(Forrás: http://www.avorospostakocsi.hu/) Posted by: Lovas Anett Csilla Posted date: January 20, 2014 In: A Bakon Leső, Színház
Beszámoló a debreceni Déri Múzeumban 2013. január 9-én rendezett irodalmi estről, amelyen Borbély Szilárd: A Testhez című kötetének részletei hangzottak el.
„Hát, kisasszony, ez nem volt egy szórakoztató előadás! Mintha otthon bekapcsoltam volna a Kékfényt…” – fordult hozzám egy idősebb úr a debreceni Déri Múzeumban tartott irodalmi est után. A Csokonai Színház művészei Borbély Szilárd A Testhez c. kötetének tizenöt versét szólaltatták meg január 9-én, s az előadás valóban megrázó perceket tartogatott. Az előadás célja nem a szórakoztatás volt, s nem is bizonyos bűnügyek Kékfény-szerű, már-már bulváros felsorakoztatása, hanem ennél sokkal több: számos továbbgondolásra alkalmas témát és talán még ennél is több feldolgozandó érzelmet kaptunk ezen az estén.
A Déri Múzeum terébe belépve nem a megszokott színházi atmoszféra fogadott bennünket, de nem is egy stúdiószínpad bensőségessége, ezért számomra a megszokottnál tovább tartott az akklimatizáció. Azonban a színészi játék közvetlensége hamar otthonossá tette a kissé idegen teret: a színésznők a közönség soraiból léptek elő a reflektorfénybe, ezzel a gesztussal mintegy azt a képzetet keltve, hogy egyek közülünk, történeteik a közönség bármelyik női tagjával megeshetnek. A kötet felépítéséhez hasonlóan az előadás is az óda-legenda sorrendet követte, köztük énekes-zenei átvezetésekkel. Az ódákat Vaszkó Bence olvasta fel, míg a legendák Edelényi Vivien, Kubik Anna, Orosz Csenge, Ráckevei Anna, Szanyi Sarolta és Szűcs Kata interpretációjában hangzottak el. Mispál Attila puritán dramaturgiát választott, nem erősített rá megrázó képekkel, zenével vagy díszlettel az egyébként is iszonyatosra, hanem engedte önállóan élni, hatni a verseket. A művek „szabadon engedése” A szemeteskosár és A tízezer esetén bizonyult igazán hatásosnak. Előbbi a rontott nyelv, a személyragok elhagyása miatt nehéz olvasmány („Huszonöt éves volta, épp feleannyi, mint most. … Nem én irányította / életem, és azt hitte, ez így normális.”) – és bizonyára komoly színészi kihívás is. Kubik Anna viszont példásan oldotta meg a feladatot, az olvasás közben helyenként zavaró rontottság az élőbeszédben vált igazán jelentésessé. A Tízezer a Zsanett-ügyként elhíresült bűncselekmény újramondása, melyben az olvasást a „felesleges” a betűk nehezítik meg („Ahogy kanyarodok ki a Múzeum körútra ott a / van egy benzinkút a ahol kábé ott észrevettem / hogy egy rendőrautó jött a mögöttem”) Orosz Csenge az ‘a’ betűket hezitációs hangokká formálta, így az olvasás közbeni zökkenők a hangzós szöveg szerves részeivé váltak. A filozofikus hangvételű ódák mintegy „pihenőként” szolgáltak a már-már húsbavágóan őszinte és megrázó történetek után. Néha nem is figyeltünk ezekre a versekre, nem kezdtük el gondolatban értelmezni őket (ahogy olvasás közben tennénk), hanem próbáltuk feldolgozni az előzőleg hallottakat. A feldolgozásban Mizsei Zoltán segített: átkötő zenéivel és (ének)hangjával elmondása szerint a vigasztalás, a nyugalom atmoszféráját próbálta megteremteni. Kreativitását nemcsak a különböző hagyományokból felépített zenei szövet dicséri (például gregoriánrészleteket vagy zsidó énekek dallamait is felismerni véltük), hanem például az az ötlet is, miszerint A szemeteskosár c. vers toldalékait saját maga pótolta ki, az utána elhangzó zene közben a kiénekelte a hiányzó mássalhangzókat, így komponálva egy különös hangzásvilágot.
