Kóti Árpád a Nemzet Színésze

A Csokonai Színház vezetősége és társulata nagy örömmel fogadta, hogy a nemrég nyolcvanadik születésnapján köszöntött Kóti Árpádot választották a Nemzet Színészének. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes, kiváló művész 1963 óta a debreceni színház tagja. Jelenleg Heiner Müller Titus Anatómiája, Róma bukása című darabjában Marcus Andronicus szerepét játssza.

Kóti Árpád (Fotó: Máthé András)
Kóti Árpád (Fotó: Máthé András)

Kóti Árpád 1934. november 15-én született Bucsán. 1954-ben Kiskunfélegyházán testnevelési-szaktanítói oklevelet szerzett.
A Színművészeti Főiskolán 1958-ban végzett, de diplomáját nem vehette át.
Első szerződése két évadra a békéscsabai színházhoz kötötte. 1960-ban Egerbe szerződött, egy évre rá Veszprémbe költözött, majd újabb egy szezon után a szolnoki teátrum, a Szigligeti Színház tagja.
Öt szezon alatt négy színházban játszott, majd Lengyel György hívására 1963-ban a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Azóta is Debrecen az otthona.
1963. szeptember 23-án láthatta először a cívisváros közönsége: Lengyel György rendezte Shaw darabját, a Szent Johannát. Első komoly sikerét a Kapaszkodj, Malvin, jön a kanyar című darabban, a magyar hősi halott katona megformálásával aratta. Aztán jöttek sorban az emlékezetes alakításai: a Részeg eső Balla Gézája, a Sírkő pántlikával Pacel Márkja, a János király Pandulphója, Shakespeare Lear királyában pedig először Edmund, majd Gloster szerepe, végül 72 évesen eljátszotta a címszerepet is. Kóti Árpád fergeteges sikert aratott Háy János A Gézagyerek című darabjának Herda Pityujaként is, majd a 2009-ben bemutatott Én, Károli Gáspár címszerepében is.

Kóti Árpád 2014-ben Kossuth-díjat kapott, 1985-ben érdemes művész, 2001-ben kiváló művész lett, a Jászai Mari-díjat 1978-ban kapta meg. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Aase-díjas, Csokonai-díjas, 2002-ben a POSZT-on a legjobb epizódszereplő díját kapta meg.

A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy Kóti Árpád kerüljön a testületbe.

A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek.

Fotógaléria