Felolvasószínházi előadás.

Helyszín: Horváth Árpád Stúdiószínház
Időpont: 2014. március 22., szombat, 15 óra

A rendezvény megtekintése ingyenes!

A darabot Mariette Navarro 2009-ben Algériában kezdte papírra vetni, és egy évvel később az észak-afrikai felkelések idején fejezte be. Az előadás napjainkban is különös aktualitással bír, olyan szöveg, amelyre szükség van. Megkísérli formába önteni a remény és a meggyőződés hullámzásait, az első nagy lélegzetvételtől az utolsó, szinte láthatatlan kilégzésig. Talán egy szerelem története is, hiszen a fiatalság története, a fiataloké, akik még többet oszthatnak meg, mint amennyit birtokolnak, és bármit is mondunk, többet nyerhetnek, mint veszíthetnek.

Fordította: Rideg Zsófia

A fordítás az Európai Fordítóműhely (AET) keretében valósult meg a Francia Kulturális Minisztérium támogatásával.

15          19

Mariette Navarro

Mariette Navarro (Fotó:Philippe Malone)
Mariette Navarro (Fotó:Philippe Malone)

Költő és dramaturg, 1980-ban született Lyonban.
A Strasbourg-i Nemzeti Színház Színiakadémiáján folytatott dramaturgiai tanulmányokat.
Jelenleg különböző társulatokkal dolgozik mint dramaturg, művészeti munkatárs.

Különböző tevékenységeit a szöveg és a színház kapcsolódási pontjainak megtalálására irányuló törekvése köti össze, mint ahogy írásaiban is a különböző műfajok határán egyensúlyozik.
Eddig nyomtatásban megjelent művei:
Alors Carcasse, Cheyne Kiadó, 2011 – Robert Walser-díj, 2012.
Nous les vagues, Célébrations, Quartett, 2011.
Prodiges®, Quartett, 2012.

2014 januárjától a Comédie de Béthune művészeti egyesülés tagja.
2015-től pedig a Cheyne Kiadó kérte fel a Grand Fonds elnevezésű sorozatának szerkesztésére.

deszka logo rgb png-02_web

Szereposztás

Férfi
Vaszkó Bence


Krajcsi Nikolett

 

Rendező
Tömő György

Fotógaléria

Fotó: Máthé András

Térkép betöltése...
DÁTUM / IDŐPONT HELYSZÍN MŰFAJ

2014/03/22 szombat


15:00


Horváth Árpád Stúdiószínház, Debrecen

Mariette Navarro: Mi, hullámok