteg változást hozott Debrecennek, de a mai nap minden múltbéli történést figyelembe véve az egyik legkülönlegesebb alkalom. – Túlzás nélkül mondhatom, ez a mostani történelmi pillanat – hangsúlyozta, Jókai Mórt idézve hozzátette, hogy a Csokonai Nemzeti Színház mellett az új teátrum is őrzője lesz az anyanyelvnek.

A jeles alkalmon részt vett Novák Katalin köztársasági elnök is. “Szerencsések vagyunk, hiszen egy olyan országban élhetünk, ahol van, ahol jut figyelem, erőforrás a kultúrára, és megvan a szándék, hogy ne csak fenntartsuk, de gyarapítsuk is, ami miénk”– mondta el beszédében.

Az ünnepi beszédeket követően a meghívott vendégek a Csokonai Fórum díszelőadását tekinthették meg: az új teátrum színpadán először a debreceni író, Szabó Magda Für Elise című regényének színpadi adaptációját három felvonásban, Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznő, Érdemes és Kiváló művész rendezésében láthatta a közönség.

Fotógaléria
(fotók: Máthé András)