Közönségsiker a POSZT-on
Fotó: POSZT
Fotó: POSZT

Nagy közönségsikert aratott a Három nővér a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Társulatunk a fesztivál negyedik napján lépett színpadra az Ilja Bocsarnikovsz rendezte, a csehovi dráma humorára is hangsúlyt helyező produkcióval. Az előadást követő szakmai beszélgetésen főképp a három nővér, Olga, Mása, Irina valamint a Natasa szerepeit alakító színésznők, Varga Klári, Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka és Újhelyi Kinga kifinomult játékára hívták fel a figyelmet a hozzászólók. Az előadás érdemeként emelték ki az idős szereplők, Anfisza, az öreg dada és Ferapont, a szolga élettörténetének megjelenítését, a két figura egyedi rendezői kidolgozását. Karsai György klasszika-filológus, irodalomtörténész a szépen átgondolt rendezői ötletek sora mellett azt is hangsúlyozta, hogy a debreceni Három nővér nagyon érzékletesen egyensúlyozott a kisrealista és a stilizált előadásmód között. A társulat tagjai hétfő éjszaka érkeztek haza Pécsről.