(Forrás: http://dehir.hu/) 2018. 12. 19.
Debrecen – Szeretnék természetesen jó lenni – mondja a Csokonai Színház fiatal művésze, akinek rögtön két előadásban is tapsolhatunk. Interjú.
Szombathelyi és szegedi munkák után ebben az évadban szerződött a Csokonai Színházhoz Wessely Zsófia. Rögtön a mélyvízbe dobták a Bonnie és Clyde-ban Eleanor és Blanche szerepében, majd az Augusztus Oklahomában című fekete komédiában ismerhette meg a társulat nagy részét, a csokonais munkát.
Dehir.hu: Négyéves korától már Földessy Margit színjátszó körébe járt, ennek ellenére kanyargós úton került a pályára. Ha fordítva ülnénk itt, és Wessely Zsófia kérdezne engem, mire lenne elsősorban kíváncsi?
Wessely Zsófia: A családi helyzetére, mert az nagyon meghatározó. Valamint azért is, mert családcentrikus vagyok. Nagyon fontos számomra a családi összetartás és az az erő, amit belőlük meríthetek. Mindannak ellenére, hogy e téren a történetem inkább borús, mint harmonikus.
Dehir.hu: Volt szerepe ennek abban, hogy Debrecenbe szerződött?
Wessely Zsófia: Minden családban akadnak nehézségek, egy család sem tökéletes, de a rossz élmények ellenére, boldognak érzem magam. Szeretjük egymást, szeretetéhesek vagyunk, összetartunk, a család a legfőbb tápanyagom. Maga a szeretet.
Dehir.hu: Inspirálta a családja arra, hogy ezt a pályát válassza?
Wessely Zsófia: Igen. A nagypapám neves szinkronrendező volt, édesapám meg fotóművész, aki valójában rendező szeretett volna lenni, de a nagyapám nem támogatta. Ma is versekből idéz, versekből tanít engem és a testvéreimet. Talán ez is formálta az érdeklődésemet. Csakúgy mint a nővéremét, aki bár más területen, de szintén művész, ékszertervező, ötvös. Négyéves koromtól Földessy Margit színjátszó körébe és Igaz Lucy tánciskolájába is jártam, ahol balettozni, szteppelni tanultam. Hogy mennyire volt tudatos vagy tudatalatti a döntés, hogy színész legyek, azt nem tudom megmondani. Amikor a budapesti színművészetire nem nyertem felvételt, úgy gondoltam, nem lehetek annyira kényelmes, hogy tétlenül várom a következő év felvételijét, így jelentkeztem a Budapesti Gazdasági Főiskolára. Később felvételt nyertem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színművész szakára, de a budapesti tanulmányaimat sem rekesztettem be, másodéves voltam a színin, amikor közgazdászként államvizsgáztam.
Dehir.hu: A közgazdász diplomával választhatott volna a biztosabb, stabilabb megélhetést is…
Wessely Zsófia: Igen, de azon igazából csak túl akartam lenni, sosem akartam ezzel a területtel komolyabban foglalkozni, de ha már elkezdtem, becsületesen be is akartam fejezni. Mindig is színész szerettem volna lenni. Szeretem ezt a szakmát, mert formál, fejlődőm általa, és mert adhatok valamit az embereknek magamból, és én is rengeteg szeretetet kapok általa. Iszonyú szeretetéhes vagyok. Egy ideig mindenki szeretetéért harcoltam, aztán rájöttem, hogy ez nem lehetséges. A színpad arra jó, hogy adhatok, kinyílik a világ, viszont szeretnek, és ez biztonságérzetet ad. Önző dolognak tűnhet, de nem az.
Dehir.hu: A debreceni színházi közeg tudja táplálni ezt az érzelmi szenvedélyességed?
Wessely Zsófia: Abszolút. Csodálatos emberek vesznek körül, úgy érzem, mindenkivel sikerült megtalálni a közös hangot.
Dehir.hu: Marosvásárhelyen végzett, s utána úgy tűnt, keresgélte az utat. Több színháznál megfordult Szombathelyen, Szegeden. Nem volt maradása egyikben sem?
Wessely Zsófia: Marosvásárhelyről nagyon nehéz bekerülni a magyarországi színházi körforgásba. Az egyetemi éveim alatt a marosvásárhelyi színházban együtt dolgozhattam Mohácsi Jánossal, aki elhívott Szombathelyre. Nekem ez hatalmas megtiszteltetés volt, hiszen nagyon nagyra tartom, nagy hatással vannak rám a rendezései. A Szegedi Nemzeti Színházba Keszég Làszló, akkori prózai tagozatvezető, főrendező hívott meg egy előadásba, amikor épp nagy melankolikus időszakomat éltem Szombathelyen.
Keszég László telefonhívása felért egy “csodával”. Neki köszönhetem részben azt is, hogy augusztustól a debreceni Csokonai Színház tagja vagyok, hiszen az ő ajánlásával keresett meg Gemza Péter, aki eljött és megnézett A tavasz ébredése című előadásban, melyet Csábi Anna rendezett Temesváron.
Eközben kaptam egy újabb lehetőséget Szombathelyen, a Salemi boszorkányokban, melyet Alföldi Róbert vitt színpadra, és Jordán Tamás is felajánlotta, hogy maradhatok évadszerződésre. De a megérzésem azt súgta, hogy szerződjek Debrecenbe.
Dehir.hu: Mit tudott Debrecenről?
Wessely Zsófia: Tudtam, hogy Ráckevei Anna volt az igazgató, és Gemza Péter a művészeti vezető. Hallottam a Deszka Fesztiválról, a MagdaFesztről. Ismertem és nagyon kedveltem Rózsa Lacit és Mészáros Ibolyát, akik szintén Marosvásárhelyen végeztek. S bár előadásokat nem láttam, de azzal tisztában voltam, hogy egy nagy múltú, magas szakmai színvonalat képviselő színházba érkezem.
Dehir.hu: Milyennek látja a várost?
Wessely Zsófia: Bevallom őszintén, hogy még nem volt időm körülnézni, egyelőre csak a színház és a vasútállomás között ingázom. De biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem jobban megismerni Debrecent. Ha a színházat vesszük, akkor azt mondhatom, hogy az eddigi munkáimat nagyon szerettem. Bedobtak a mélyvízbe a Bonnie és Clyde-al, hiszen nagy kihívás volt számomra egy zenés darabban debütálni, amely nem feltétlenül az én területem. Ezt követően a Keszég László rendezte Augusztus Oklahomában című előadásban kaptam lehetőséget. Akár az előző, ez is egy sokszereplős darab, így hát szerencsém volt rögtön az elején megismerni a társulat nagy részét, és feltérképezni az itteni munkamorált. Az egyik legfontosabb, amit megfigyeltem az a nagyfokú alázat, kíváncsiság, tudatosság, törekvés a helyzetek és szituációk kitisztázására és működtetésére.
Jó látni, hogy számukra a színház nem egy egyszerű munkahely, hanem egy olyan alkotó műhely ahol közösen keresik az érvényességet, a hitelességet. Ez a fajta szellemiség nagyon tetszik és ösztönöz.
Dehir.hu: Miben látja a színészi erejét, és mi az, amiben változna?
Wessely Zsófia: Az erőm talán az energiámban rejlik. Nagyon tudok koncentrálni. A hátrányaim a félelmeim, a megfelelési kényszerem, amiket nagyon remélem, hogy előbb-utóbb el tudok majd engedni.
Dehir.hu: Nem lehet, hogy ez egy korosztályos probléma? Sok fiatal színész nyilatkozik hasonló dolgokról…
Wessely Zsófia: Úgy gondolom, a mai világban nagy küzdelem folyik az életben maradásért, a munkahelyekért, főleg ebben a szakmában. Az emberek könnyen lecserélhetőek, nem becsülik őket. Talán ebből a létbizonytalanságból fakadhat, hogy sokan hasonlóan nyilatkoznak erről a kérdésről. A hátrányaimhoz és előnyeimhez talán az is hozzátartozik, hogy úgy érzem, a hozzáállásommal nincs baj, néha már túlzottan is szorgalmas vagyok. Gyorsan megtanulom a szöveget, gondolkozom a helyzetek megoldásán. De ami fontos: szeretnék természetesen jó lenni. Természetesen, mindenféle teatralitás nélkül. Számomra ez a kulcsszó. Nehéz úgy megszólalni, hogy a nézőnek az legyen az érzése, hogy ez a való életben is pontosan így zajlana, hangozna. Persze mindig az adott formában, játékkulcsban kell a lehető legtermészetesebben működni. Minél közelebb hozni a nézőhöz a történetet, magától értetődően, hogy ne legyen benne hamisság.
Dehir.hu: Milyen munkái lesznek még az évadban?
Wessely Zsófia: Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című darabjában fogok játszani, melyet Szabó K. István rendez. Azután Árkosi Árpád rendezésében mutatjuk be Zalán Tibor darabját, az Unfairlédit. Mindegyiket izgatottan várom. Örülök, hogy már az első évadomban ennyi lehetőséget kapok.
