Kitalált középkor Debrecenben: ki ölte meg a királynőt?

(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2017. 03. 04. Szénási Miklós

Debrecen – Grandiózus opera a Csokonai Színházban: gyönyörű, látványos, sodorja a közönséget ez a történet a zene szárnyain. Kritika.

Ismerős az a műfaj, ahol a történelem másképpen működik, mint a valóságban? Philip K. Dick regényében (Az ember a fellegvárban) például Hitler nyerte meg a második világháborút és az Egyesült Államok egyik fele német, másik japán gyarmat lett. Ha ezen a vonalon indulunk el, bizonyos értelemben az egyik első fiktív magyar történelmi mű a Bánk bán volt. Bár Katona József drámájának, illetve Erkel Ferenc operájának is komoly történelmi megalapozottsága van, sok a valóságtól eltérő elem.

Erkel Ferenc: Bánk bán
Fotók: Máthé András

Mintha egy kitalált középkorba csöppenne a néző, ahol a tények és a fikciós elemek keverednek: II. Endre (ill. András) nevű királyunk létezett. Volt felesége is, Gertrúd, akit tényleg meggyilkoltak. Ám jó esély van rá, hogy nem a Bánk nevű nagyúr, hanem a bán egyik kollégája, Petur köréből egy nagyúr volt a tettes. Bánk felesége, Melinda valóban hódítás áldozata lett. De nem Gertrúd öccse, hanem Berchtold kalocsai érsek bujálkodott vele. Csak éppen ezt Katona mégsem írhatta meg. Hova lett volna a világ, ha kiderül, mire adja a fejét egy pap? A cenzúra azonnal kukába dobta volna az egész paksamétát…

Erkel Ferenc: Bánk bán

Ahhoz, hogy a Bánk bán sikeres legyen, szükség volt valódi konfliktusokra, és jól átlátható helyzetekre. Kellettek idegenek, akiket lehetett gyűlölni, és akik egyébként valóban lenézhettek (és le is néztek!) minket, mint keletről idevetődött, érthetetlen nyelvű és kultúrájú népet. Igény és szükség volt szerelmi szálra. Abból is a véresebb, a keményebb változatra: miután hiába csábítgatta az erényes magyar anyát a buja meráni, végül erőszakkal vette el, ami kellett neki. Igény volt az összefogásra is: az idegenek ellen a pór és a nemes egyaránt háborgott. Más kérdés, hogy egy Tiborc-féle jobbágy milyen eséllyel szólíthatott volna meg egy olyan nagyurat, mint Bánk. (Aki ekkor már egyébként nem bán volt, hanem nádor!) S természetesen szükség volt nemzeti büszkeségre is, hadd dagadjon a honfiak és honleányok kebele. Ezért pár helyen Katona József alakított a valóságon, és ebben jó partnere volt Egressy Béni, aki szintén nem igazította helyre mindezeket.

Rendes Ágnes, Kiss B. Atilla

A drámát 1848-ban, a forradalom lázban égő országban mutatták be először, Erkel művét 1861-ben, már a kiegyezés közelében. A Csokonai Színház jó időzítéssel a nemzeti ünnephez közeledve tűzte műsorra az operát Gemza Péter rendezésében.

Wagner Lajos, Kiss B. Atilla

Kissé igazságtalan a világ, mert míg egy Mozart-opera esetében eszünkbe sem jutna azon töprengeni, van-e benne bármi aktualitás, elég modern, elég korszerű-e a zene, Erkel nevét olvasva a friss törekvéseket előnyben részesítőkben ott pulzálhat a kérdés, nem lesz-e poros, unalmas, ósdi a mű. Hát nem. A zene és a látvány egyaránt grandiózus, a tömeg tényleg tömeg, sodorja a közönséget ez a történet a zene szárnyain. És nemcsak a nagy slágerek (Hazám, hazám…, Tiborc panasza), hanem az egész muzsika, aminek végig ereje van, húzása.

Turpinszky Gippert Béla, Rendes Ágnes

Gyarmathy Ágnes díszlete igazi vizuális élményt kínál: a gótikus ablakok és a mögöttük szervesen csavarodó fagyökérzetet idéző ornamentika, a ragyogó kék ég illúziója rabul ejti a néző tekintetét. Ötletes és kreatív a díszlet, remek a fény használata is. Míg a zene száguld előre, és viszi a szereplőket a tragikus vég felé, kedvünkre boncolgathatjuk, milyen jelentést hordoznak ezek a szimbólumok.

Biri Gergely, Donkó Imre

Ám a jelmezek zavarba ejtőek, mert miközben ott gyönyörködünk a magyar nagyurak komor megjelenésében, nehéz mit kezdenünk Gertrúd királynő (Bódi Mariann) udvartartásának reneszánszot idéző viseletével. De tudjunk rá, hogy ez is a fikciós történelmi játék része, és csak azt szolgálja, hogy még inkább fokozódjon a feszültség. Ahogy Tiborc (Wagner Lajos) parókája is: a nagyúrnak (Kiss B. Attila) panaszkodó pór mintha a huszadik század hatvanas éveiből csöppent volna a középkorba, mint valami korosodó, gombafrizurás magyar beatzenész.

Erkel Ferenc: Bánk bán

Az opera születésének ideje történelmileg egészen más helyzet volt, mint amiben ma élünk. Nem kell veszett módon mesterkélt aktualitásokat keresni az előadásban. Azt élvezzük, amit kapunk, amiről nekünk szól ez az igazán színes, szélesvásznú történet, tele egyéni és közösségi drámákkal. Vannak, akik megengedhetnek maguknak bármit és elvehetik azt, ami kell nekik. Ilyen Ottó (Biri Gergely) és Gertrúd. Mások, akik ennél alacsonyabb (még inkább: más) pozícióban vannak, élni és túlélni próbálnak. Vagy tenni azért, ami egyrészt valós és megfogható, mint a család, a feleség, a hűség, illetve ami hajdan sokkal előkelőbb helyen állt a fontossági listán, mint az elmúlt ötven évben. Ez pedig a hazaszeretet. Maga a haza fogalma is egyre nehezebben értelmezhető, de akár a hűséget is ide sorolhatjuk, ami Melinda (Rendes Ágnes) számára első az értékrendben. Ahogy Bánk és Petur (Jekl László) számára a haza. A közös nevező a becsület: ami bizonyos értelemben mintha szintén kezdene kikopni a huszonegyedik századi kelléktárból.

Cser Péter

Ha már kelléktár: miközben a tömegjelenetek hatásosan megkoreografáltak, amikor egy-egy áriát hallunk, mintha az énekesek nem mindig lennének képesek mit kezdeni magukkal. A színészi játék elég visszafogott, sokszor annyira korlátozódik, hogy az énekes előrelép vagy hátra. Csakis a zenére, a szenvedélyre hagyatkozhat a néző, ha ráadásul még a szöveget sem érti mindig, mert a színház akusztikája nem az igazi. (S felirat nincs, mivel magyar nyelven énekelnek a szereplők.)

A cikk folytatását itt olvashatja.