Ismét nagy siker volt Debrecenben az Irodalom Éjszakája
Hajdu Imelda
Hajdu Imelda

Idén immár harmadik alkalommal rendeztük meg június 10. és 12. között az Irodalom Éjszakája című programsorozatot Debrecenben. A rendezvény az EUNIC Hungary kezdeményezésére jött létre, s első vidéki helyszínként Debrecen városa csatlakozott a kortárs világirodalmat testközelbe hozó kulturális programhoz 2019-ben. Az idei estek központi témája a „vészkijárat” volt, e köré a fogalom köré csoportosult a formabontó irodalmi happening európai, japán, izraeli, török kortárs szerzők szövegeiből válogató idei kínálata, mely szövegeket a Csokonai Színház színészei olvasták fel a belváros különböző pontjain.

„Az Irodalom Éjszakája programnak idén különleges hangulatot adott a kulturális újranyitás” – mondta el Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója. „Nem csak a kortárs világirodalom találkozott a közönséggel, hanem a színészeink is újra személyesen találkoztak a nézőkkel. Meghitt pillanatok voltak ezek az egymásra mosolygások és közös csöndek. Debrecen ismét bizonyította, hogy az irodalom városa, és nem csak a magyar irodalomé, hanem a kortárs világirodalomra is nyitott város” – tette hozzá.

Adorján Beáta, a színház dramaturgja, a debreceni rendezvény fő szervezője így összegezte az idei tapasztalatokat: „Szervezőként is érezhető, de a résztvevők visszajelzései is egyértelművé teszik, hogy az idei rendezvény az eddigiek legsikeresebbike volt. Egyrészt összeszokott a szervezésért felelős stáb, ami sokkal olajozottabbá tette a háttérmunkát, de az idei önkéntes csapat is olyan lelkesedéssel segítette a rendezvényt, hogy a vendégszeretet, a gondos figyelem mindenki számára érezhető volt.  Az idei szövegek is nagyszerűek voltak, a tavalyi válogatáshoz képest talán több humorral, ami még élvezhetőbbé tette a befogadást. A hosszú pandémiás elzártság után a kultúrára kiéhezett közönség ismét testközelből találkozhatott a színészekkel és általuk irodalmi ínyencfalatokkal is. A Csokonai Színház színészei otthonosabban érezték magukat ezeken a rendhagyó helyszíneken, és a korábbi két év tapasztalatával mintha az eddigieknél is jobban ráéreztek volna, hogyan érvényesítsék a szavak erejét.  A tavalyi évhez képest megnőtt az eseményhez kapcsolódó játékban részt vevők száma, és nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptunk. A színészeket, a közreműködőket, a kortárs világirodalmi szövegeket, a háttérmunkát dicsérő üzeneteken túl talán a legkedvesebb számomra ez: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Hosszú idő után végre díszbe öltöztettem testem-lelkem!” Szervezők és résztvevők mindannyian így éreztük magunkat ezeken az estéken, melyeken még az időjárás is kegyes volt hozzánk.”

Papp István
Papp István

„Nagyszerű volt ezeken a mediterrán hangulatú debreceni estéken találkozni az irodalomra szomjas közönséggel. Én egy izraeli szerző, Meir Shalev szövegéből olvastam fel részletet a Karakter 1517 könyvesbolt teraszán.  A szöveg kapcsán sok újat tanulhattam a zsidó ünnepekről” – mesélte Papp István, a Csokonai Színház színésze.

„Számomra nagyon jó élmény volt, szerettem a szöveget, tudtam hozzá kapcsolódni és úgy éreztem, a nézők is. Az érdeklődés, a figyelem, a hála, az emberi tekintetek újra hitet adtak, hogy bárhol és bármikor helye van az irodalomnak, és mindennemű művészetnek egyaránt, még ha az elmúlt időszak félelem-pajzsokat alakított is ki az emberekben. Őszinte érdeklődés és találkozások fonták körül az Irodalom Éjszakáját” – beszélt saját élményeiről Hajdu Imelda, aki a Csokonai Színház színészeként a svájci Demian Lienhard szavait tolmácsolta a Sesztina udvarban.

Képgaléria

Máthé András fotói