Megkezdődtek az Imágó próbái a Csokonai Színházban

A kamasz átváltozástörténet íróját, rendezőjét már ismerhetik a debreceniek, hisz Pass Andrea a tavalyi DESZKA Fesztivál díszvendége volt. Az általa jegyzett két előadás, az Eltűnő ingerek és A vándorkutya a kortárs drámafesztivál legelismertebb produkciói voltak, mind a nézők, mind a kritikusok körében. Pass Andrea az Imágó hétfői olvasópróbáján elmondta, régi terve volt, hogy Franz Kafka Az átváltozás című abszurd elbeszélésére alapozva, abból inspirálódva írjon egy ifjúsági történetet, hisz az átváltozás a kamaszok életkori sajátossága, s izgalmas színházi kihívásnak tartja, hogy ezt a fizikai átalakulással is járó folyamatot a színpadon mutassa be. A rendező ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy nem ifjúsági darabnak szánja az Imágót, sokkal inkább a fiatalokról és fiataloknak is szóló történetnek, hisz tapasztalata szerint a felnőttek és a fiatal generáció közötti szakadék manapság egyre nő, sokkal mélyebb, mint korábban volt, s az Imágó, ahogy a kamaszok megjelennek ebben a történetben, épp erre a problémára reflektál. Garai Judit dramaturg az olvasópróbán arra tért ki, hogy az Imágóban, az apa-fiú, anya-fiú, fiú-barát viszonyokban nincs bűnös és áldozat, senkit sem szerettek volna hibáztatni, csupán felmutatni egy-egy életkori szakasz sajátosságait és hogy azok hogyan találkoznak-találkozhatnak,milyen kapcsolódási pontjaik lehetnek. Az Imágó nem csupán Az átváltozásból, hanem Kafka naplójából és Závada Péter trAnzKaPHka/kastély című szólólemezéről is tartalmaz vendégszövegeket.

Az Imágó főbb szerepeiben Rózsa Lászlót, Varga Klárit és Vasvári Csabát láthatja a közönség. A díszlet-és jelmezterveket Tihanyi Ildi készítette. A zeneszerző Bartha Márk.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András