A Novemberi éj című előadásunk főpróbahetén Mezei Kinga rendező és Gemza Péter koreográfus osztották meg gondolataikat valóság és fikció viszonyáról, a forradalom mibenlétéről, a zene, a mozgás, a képzőművészet és a színház kapcsolatáról.
Mezei Kinga:
Wyspiański darabján dolgozni hatalmas kihívás volt mind nekem, mind pedig a darabhoz kapcsolódó összes alkotónak. A darab sokrétű, bonyolult viszonyrendszerei azt követelték meg tőlünk, hogy első lépésként kivesézzük a dráma minden jelenetét, amiből aztán hitelesen, de mégis a saját képünkre formálva alkothassunk valami újat.
Számomra nagyon fontos volt, hogy ezt a költői rímekben megírt szöveget el tudjam emelni a konkrét cselekménytől, a politikai aktusoktól, hiszen a hangsúly nem az 1830-as lengyelországi forradalmon van, hanem azon, ahogyan Wyspiański a felszín alatt mély pszichoanalízisnek veti alá a szereplőit. A téma általános érvényességgel bír, nem lengyelekről, vagy oroszokról szól, hanem emberekről, akiknek vagy van identitásuk, vagy nincs. Itt az istenek is ugyanúgy gyarlók, mint az emberek, a lengyel forradalom csak keretet ad az ember (isten) belső vívódásához és szorított helyzetében adott reakcióinak illusztrálásához. Hezitáló személyek sokasága jelenik meg, akiknek vagy sikerül megküzdeniük önmagukkal, vagy nem, de mindannyian az ügyért harcolnak. El kellett emelnem a szöveget a konkrét politikai, történelmi tényektől, és a megtalálandó szabadságra helyeztem a hangsúlyt. Egy olyan színházi nyelv kialakítását tűztem ki magam elé, ami elvonatkoztat a konkrét eseményektől, és egy általános forradalmi képet lesz képes visszaadni, mindannyiunk forradalmáét, ahol hatalmas utat kell bejárni ahhoz, hogy megvívhassuk a saját harcunkat. Minden ember alapvető vágya a jóra való törekvés, a darab elénk tárja az ember belső vívódását egy szorított helyzetben, ahol hite vagy hitetlensége, választott embersége vagy embertelensége kerekedik felül.
Rendezéseim során arra törekszem, hogy olyan kompozíció szülessen, ahol az egyes alkotóelemek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, ahol az elemek közti kötőszövetet a költészet és a képzőművészet adja. Nem volt ez másképp ennek a drámának a színrevitelénél sem, mert a zene, a költői szöveg, a látvány és a mozdulat egymást támogatva, egymásra és egymásból építkezve, összeszövődve adják ki a végleges előadás szövetét. Ahogy a vers, a költészet, amely újabb és újabb képeket nyit meg a befogadóban, úgy ez a darab is arra ösztönzi a nézőt, hogy túlmutatva a konkrét cselekményen, a verbális szinten, attól elrugaszkodva, olyan képeket tárjon a nézők elé, melyek segítségével mindenki megtalálhatja önmagában a saját forradalmát.
Wyspiański így írta meg, az az övé.
Mi így olvastuk, ez a miénk.
És majd valakik, valahogyan nézni fogják, s az lesz az övék.
Gemza Péter:
A Novemberi éjre is jellemző a nagy művek paradoxona: egyszerre egyszerű és mégis hihetetlenül bonyolult; fiktív, de mégis valós történéseken alapszik.
A darabban megjelenő forradalom eszméje már a kezdetektől bukásra ítélt történet, hiszen azt a célt, amely miatt létrejött, megszerveződött, sosem fogja tudni betölteni. Értelmetlen az egyik oldalról nézve, de mégis elkerülhetetlen a másik oldal szemszögéből.
A darab először zavaros, ködös cselekmények sorozatának tűnhet, de ha mélyebbre nézünk, valós emberi sorsok sokasága és a köztük levő viszonyrendszerek vannak leképezve, magas szellemi dimenziók, az emberi gyarlóságok és az isteni hierarchiák közti viszonyokat láthatjuk.
A mindennapi, gyarlóságokkal teli élettől való elemelkedettséget segíti elő a darab költői nyelvezete, a képzőművészettel és a zenével való viszonya, és természetesen a mozgás, amely szerves része a cselekménynek, és alapvető módon határozza meg a szituációkat.
Nehéz feladatom volt ebben az esetben, hiszen a mozgással nem a cselekmény illusztrálása, a közvetlenül értelmezhető jelentés megjelenítése volt a célom, hanem egy olyan színházi nyelv kialakítása, melyben a mozdulatokkal, tánccal felépített elvonatkoztatás helyenként ellentmond, olykor pedig rásegít, de mindig élő kapcsolatban áll a verbálisan kimondott jelentéssel, amiből reményeim szerint egy izgalmas, tartalmas színházi előadás születhet.
