Jászai-díjat kapott Újhelyi Kinga

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 13-án a Pesti Vigadó épületében adott át elismerést a nemzeti ünnep alkalmából 75 alkotónak. A színművészet terén nyújtott kiemelkedő teljesítményért Jászai Mari-díjban részesült Újhelyi Kinga színész, társulatunk művésze is.

Kőrózsa
Újhelyi Kinga (Fotó: Máthé András)

Újhelyi Kinga tiszta forrást idéző énekhangjával és nem kevésbé drámai erőtől sugárzó prózai alakításaival felejthetetlen pillanatokat okoz a nézőknek. 2006 óta tagja a debreceni Csokonai Színháznak, ahol a legváltozatosabb szerepek sorában bontakoztatja ki tehetségét: a rock-sztárokat megszégyenítő erővel szólalt meg hangja, táncolt, énekelt a színpadon (West Side Story, Kóbor csillag). A legkülönbözőbb tónusokat hozta Ráckevei Anna partnereként (az Olympia címszerepe); valódi bravúr volt alakítása Novarina Képzeletbeli operettjében.

A közelmúltban élte-énekelte a címszerepet Szarka Tamás Mária című musicaljében, de karakterszerepekben is merészen létezik a színpadon (A rögöcsei csoda, Régimódi történet). Újhelyi Kinga játéka átható, elmélyült gondolatiság jellemzi minden egyes szerepében.
Énekhangja és muzikalitása színpadi zenék szerzésében is megnyilvánul (Kőrózsa, betonszív; Bors néni, Bors!).

A 2013/14-es évad meghozta számára a kiemelkedő lehetőséget is: Anca Bradu állította színpadra az Antigonét, melynek címszerepét játszotta. Antigoné a drámairodalom mondhatni egyik legkomplexebb női karaktere, amelyet Újhelyi Kinga, sokszínűségének, csodálatos színpadi jelenlétének és a feladat iránti elhivatottságának köszönhetően, olyan ősi erőket magában hordozó figurává formált, amely kétségkívül éveken át élni fog a nézők emlékezetében.

Legutóbb Borbély Szilárd amoralitásában, az Akár Akárki női főszerepében láthatta a közönség, Árkosi Árpád rendezésében. Kutszegi Csaba így fogalmazott az előadásról írt kritikájában: “Újhelyi Kingáról régóta tudom, hogy mindent tud a szakmáról, kedves, szeretni való egyénisége mellett még ezer másik arca is van, nos, ez utóbbiakból most – fürdőzve a kitűnő feladatban – több csokorra valót bemutat. Nehéz eldönteni, hogy ideges, beteges vagy negyvenfelé közelítő szexbomba nőként, avagy áldozatként, néma halottként-e a legjobb, persze mindet veri a harsány, de finoman kidolgozott, összetett karakterű transzvesztitája.”

Az elismeréshez szívből gratulálunk!