Már a Csokonai Fórumban ünnepeltük a színházi világnapot

Kettős ünnep volt társulatunk számára 2022. március 27-én: a színházi világnapot már a megnyitás előtt álló új játszóhelyünkön, a Csokonai Fórumban ünnepeltük egy exkluzív rendezvény keretében legrégebbi bérleteseinkkel, szakmai partnereinkkel és meghívott vendégeinkkel. A Csokonai Fórum bejárása mellett alkalom nyílt arra is, hogy társulati körben köszöntsük az állami elismerésben részesült színművész kollégáinkat: a Kossuth-díjas Csikos Sándort és a Jászai-díjas Bakota Árpádot. A prózai társulat Horváth Julianna vezetésével játékos műsort adott az elmúlt évek színházi világnapi üzeneteinek felhasználásával, amelynek végén a két ünnepelt színművész mondta el az idei, Peter Sellars amerikai rendező tollából született üzenetet.

Minden eddiginél jobban várjuk a Csokonai Fórum megnyitását! Ha Ön is szeretné figyelemmel követni az új játszóhely rendezvényeit, kérjük, figyelje a Csokonai Fórum új Facebook-oldalát!

 

Fotógaléria 
(Fotók: Jurás Ákos)