Nem tudom lehet-e színészként úgy olvasni egy regényt, hogy önkéntelenül is ne elemezzétek a figurát, amelyet majd el kell játszanotok, de az különösen érdekel a Jadviga párnája kapcsán, hogy olvasás közben kialakult-e bennetek valamifajta közösség vagy hárítás a szerepeitekkel kapcsolatban?
Sárközi-Nagy Ilona: Én tudok nem-színésznőként olvasni, de ettől függetlenül nehéz volt elkezdenem a történettel foglalkozni. Voltak olyan helyzetek, amelyeket ismerősnek éreztem, ezért eltoltam magamtól a történetet, főleg Jadvigát,mert szembesített a személyiségem bizonyos negatív oldalaival. Aztán megteremtődik egy érzés, hogy nyilván azért kaptamezt a szerepet, hogy keressem benne magam, hogy a saját életemben ezeken a dolgokon túllépjek. Valószínűleg az a fajta színész vagyok, aki leginkább magamból építkezem, és olyan szerepeket is kapok, amivel foglalkoznom kell. Szerencsére nem én vagyok Jadviga, de ezt a nőt, aki egy összetett személyiség, meg kell teremtenem, és nem pusztán magamból, hanem azokból a helyzetekből, amelyet felvázolunk. S persze, amit mi készítünk, az egy új történet, hisz a regénynek nyilván csak egy metszete az előadás.
Elárulod, hogy a női éned melyik, nem feltétlenül szimpatikus oldala jött veled szembe a történetben?
SNI: Ebben a történetben Jadviga természetesnek veszi, elfogadja Ondris feltétel nélküli szeretetét, sőt szinte úgy gondolja,hogy az jár neki. Nem vetődik fel benne, hogy vagy adnia kellene neki magának is, vagy elválnia, annak ellenére, hogy a válás abban az időben nem volt könnyen járható út. Ez az érzés ismerős, ugyanakkor Jadviga sokkal tovább megy, túllépi azokat a határokat, amelyeket én még el tudok elfogadni, s ezt is meg kell indokolnom magamban, amikor ezt a nőt játszom. Meg kell értenem, és úgy kell mögé állnom, hogy ne vessem meg.
Gergő, Ondris figurája keltett benned ambivalens érzéseket? Megértő, elfogadó reakcióját arra, hogy csalja a felesége,felfoghatom egy talpig férfi, úriember gesztusának, de akár láthatom gyávának, baleknak is…
Kiss Gergely Máté: Én sem úgy olvastam a regényt, hogy majd Andrissal kell dolgoznom színészként. Tudtam ettől függetlenül kezelni, és tetszett ez az aprólékosan felépített, sok szálon futó, mégis egybe tartó történet. Nagyon általános problémát vet fel: az örök nő és az örök férfi küzdelmét, kapcsolatát. Ez alkalmas lesz arra, hogy a nézők behelyettesíthessék a saját életük problémáit, viszontagságait. Tudtam menni/együtt haladni Andris figurájával, a saját életemen keresztül ragadott magával, s a férfi által írt regény női főszereplője, Jadviga is vonzott, illetve az, hogy mi lehet a titka. Az ő konfliktusa nem úgy mutatkozik meg, mint az Ondrisé. Ondrisnak Jadviga a problémája, Jadviga problémája viszont egy titok. Ezt a titkot szinte a krimik esztétikájával fejtegeti a sztori. Nem látja Andris, és talán nem látja maga Jadviga sem. Nekem a titok a történet harmadik szereplője, amiben Jadviga mint egy hálóban vergődik.S hogy férfi-e Andris vagy balek… Számomra férfi. Amennyiben balek, akkor a sorsa egy átlagos, hétköznapi történet, tipikus Kárpát-medencei sors: normális pali, akinek furcsa kötődései vannak az anyjához és nincs apa-képe.
Az érzéki szerelemhez való viszonya sem egyedi vagy akár szélsőséges?
KGM: Szerintem az a legtipikusabb.
A magatehetetlensége?
KGM: Az sem. Biztos nem árulok el titkokat, de úgy gondolom a szexualitás mindenki életében probléma valamilyen szinten, s ennek a problémának vannak fokozatai partnerenként, időszakonként, tudásban, élethelyzettől függően. Ez is egy olyan ösztöni keresztmetszet, amihez szintén csatlakozni tudnak majd a nézők.
SNI: Ez így van, de Ondris egyébként attól különleges, hogy egy rettenetesen érzékeny ember. Ha a naplója nem lenne, ezt az érzékenységet nem is ismernénk meg, mert a külvilágnak ezt nem mutatja. Sem az anyja, sem Jadviga nem tud róla.
KGM: Igen, a próbálatlansága nem átlagos. Érzékeny, mondja Ilona, s az jutott eszembe,hogyan találkozik a szexualitása és az intellektusa. Hogyan fordítja át a szexuális vágyaiból, a kielégületlenségéből fakadó indulatait egyrészt az alkoholba, másrészt egy intellektuális tevékenységbe, az írásba. Az érzékenysége épp az írásban mutatkozik meg, és amikor újraolvassa őt Jadviga, akkor eggyé válnak, csak az a találkozás sajnos már nem történhet meg.
SNI:A naplóját olvasva szeret bele a férjébe. Az sejlik fel előtte, hogy milyen belső élete volt ennek az embernek, és hogy amit ő megélt, az mennyire más színekben történt. De persze szerette ő Ondrist előtte is, csak másként, hisz az elérhetetlenbe szerelmes. A hús-vér valósággal nem tud mit kezdeni. Andrisba is akkor szeret bele, amikor elérhetetlen, amikor már nem él.
Miért nem tudtak előtte egymásra találni?
KGM: Valami átok van ebben. Generációkon átívelő bajok.
SNI: Kétfajta értelmezés lehet szerintem. Lehet, hogy tényleg mindennek így kell történnie, mert ez a mi sorsunk, eza generációkon át hordozott fájdalom, kibeszéletlenség, de ha mai szemmel nézzük: úgy megyünk el egymás mellett, hogy nem figyelünk oda a másikra. Nem próbáljuk megfejteni a mögötteseket, inkább megsértődünk, támadásként értékelünk mindent.Ha Jadviga és Ondris képesek lennének egymás fejével gondolkodni, és nem az indulataik vinnék el őket, akkor lehet, hogy megtörténhetne ez az érzelmi találkozás. De ezt soha nem tudjuk meg, mert ezek a hullámok elcsúsznak egymástól, nem tudnak egymásra simulni.
Mi Jadviga titka, hogy feleségként, szeretőként, sőt anyaként is ilyen vonzerővel bír?
SNI: Nem tudom (nevet). Lehet, hogy ha megfejtenénk a titkát, akkor már kiüresedne, egy átlagos nővé válna, de így, hogy körüllengi ez a titok (amit lehet, hogy ő maga sem ismer, csak valami dolgozik benne), Ondris is ezt a megfoghatatlanságot érzi, azt, hogy sosem tudja elérni. Persze Jadviga megnyugvást is keres Andrisnál. Arra is szüksége van, hogy egy biztonságos háttere legyen és arra is, hogy valaki után szaladhasson.
Izgalmas lenne épp azt láttatni Andris és Jadviga kapcsolatában, hogy két ember egymásra találása mennyire borotvaélen táncol?
SNI: Lehet, hogy épp arról van szó, hogy az egyik ember siet, amikor a másik azt várná, hogy lassítson vagy épp fordítva. Van egy szövegrész, ahol Jadviga arról ír, hogy bár mondana nemet Andris. Bár lenne más fogadtatása mindannak, amit tesz.
Nem arról van szó, hogy az érettség más-más stációjában vannak?
SNI: A történet elején szerintem Jadviga lát érzékenyebben, a végére, talán mert a szenvedései is érlelik, Andris, de mindketten, Jadviga és Ondris is valami elérhetetlen után sóvárognak. Jadviga Franci után, Ondris Jadviga után. Nem tudnak ebből kitörni.
KGM: Andris ilyen értelemben gyáva, mert ahelyett, hogy nemet mondana, ahogy már beszéltük, az alkoholba fojtja az indulatait, és az írásban próbál megoldást találni a kérdéseire. Nem tud nem rajongani a feleségéért, de tudjuk mind, számos dolgot kell tisztáznunk,vagy inkább számos dologért kell megküzdenünk, hogy működjön egy házasság.
SNI: Ráadásul ezen a téren nincs elég családi mintájuk. Ondris a bolond anyja mellett nő fel, apja folyton elutazik egy számára ismeretlen világba. Arra vágyik, hogy érzelmekkel, szerelemmel teli, nyugodt élete legyen. Azt gondolja, hogy Jadviga mellett minden feltétel adott megélni ezt. Megismer egy tanult polgárlányt, elbűvöli a finomsága, az illata. Jadviga is kiéhezett az érzelmekre, de ő is egyedül van, s ott ülnek a vállán a családi titkok. Egyikőjüknek sincs mintája arra, hogy hogy szeressen, és hogyan fogadja a szeretetet, szerelmet. Ráadásul abban a pillanatban, amikor valami bensőségesség alakulna ki köztük Andrissal, Franci rögtön megjelenik.
KGM: Ha arra kérdeznénk rá, hogy mit jelent Jadviga Andrisnak, az közelebb vinne, mert nem biztos, hogy Jadviga mindenkinek a femme fatale. Ezt a szerelmet biztos, hogy Andrison keresztül lehet majd látni. Van ugyanis egy olyan faktor a nőben, ami iszonyatosan rezonál arra, ami Andris. Arra, amiről ír, és ami nagyon nem tud megnyilvánulni kettejük fizikális együttléteiben. Valamit érez a nőben, csodálja, és nagyon beleszeret. Jadvigának ez nem nyilvánvaló, mert van egy másik kapcsolata: Franci, akinek csak azért kell, mert Jadvigáé az örökség egy része.
SNI: Francira sem mondanám ilyen egyértelműen, hogy csak az örökség miatt választja Jadvigát, de valóban az dominál. Nyilván van közöttük valami vonzalom, hisz akkor nem tartana a kapcsolatuk évekig, de biztos, hogy nem szerelmes Jadvigába.
Mennyire látjátok tipikus kelet-európai tablónak a Jadviga párnáját? Egy szlovákok lakta magyar faluban vagyunk, ahol képtelenek együtt élni az emberek, a családok története, múltja tele van nyomasztó eseményekkel.
SNI: Épp ezért olyan érzés olvasni a regényt, hogy ez rólunk szól. Minden családban vannak történetek, de a dagonyát, amiben tapicskolunk, nagyon ismerősen jegyzi le Závada. A történet Magyarországon játszódik egy szlovák közösségben, s ugyan mi, magyarok épp kívülállóak vagyunk, de egy magyar közösség ugyanígy reagálna arra, hogy a nemzeti öntudatával meddig mehet el, és hol teremtődnek konfliktusok. Érdekes ez a fordított helyzet. Azt mutatja meg, hogy nem az a lényeg, hogy ki milyen nemzetiségű, hanem hogy ki milyen ember, és egy közösségben hogyan működik. Hogy hogyan generálódnak a feszültségek, míg egyszercsak elkezd égni a világ. Most is, ha kinézünk az utcára, vagy kinyitunk az interneten egy kommentsorozatot, fogom a fejem: mi okozza, hogy mi emberek ilyen indulattal, ennyire megalázó módon írunk egymásnak?Forrongás van, mint a regény idejében is.
KGM: Közben pedig milyen jó bezárni a szobát, kikapcsolni az internetet, odabújni azokhoz, akiket szeretünk és észrevenni, hogy ami az emberek között történik, annak a nagy része fikció, az gerjeszti ezt az egészet.
SNI: Igen, de épp a történelem negligálása, Andris naivitása vezet oda, hogy bajba keveredik és bajba keveri a barátait is. Mindeközben igazat adunk neki abban, hogy az emberi kapcsolatoknál és a családnál nincs fontosabb.
KGM: És Andris is úgy szeretne bebújni ebbe a családi fészekbe, amire igent is mondott neki a felesége. Gyengén ugyan, de hivatkozik is erre az „igen”-re. Visszakanyarodunk oda, hogy a házasságuk „igen”-je után ki kellett volna mondania a „nem”-et. Nem kompromisszumokat kötni, hanem kijelenteni, hogy ez se neked, se nekem nem jó. Ezt nem tudta megtenni, valószínűleg azért, mert az anyjának sem tud nemet mondani. Itt jönnek be az ősök bűnei. Egy olyan történelmi, társadalmi pillanatban vagyunk, amikor ezeket sokkal nehezebben tudták figyelmen kívül hagyni a fiatalabb generációk. Benne volt a tudatukban, hogy ki az apjuk, anyjuk, hogy mihez tartsák magukat. És mivel a történetben ez még titkokkal is terhelt, az is probléma, hogy kihez kellene igazodni. Adott egy tradicionális társadalom, amely hordozza ezeket a bűnöket: gazdagság van, de nincs békesség, ijesztő a szerzés, a vagyon fontossága például Mamovkánál: suba subával, guba gubával, s csak akkor fogadja el Jadvigát, amikor kiderül, hogy övé a fele vagyon. Ondris és Jadviga huszonévesek, nagyon fiatalon cipelnek iszonyatos terheket: az árvaságtól kezdve a titkokon át az egyéni felelősségig, amivel egymásnak tartoznak. Ma attól szenvedünk, azzal küszködünk, hogy milyen hagyományhoz nyúljunk. Hová csatlakozzunk? Ki mondjon irányt? Mihez tartsuk magunkat? Akár egy házasságban is igaz ez, mert annyira szabadok vagyunk. A mi történetünk Jadviga és Ondris története, bizonyos értelemben a szabadság és az elkötelezettség küzdelmének a története.
Az Orlando és a Tüzet viszek után újra nehéz, sokoldalúan megközelíthető, összetett figurákat alakítotok. Jóleső érzés volt Jadviga és Andris szerepébe bújni?
SNI: Szeretem ezt a kort, közel áll hozzám,és szeretem Závada szövegét is. Főleg azt a világot, ahogy Andris ír. Szeretem a darab nyelvi emelkedettségét. Az előadásunknak külön szépsége, hogy a regény nyelvezetét megőrizzük,nemcsak azért, mert a figurák személyiségét rejti, hanem mert gyönyörű. Másrészt épp a figura megteremtésének nehézsége adja a munka izgalmát is. Hisz mindig a nulláról kezdünk el építkezni, és ha itt jól építkezünk, olyan lesz a Jadviga, mint egy párterápia. Finom árnyaltsága a történetnek, hogy nincs olyan, hogy egynek van igaza. Tanulunk belőle mi is, akik foglalkozunk vele, és remélem, hogy a nézők is.
KGM: Nekem mindig nagyon meghatározó volt a viszonyom az anyámhoz, a nagyanyámhoz és általában a nőkhöz. Mindig problematikus is volt. A mostani szerepeim zömében partnernőkkel játszom. Ők másképp működnek a színpadon, s az egy egészen különleges viszonyrendszer, amikor férfi-nő kapcsolaton keresztül beszélünk az életről, magunkról, a problémáinkról. A fedések, a párhuzamosságok révén segít beforgatni, jobban bemosni az életem dolgait. Szakmailag és emberileg is érint, s ezért nagyon hálás vagyok.
Tanulsz ezekből a helyzetekből, a partnerektől?
KGM: Igen. Én egész életemben vágytam egy igazi barátra. Ez egy fontos hiány. Azt is meg lehet szépen mutatni a színpadon, amikor az emberbarátra vágyik, vagy épp hatalomra. Erről szólnak a drámák, a másik része meg a szerelemről, az ebből fakadó égésről. A Tüzet viszekben Soós Imre beteljesedett szerelmét játszom egy tönkrement élettel, itt egy beteljesületlen szerelem kapcsán kristályosodik ki egy világ, amelyben egy férfi a saját életét tudja megragadni. Jól jön ez a két szerep egymás után vagy egymás mellett. Ez egy kegyelmi állapot. Olyan pillanatokat szül, amelyekre nem is gondoltam.
