Kubik Annát díjazták Brassóban
kubik_anna_09_r
Kubik Anna (Fotó: Máthé András)

Kubik Anna nyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a brassói XXVIII. Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon. A seregszemlére, amely az eredeti, újszerű dramaturgiájú előadások bemutatására törekszik, Az ajtó című előadásunk kapott meghívást, melyben a Kubik Anna a különös házvezetőnő, Emerenc alakját kelti életre. „Minden színház számára fontos a nemzetközi megmérettetés” − mondta a színművész a díj elnyerése kapcsán. Hozzátette: „a debreceni Csokonai Színház társulata azért is érezte különösen megtisztelőnek a meghívást, mert a Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztivál 28 éves történetében eddig nem szerepelt magyarországi előadás”. A díjat az egész társulat szakmai elismerésének tekinti, s hangsúlyozta azt is, hogy „aki ismeri a pályafutását, az tudja, hogy számára még nagyobb jelentőséggel bír a díj elnyerése”.

A november 10-e és 19-e között immár 28. alkalommal megrendezett seregszemlén idén tíz vendégjátékot nézhetett meg a fesztiválközönség. A Szabó Magda-regényből készült debreceni adaptációt óriási közönségsiker övezte november 15-én  a Sică Alexandrescu Színházban. A fellépő román, angol, francia és moldovai társulatok között a zsűri hat díjat osztott ki: a legjobb előadás, rendezés, forgatókönyv, színésznő-színész díjakat és a zsűri különdíját is.

A debreceni Szabó Magda-adaptáció rendezője Naszlady Éva, dramaturgja Adorján Beáta volt. A főbb szerepeket Kubik Anna, Varga Klári és Vranyecz Artúr alakítja.