A Csokonai Fórum megközelíthetősége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Információk a Csokonai Fórum megközelíthetőségéről autósoknak,...
A dráma alapjául egy megrázó történet szolgált, melyet Jean-Luc Moreau vetett papírra akkor, amikor a szamojéd népek egyikének utolsó túlélőjével találkozott, azzal az asszonnyal, az egyetlennel, aki akkor még beszélte a kammasz nyelvet, anyanyelvén viszont már csak imádkoznia volt kihez. („Amikor az asszony imádkozik, egy egész nép áll térden” – Jean-Luc Moreau.)
Ha nem számítjuk azt a felolvasást, amellyel a Nemzeti Színház megemlékezett Hubay Miklós 85. születésnapjáról, akkor az Elnémulás tényleges magyarországi premierje Kecskeméten volt, 2006-ban. E bemutatót megelőzően vallott a szerző, életműösszegzőnek érzett drámája keletkezésének egyik személyes élményforrásáról.
Az eredetileg 2010.decemberében, még a szerző személyes jelenlétében bemutatott debreceni előadás valóságos újjászületésének lehettek tanúi a budapesti nézők a Petőfi Irodalmi Múzeumban Hubay Miklós tiszteletére rendezett konferencia keretében 2013 májusában. Az alkotóknak ugyanis az időközben leselejtezett díszlet nélkül, puritán módon kellett újragondolniuk az évek óta nem játszott darabot. Csak a színészek és a drámai szöveg erejére, valamint a tér és a lehetséges világítás adottságaira alapozhattak. Az intenzív munkából megrendítő előadás született, melyben az üres tér még hangsúlyosabbá tette a szavak elnémulását. Idén januárban a Magyar Kultúra Napját méltán ünnepelte ennek az előadásnak a meghívásával és bemutatásával a Párizsi Magyar Intézet.
„A Magyar Nemzetben 2006 októberében megjelent Nyelvek pusztulása c. írásomban is olvasható, hogy az UNESCO prognózisa szerint e század végéig 4500-5500 nyelv fog kihalni. Azaz minden héten eltűnik egy nyelv. Pár évtized múlva a jelenleg még ötezer nyelvből csak két-háromszáz fog megmaradni.
Saját életemben is megéltem egyfajta vonatkozásban egy nyelv eltűnését. Nagyvárad a gyermekkorom idején még szinte színmagyar város volt, csak az ott szolgálatot teljesítő katonák beszéltek románul. Ennek ellenére egy magyar gyerek már érezte, hogy nemzetisége miatt szorongatják. Nem lehetett biztos abban, hogy az elemi iskolát elvégezve a középiskolában is anyanyelvén tanulhat-e. Számomra is riasztónak tűnt, hogy pár kilométerre a magyar határtól nem a magam nyelvén kellett volna továbbtanulnom, hisz ebbe látni valóan tönkrementek a nálam pár évvel idősebb magyar gyerekek. Pár hete újból Nagyváradon jártam. A város főutcájának számító sétálóutcán végigmenve már alig hallottam magyar szót. Európai szemmel nézve is milyen politika az, amely egy emberöltő leforgása alatt egy százezres nagyságrendű városnak úgy ki tudja cserélni a lakosságát, hogy az egykor általánosan használt nyelv teljesen eltűnjön?
(…) bánt, hogy a magyarországi bemutatóra annyi évig hiába vártam. Olasz rendezők és olasz színigazgatók már annak hírére, hogy ilyen témájú drámát írok, elutaztak hozzám Budapestre. Ennek a látogatásnak köszönhető, hogy az Elnémulás című darabom ősbemutatója Észak-Olaszország egyik tartományában, a kihalófélben levő friuli nyelven volt, mely az újlatin nyelveknek egy olyan változata, melyet már akkor is csak 52 ezren beszéltek, és jobbára csak odahaza.”
Hubay Miklós
„Megrendítően szép az Elnémulás, a kis nemzetek nyelvéért érzett felelősség balladisztikusnak is mondható drámája. Egy nép addig él, amíg a nyelve él. Észak-Olaszországban, Trieszt- Velence-Udine háromszögében létezik egy kis népcsoport, nyelvüket, a friulit már csak kevesen beszélik. Sorsuk láttán a határon túli magyarság anyanyelvi tragédiájára érez rá az író. A népet elnyomók halálra ítélnek egy aszszonyt, aki utolsóként őrzi nemzete nyelvét. […] Hubay Miklós magyarsága európaiságában nyilvánul meg, műveltségével úgy szolgálja népét, nemzetét a világban, ahogy azt a reneszánszkori nagyjaink tették.”
