A cikk eredeti megjelenési helye: kulter.hu
2022 elején startolt el a debreceni Csokonai Színház kreatív alkotóműhelye, a Csokonai közTér. A többnyire civilekből álló csapat nyáron mutatott be egy részletet készülő produkciójukból, az Ábrahámból. Alig fél évvel később, november 26-án pedig színpadon láthatja a közönség, mi minden foglalkoztatta a közösséget az elmúlt évben. A Csokonai közTér vezetőivel, Gemza Melindával, Madák Zsuzsannával és Varga Nikolettel, valamint négy résztvevővel, Porcsin-Tóth Rékával, Lukovszki Judittal, Kopócs Évával és Varga Dórával beszélgettünk.
KULTer.hu: A Csokonai Színházban már évek óta zajlik a színházi nevelés, számos ifjúsági programmal, iskolai előadásokkal közelítettetek a mai fiatalsághoz. Az év elején indult projektetek középpontjában ugyancsak a színházi nevelés áll, de a célcsoport most a felnőtt civilek, színházkedvelők. Milyen céllal indítottátok el a Csokonai közTér projektet?
Gemza Melinda: A CSIP (Csokonai Ifjúsági Program – a szerk.) 2014-ben indult el a színházban, akkor még csak én szerveztem ezeket az előadásokat feldolgozó foglalkozásokat. Amikor elkezdtük az osztálytermi színházi nevelési előadásokat, a Verona, 1301 című darabot Zsuzska rendezte, aki nem sokkal később a színházhoz szerződött, így ketten vittük tovább ezt a projektet. Ahogy bővült a program, szükség volt új emberre, ekkor érkezett harmadikként Niki. Hárman már hosszabb, akár 8-10 alkalmas foglalkozássorozatokban, vagy más részvételi formákban is gondolkodhattunk. Még a COVID előtt megszületett a vágy bennünk, hogy civilekkel is dolgozzunk, de mindez csak idén tudott formát ölteni.
Madák Zsuzsanna: A CSIP repertoárján belül olyan színházi formákban gondolkodunk – gyerekeknél, kamaszoknál, felnőtteknél egyaránt –, ahol
célcsoportjainknak nemcsak nézői, hanem résztvevői szerepet is kínálunk.
Ebbe a sorba illesztettük be a közösségi színházcsinálást. Első lépésként egy felhívást intéztünk a debreceneiekhez, hogy csatlakozzanak a közTérhez.
KULTer.hu: Judit, ti miért döntöttetek úgy, hogy csatlakoztok? A felhívás nem árult el túl sokat a programról, milyen elvárásokkal érkeztetek?
Lukovszki Judit: Engem nagyon elkezdett érdekelni Zsuzska és Melinda szakmaisága. Kíváncsi voltam, mi lehet ebben a vállalkozásban. És ahogy telt az idő, láttam, hogy itt teljesen másról van szó, mint a megszokott színházi daraboknál. Itt egymás felfedezéséről is beszélünk, egy közös nézet kialakításáról szól a kísérlet. Zsuzska mindig egy-két lépéssel előrébb járt, mint mi, tehát az ő fejében hamarabb elkezdett kialakulni egyfajta struktúra.
Porcsin-Tóth Réka: Erős kitartás kellett, mert amikor szőttük a történetet, előfordult, hogy monotonná vált a folyamat. Akit érdekelt, mi fog kisülni a sok ötletelésből, az a csapat tagja maradt, a többiek pedig kiszálltak a játékból.
Varga Dóra: Nyitottnak kellett lennünk, hogy elfogadjuk:
mindenkiben épül valami, olykor egészen más aspektus vagy ihlet alapján.
Folyamatosan döntéseket kellett hoznunk és ezekhez alkalmazkodva haladnunk tovább a kreatív folyamatban, így hoztunk létre hétről-hétre valamit a nagy egész részeként. De nagyon fontos volt mindehhez Zsuzska profizmusa.
KULTer.hu: Hogyan épültek fel ezek a foglalkozások?
M. Zs.: Az induláskor nem döntöttük el, hogy mi lesz a projekt kifutása. Annyit tűztünk ki célul, hogy négy hónapon keresztül
szeretnénk a jövőnkkel kapcsolatos kérdésekről dramatikus és színházi formákon keresztül gondolkodni vállalkozó kedvű civilekkel.
Persze volt egy nem titkolt vágyunk, hogy szuper lenne, ha a közös alkotás egy előadás létrehozásába torkollna, de ennek az eldöntését teljes mértékben a csapatra bíztuk. A harmadik alkalom után tettük fel a kérdést: „szeretnétek-e egy előadást készíteni, azokból az ötletekből kiindulva, amelyeket eddig összegyűjtöttünk?” A csoport úgy döntött, hogy igen, szóval elkezdtük formálni a történetet. Én a folyamatba előbb dramaturgként, majd sokkal később (ősszel) már rendezőként is beléptem. De hangsúlyozom, hogy a csapat építette a történetet, találta ki a karaktereket, együtt határoztuk meg a fókuszt, mindenben demokratikusan döntöttünk. Én dramaturgként, rendezőként abban tudtam segíteni a munkát, hogy struktúrát adtam az ötleteknek, gócpontokat ajánlottam a történeten belül, amelyekből drámai helyzeteket tudtunk kibontani improvizációkon keresztül. Június elején tartottunk egy munkabemutatót, amelyben összefoglaltuk magunk és az érdeklődő újságírók számára, hogy hol tartunk a folyamatban.
Akár ezen a ponton meg is lehetett volna állni, de a csapat nem akarta félkész állapotában lezárni a történetet,
ezért ősszel egy újabb szakaszba léptünk, elkezdtük kidolgozni a készülő előadásunkat.
Két „külsős” alkotót mindenképp szeretnék megemlíteni: Bethlenfalvy Ádám konzulensként dolgozott velünk. Nagy segítségünkre volt a különböző fázisokban, többször kerestük őt a kérdéseinkkel. Sáfrány Imre pedig az előadás terét álmodta meg az ötleteink alapján.
KULTer.hu: Melinda, Niki, a CSIP tagjaiként ti milyen szerepet játszottatok?
Varga Nikolett: Részt vettünk az egész alkotási folyamatban, tehát közösen gondolkodtunk a csoporttal a jövővel kapcsolatos kérdéseken, nekünk is voltak ötleteink, véleményünk. Én a civil szereplőkkel együtt mozgok a színpadon, úgymond „beépített ember vagyok”. Melinda és Zsuzska is szereplők, de ők a történet egy másik síkját működtetik.
G. M.: A programmal kapcsolatos szervezési-egyeztetési feladatokat is mi koordináljuk. Egy ilyen programot nagy kihívás a kőszínház előre megtervezett munkarendjébe illeszteni, hiszen az utolsó pillanatig minden változhat. Ennek ellenére a Csokonai Színház támogatta a programot és biztosította a csoport számára mindazokat a feltételeket, amelyek egy előadás megvalósulásához elengedhetetlenek (fény- és hangtechnika, kellékek, műszaki gárda).
M. Zs.: A megszokott menetrend szerint a próbafolyamatot egy tervelfogadás előzi meg, ahol bemutatásra kerülnek a látványtervek, amelyeken akár hónapokon keresztül dolgoztak a tervezők a rendezővel együtt. A tervet pedig legyártják, megvalósítják míg tart a próbafolyamat. Egy közösségi színházi előadás létrehozásakor ez egészen másként működik.
Mi menet közben, hétről hétre álmodtuk meg magunk körül az előadás vizuális világát.
Nagymértékű rugalmasságot igényel ez a színháztól.
KULTer.hu: Meséljetek, kérlek, a próbafolyamatról!
V. D.: Az első „félév” inkább a játékról szólt, de ekkor már az alkotás is elkezdődött. Érdekes volt látni, hogy mi minden zajlik a színfalak mögött. Szeptember óta pedig átbillentünk arra az oldalra, ahol már a darabé a főszerep. Amióta eldöntöttük, hogy bemutatjuk, nőtt a nyomás és komolyabbá vált a helyzet, itt már minden az Ábrahámról szól.
L. J.: Év elején inkább a csapatépítés volt a lényeg, sokat játszottunk, emellett bár még nem volt tervben a produkció, már elkezdett alakulni Ábrahám története. Alkalomról alkalomra foglalkoztunk olyan kérdésekkel, mint a klímaváltozás, az agykutatás, a szegénység, a háború vagy a mesterséges intelligencia.
A történet magja tulajdonképpen az első perctől kezdve alakult.
V. D.: Az együtt gondolkodásból történetszálak, jelenetek születtek, majd amikor eldöntöttük, hogy ebből produkció lesz, Zsuzska elkezdte létrehozni a szövegkönyvet.
P. T. R.: Volt egy közös drive felületünk, ahol elérhető volt számunkra is a szöveg és a fotók, amik készültek, de a felvételek is, hiszen sok esetben előfordult, hogy egy-egy jelenetet többször felvettünk, visszanéztünk, elpróbáltunk. Egészen addig, míg a legjobb megoldást meg nem találtuk.
L. J.: Volt, hogy rappeltünk is, ugyanis lesz egy ilyen rész is a darabban. Volt segítségünk ebben, Nagy Kíra operista jött át hozzánk, együtt rappelt az egész csapat. Na, az sokaknak komfortzónán kívül volt, én például mondtam Zsuzskának, hogy nekem ez nem megy, nem csinálom. Nem volt ebből gond, minden önkéntes volt. Nem kell mindenkinek rappelni.
KULTer.hu: Mit lehet tudni az előadásról, mire számíthatunk a premieren?
M. Zs.: Egy disztópiát állítunk színpadra. A történet egy fél évszázadot ölel át. A főszereplőnk a debreceni születésű Ábrahám, aki 50 éves korában, 2062-ben megmenti a civilizációnkat a pusztulástól. Az ő élettörténetével ismerkedhetünk meg egy különleges „agyutazás” során.
Ábrahám emlékeiben kutatunk, nyomozunk a nézőkkel együtt.
G. M.: Két előadást fogunk játszani, szombaton 16:30-tól és 19:30-tól. Előadásonként 25 nézőt tudunk fogadni, hiszen mindamellett, hogy közösségi színház, interaktív is lesz. Az előadás ingyenes, de regisztrálni kell.
KULTer.hu: Hogyan éltétek meg az elmúlt egy évet, és hogyan érzitek magatokat most, a bemutató előtt? Mennyire mutatkoznak az izgulás jelei?
L. J.: Érzem a nagy különbséget a között az időszak között, amikor még nem volt tétje, vagy nem éreztük a tétjét annak, amit csinálunk. Ráadásul olyan produkció ez, amelyben nem jósolható meg előre a következő lépés, még magunk között sem. Egymásnak is okozunk meglepetéseket.
V. N.: Én még nem izgulok, de biztosan fogok, és szerintem a többieket is bátorítani kell majd egy kicsit.
K. É.: A bemutatóhoz közeledve én egyre rosszabbul éreztem magam, ugyanis olyan belső változások is végbementek bennem, amikre nem feltétlenül számítottam. Kiderült számomra, hogy az exhibicionizmusnak ez a fajtája, nevezetesen szerepet játszani mások előtt, messze áll tőlem. Amikor csatlakoztam,
alkotó emberként az is izgatott a témafelvetésen túl, hogy miként áll össze a semmiből valami.
Időközben aztán összetalálkoztam a saját korlátaimmal, de jó érzés lesz megugrani, tudni, hogy ezt is leküzdöttem. Olyan ember vagyok, aki nem szeret félbehagyni dolgokat, így kitartottam, és barátokkal, sok-sok tapasztalattal lettem gazdagabb.
G. M.: Szerintem a legtöbben félelemmel vegyes izgalommal várják a szombatot, hiszen az utolsó jelenet még most alakul ki, a bemutató előtt egy héttel. Kevés időnk van arra, hogy nagy magabiztossággal legyenek a színpadon.
V. D.: Komoly önismereti folyamat is volt ez az egy év. Sokat tanultam magamról a játékok és a darab alakulása során. Illetve mint közösségi élmény,
az egymás iránt mutatott tolerancia és a csapatmunka is rendkívül tanulságos és építő folyamat volt.
Nagyon különbözőek vagyunk, mégis jól működtünk együtt.
P. T. R.: Én épp emiatt érzem, hogy az eleje nehezebb volt, mert sok esetben mást gondoltam, mint a többiek. Azt, hogy elkezdtem elfogadni mások véleményét és a történetre koncentráltam, felszabadítónak éreztem. Izgalommal tölt el a fellépés, kíváncsi vagyok a reakciókra.
L. J.: Ahhoz, hogy mindez jól működjön, nagyon kellett az intelligencia. Fel kellett térképezni, mi van ma a világban, merre tartunk, hová juthatunk 2062-re. Foglalkoztunk a mesterséges intelligencia kérdésével, olvastunk cikkeket az agy működéséről, és hosszan sorolhatnám még.
K. É.: Kompromisszumkészségre is szükség volt, hiszen rengeteg ötlet futott be, és sokszor vitatkoztunk is, ezekből nőttek ki a legjobb megoldások. Nagyra értékeltem, hogy nem sértődtünk meg, ha valaki más véleményen volt, vagy másnak az ötlete lett felhasználva. Végig megvolt az egymás iránt érzett tisztelet, illetve a folyamatos tanulás, a téma kutatása, az utánaolvasás is kizökkentett a hétköznapokból, amire nekem személy szerint nagy szükségem volt. Alkalmanként 4-5 órát dolgoztunk együtt, munka után, esténként. Egymásnak eshettünk volna akár csak a fáradtság folytán is, de fontosabb volt az, hogy haladjunk előre, hogy építkezzünk.
KULTer.hu: Ha egy élményt kellene kiemelni az elmúlt egy évből, amiért érdemes lenne jövőre is folytatni ezt a projektet, mi lenne az?
G. M.: Nekem az
a rácsodálkozás tetszett a legjobban, amit a civileken láttam a színházi működés iránt.
V. N.: Én a humort emelném ki, aminek csapatépítő ereje is volt.
M. Zs.: Nekem a kísérletezés volt fontos. Nagyon inspiráló volt, főleg alkotói oldalról. Nem volt rajtam az a nyomás – amit persze mindig én generálok magam számára –, hogy ennek „igazán sikerülnie kell”, tökéletesnek kell lennie. Persze sosem az, de minden rendező erre törekszik – ebben a folyamatban viszont egészen máshogy közelítettem meg a rendező és a dramaturg szerepköreimet. Folyamatosan az lebegett a szemem előtt, hogy tudok-e hétről hétre tehetséges, színházilag jól használható helyzetet teremteni annak a rengeteg ötletnek, gondolatnak, amit a csapat behozott. Úgy gondolom, hogy ez a tudás átemelhető más színházi próbafolyamatokba is.
V. D.: Nekem az tetszett a legjobban, hogy improvizatív feladatokból születtek a legjobb dolgok. A szövegkönyv, a jelenet, minden úgy állt össze, hogy kísérleteztünk. Mivel nem vagyunk profik, ez teljesen belefér, így játékosabbá, könnyedebbé tettük az egész folyamatot.
K. É.: Nekem a kávészünetek tetszettek a legjobban. (Nevet.) Eszembe jutott például az is, hogy milyen szép lesz minden Máthé András fotóin. Nagy köszönettel tartozunk a színháznak, hogy mellénk álltak, biztosították a díszletet, a világosítást, a hangosítást és a kellékeket. Ilyen szempontból profi előadás lesz.
V. D.: Nagyon érdekes volt részt venni az alkotófolyamatban, belesni a színfalak mögé.
Nem csak láthattuk a darab alakulását, hanem részesei lehettünk a történet megszületésének.
Inspiráló és felszabadító élmény volt számomra ez a kreatív folyamat, hálás vagyok a lehetőségért.
P. T. R.: Én is azt emelném ki, hogy jó érzés volt alkotóvá válni. Teljesen magunkénak érezhetjük a darabot, még akkor is, ha nem száz százalékosan érezzük komfortosnak a helyzeteket. Jó érzés volt olyasmiben részt venni, amelyről tudom, hogy valaminek a születése, tehát természetes a kísérletezés.
A Csokonai közTér Ábrahám című produkciójának bemutatója a Csokonai Fórumban kerül megrendezésre 2022. november 26-án.
A fotókat Máthé András készítette.
