(Forrás: http://nol.hu/) 2016. 02. 28. Zappe László
Shakespeare mindent kibír. Az ő darabjaival mindent el lehet mondani, minden színpadi vagy rendezői leleményt ki lehet próbálni. Darabjait ki lehet forgatni, át lehet értelmezni, vele a kezdők bizonyíthatnak, a profi színészek a mennyekbe mehetnek. Shakespeare, akár a rock: örök.
A cikk többi szakaszáért kattintsanak ide.
Nem hiányzik a feltűnő rendezői eszme a Rómeó és Júlia debreceni előadásából. Szikszai Rémusz rendezésében a lendület, az erő, a szárnyaló fantázia elsöpör minden hiányérzetet. Mondhatni operettsikert csinál a tragikus történetből. Nagyszínpadi, nagyszínházi varázslatot. A lelkes publikum nem akar hazamenni a bemutató végén. Szélsőséges, vad szenvedélyek mozgatják a szereplőket és az előadást. Ennek megfelelően nagy a rohangálás a színpadon, de szervezett, kiszámított, megkomponált. Varró Dániel fordítása, amely szörnyen zavart a Vígszínházban, itt teljesen a helyén van. Ebben a kavalkádban így kell beszélni. A történet egy forgolódó kettős lépcsőn, illetve alatta, mellette, körülötte száguld. Sárgás homokszíne déli napsütést ver vissza, izzó levegő forralja a vért. Varga Járó Ilona díszlete praktikus stilizálással emlékeztet a reneszánszra. A nyitóképben mégsem a „szép Verona tárul elénk”, hanem a fején zsákkal kivégzésére váró Lőrinc barát. A rendező elköveti azt a merényt, hogy miután a két családfő versengve ajánlgat aranyszobrot a viszálykodásuknak áldozatul esett gyermekeik emlékére és kibékülésük megpecsételésére, a béke érdekében kicsit ügyetlenül szerencsétlenkedő Lőrinc barátot tarkón löveti – és ezt előre jelzi. Így jár, aki a nagyok dolgába próbál avatkozni.
A játék lendülete nem fedi el a színészi alakítások kidolgozását, a szenvedélyek nem helyettesítik a jellemfestést. A címszereplők alapvonása persze most sem lehet más, mint az örök fiatalság és az örök szerelem. Vecsei Miklós és Szakács Hajnalka magától értetődőn adja ennek mai verzióit, minden külön igyekezet nélkül mutatkozik rajongásukban némi prakticizmus. Kiss Julcsi ruhái amúgy sem hagynak kétséget afelől, hogy kortársainkat látjuk a színpadon. Szalma Tamás elsősorban parancsoláshoz szokott, ellentmondást nem tűrő családfő, de gyermekéért aggódó apa is, Zeck Juli anyaszerepét a tűsarkos elegancia határozza meg. Oláh Zsuzsa minden mozdulatra, gesztusra ügyelve teszi egyedivé a termetes dajka játékközhelyekre csábító szerepét. Mészáros Tibor Lőrinc barát ezúttal különös fontosságúvá emelt alakját inkább református lelkészre, mintsem középkori szerzetesre emlékeztetve adja remekül.
Láthatjuk: Shakespeare-rel mindent lehet. Vele mindent el lehet mondani, rajta mindent ki lehet próbálni. Mindent kibír. És mi, nézők is bírjuk.
