(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2017. 12. 28. Magyar Evelin
Debrecen – Vivaldira főz és szerepekre készül, szabadidejében pedig képregényeket forgat vagy a filmművészetben merül el. És ez még csak a kezdet. Interjú Janka Barnabással.
Janka Barnabást számos szerepben láthattuk már az elmúlt években Debrecenben: gőgös csábítót alakított a Dandin Györgyben, dalra fakadt a Macskajátékban, a Szélfútta levélben pedig az érzékeny színészlegendát, Mensáros László bőrébe bújt. A színházon túl rajong a filmekért és a szuperhősökért is: a popkulturális érdeklődés jegyében egy Marveles pulcsiban érkezett a beszélgetésre. A kávéházi szegleten szóba került az első díja, nagymamája iránt érzett szeretete, a képregények, a budapesti évek és az énekléssel kísért főzés egyaránt.
Dehir.hu: 2015-ben szerződött le a Csokonai Színházhoz. Hogy ment a beilleszkedés az összeszokott társulatba?
Janka Barnabás: Bár Kokadról származom, debreceninek is mondhatom magam, így sokkal nagyobb könnyebbséget jelentett. Időbe telt egy kialakult, jól összeszokott társulatba beilleszkedni, de úgy gondolom, hogy ez sikerült. Úgy is, hogy van itt egy nyolc főből álló „erős mag”, akik Lengyel György ideje óta, 1993 óta a színházban játszanak.
Dehir.hu: A Színművészeti Egyetemen végezett, milyen volt visszatérni a budapesti évek után?
Janka Barnabás: Igazi hazatérés volt. Közelebb lehettem a családomhoz, ez pedig mindent megért nekem. Kiléphettem a nagyváros zajából, ez sokat jelentett. Másfél évig csak a Blaha Lujza tér és az Astoria között éltem, ami nagyjából 500 méter, ez számomra kevésnek bizonyult. Az osztálytársaim és a barátok között otthon éreztem magam, Budapesten viszont nem. Debrecennek van egy gyönyörű sárga színe, amely nyáron világosabb, télen sötétebb. Nagyon hiányzott ez és a város családiassága. Az ország második legnagyobb városaként itt is minden megtörténik, ami számít.
Dehir.hu: A művészi kiteljesedéshez is szüksége van erre a fajta csendre?
Janka Barnabás: Bírom a terhelést, tudok pörögni, szeretek is. De egyszer az egyetem alatt Budapesten arra keltem fel egy vasárnap reggel, hogy a Rákóczi úton nem járnak az autók. Felkeltem a csendre. Debrecenben vagy Kokadon hamarabb megtalálom azt a fajta csendet, amire szükségem van. Utána az ember tud „kiabálni”, kifejezni önmagát.
Dehir.hu: Mennyivel másabb a fővárosi közönség előtt játszani, mint a debreceniek előtt?
Janka Barnabás: Nem tudok különbséget tenni közöttük. Sokan – többek között az alkotók egy része is – értőbb közönségnek könyvelik el a budapestieket, pedig ez nincs így, csak ott többen járnak színházba. Probléma viszont az, hogy húsz éve ugyanaz a kétszázezer ember jár színházba a fővárosban, mint azelőtt. Ugyanolyan kritikusak, mint itt, ha őszintétlen vagy rossz dolgokkal találkoznak. A debrecenieknek sajátossága a nyakas cívis lét, ami nagyon jó, viszont ezt sem szabad túlsúlyba helyezni. E miatt a tartás miatt is kedvelem a várost. A debreceniek, kecskemétiek, pécsiek ugyanannyira értik a színházat, mint a budapestiek, csak kevesebben vannak.
Dehir.hu: Közvetlen kapcsolatot ápol a közönséggel?
Janka Barnabás: Sokan keresnek meg az interneten, emiatt hoztam létre egy hivatalos Facebook-oldalt. A magánszférát szerettem volna megtartani, hogy a rajongók ne láthassák az unokahúgommal készült fotókat, viszont a kapcsolattartásra is törekszem a nézőkkel. Azt értelmezik félre nagyon sokan, hogy amikor kimegyünk meghajolni, a figyelmet köszönjük meg, nem pedig öntömjénezés zajlik. Nagyon jó érzés, amikor megtapsolnak, a debreceni közönség viszont nem mindenkit éljenez őszintén, ezt pedig a fővárosban sosem tapasztaltam. Taps és taps között is tudok már különbséget tenni.
Dehir.hu: Idén Mensáros László-díjjal jutalmazták. Milyen érzés volt az elismerés annak fényében, hogy a színpadon láthattuk a színészlegenda megformálójaként?
Janka Barnabás: Számomra ez egy nagy találkozás volt. Hálás vagyok Ráckevei Annának és az első mesteremnek, Csikos Sándornak, hogy rám osztották ezt a szerepet. Ez az első országos díj, amit kaptam. Mensáros László ’56-os szerepvállalása megkérdőjelezhetetlen, ezért felelősséggel is tartozom a hagyaték iránt, amit a színész ránk hagyott szerepeiben, könyveiben.
Dehir.hu: Melyek voltak a legemlékezetesebb szerepei az idei évadban?
Janka Barnabás: A Dandin György idén januárban debütált nálunk, és a bemutató napján halt meg a nagymamám. Ez volt életem legnehezebb bemutatója, úgy játszottam végig hét napot, hogy ilyen megrázkódtatás ért. Örültem annak, hogy nevet a közönség, viszont a lelkem belülről össze volt törve. Ez volt a legnehezebb szerepem magánéleti szempontból, viszont ebből nem vihettem fel semmit a színpadra. Ekkor kristályosodott ki bennem az odaadás a szakma, a profizmus iránt. Az egyik legkedvesebb szerepem az idén Ferike, a pincér a Macskajátékban. Bár ez egy kis szerep, igyekeztünk Szabó K. István rendezővel „igazi” szereppé gyúrni. Viszont látni a tapasztalt kollégákat játszani mindennél többet ér. Sok mindent megtanultam általa a színészi hozzáállásról.
Dehir.hu: Van olyan szerep, amelyet szívesen eljátszana?
Janka Barnabás: Még idő kell hozzá, de a Nórából Helmer szerepét szívesen megformálnám. Ő egy babaházban neveli fel feleségét és gyerekeit. Macbeth karaktere is nagyon foglalkoztat. A rendezéssel is kacérkodom. A legnagyobb álmom, hogy operát rendezzek, de ez több évtizedes távlat. Szeretek zenével, mozgással foglalkozni. Zene nélkül nem tudom elképzelni a mindennapjaimat: zenére takarítok, főzök, ébredek. A moziban ülve is figyelek a film zenei betéteire. Az idő múlását, az adott időszak hangulatát is jól megragadja a zene. Mostanában Vivaldi és Alfred Schnittke szól nálam. A régi slágereket – Kislány a zongoránál, Mama – is meghallgatom, de még a Nézését meg a járását is, bár azt ártalmasnak tartom.
