(Forrás: http://barkaonline.hu/) 2016. 03. 06. Lapis Lovas Anett Csilla)
A fesztivál második felében sem unatkozhattunk: délelőttönként folytatódott a szakmai beszélgetések és a Gördeszka-előadások sora, délután és este pedig nagyszínpadi, stúdiós vagy kamaraszínházi darabokat tekinthettünk meg. A legnagyobb visszhangot kiváltó darabokat csütörtökön láthattuk: az Egyasszony című monodráma után Borbély Szilárd Az olaszliszkai című drámájából készült produkció következett.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen kedden délelőtt (a hétfői Újvilág után) ismét egy színházi nevelési program zajlott: a Verona 1301 a Csokonai Színház osztálytermi „díszletek” közé megálmodott darabja. A produkció a Rómeó és Júlia nyomán készült, a színészek interaktív módon játsszák el az örök érvényű történetet, közben a diákokkal közösen járják körül a drámában felmerülő problémákat. Este határon túli társulatok léptek fel: Spiró György Helló, dr. Mengele! című drámáját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata állította színpadra. A szöveg igaz történet alapján született, és 2015-ben megkapta a Színházi Dramaturgok Céhétől az évad legjobb magyar drámájának járó díjat is. Később egy másik díjnyertes darab bemutatóját is láthattuk: a nagyváradi Szigligeti Színház művészei adták elő Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámáját. A két előadás között a fesztivál tizedik évfordulója apropóján Darvasi László és Garaczi László írók, Dobák Lívia dramaturg, valamint Pinczés István rendező beszélgetett a Csokonai-történetek 6. programsorozat keretében a ’90-es években tartott debreceni kortárs magyar ősbemutatókról.
Szerdán a Maladype Színház színészei kétszer is eljátszották az Ernelláék Farkaséknál című előadást. (Talán gyakrabban is történhetne hasonló duplázás a fesztiválon, hogy a népszerű, de alacsony nézőszámra tervezett produkciókat minden érdeklődő meg tudja tekinteni.)
A darabot egy kifejezetten barátságos hangulatú helyszínen, a Páholy Lakásszínházban mutatták be: az előadás kezdete előtt kávét, teát fogyaszthattunk, az asztalokon lévő színházi folyóiratokat pedig bárki átböngészhette várakozás közben. A lakásszínház játéktere tökéletesen alkalmas volt arra, hogy Farkasék otthonát megjelenítse, hiszen az Arany János utcában egy régi, magas mennyezetes, tágas szobákkal rendelkező lakásba érkeztünk, a darab szereplői között izzó feszültség egyik oka pedig épp a fényűző lakhely volt. Eszter és Farkas sok veszekedéssel, a saját házasságukba belefásulva nevelik akaratos gyereküket, Brúnót, amikor egyik éjszaka betoppan hozzájuk Eszter testvére, Ernella a férjével, Alberttel és lányukkal, Laurával. A családtagok közt csak látszólagos a béke: Ernella és férje a nagy lakásra irigykedik, Eszter meg Farkas viszont egy ponton lopással vádolja a rokonokat. Csak a két gyerek kapcsolata őszinte: Brúnó először ellenszenve jeléül egy széklábbal fejbevágja Laurát, de aztán kibékülnek, és egy rövid színdarabot adnak elő a szüleiknek. A „színház a színházban” forma akár elcsépelt is lehetne, de itt nagyon is indokolt, hiszen azt leplezi le, hogy milyen színjátékot játszanak egymással a szülők a mindennapokban. A darab ugyanis a hétköznapi súrlódásokról, képmutatásokról és egyszerű örömökről szól, rendkívül erős mondatokkal („Szép vagy. Szépen öregszel.”), természetes, sallangmentes színészi alakításokkal. A Brúnót alakító Gelányi Imrét külön kiemelném, hiszen kevés felnőtt férfi van, akinek rögtön el lehet hinni, hogy egy ötéves kisfiút alakít – Gelányi Imrének sikerült, és ezt az illúziót tökéletesen fenn is tartotta a darab végéig.
Szerda este két igazán fajsúlyos határon túli előadás is megelevenedett a színpadon. Bartis Attila A nyugalom című regényét Radu Afrim rendező és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata dolgozta fel. A rendező és a színészek tavaly is nagy sikert arattak a DESZKÁ-n Az ördög próbájával. Évek óta állandó vendég a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is, akik idén Exodus címmel, Tolnai Szabolcs rendezésében a hontalanság, a migráció problémáit járták körül.
A csütörtöki napra, mintegy a fesztivál fortissimójaként, két olyan darabot választottak a szervezők, amelyek nagy port kavartak színházi berkeken belül és kívül is. Talán emlékszünk Az Olaszliszkai körül kialakult vitára, melynek során Szögi Lajos özvegye azt kérte Máté Gábortól, hogy álljon el a színmű bemutatásától, mert abban olyan mondatok hangzanak el, amelyekkel a család egyik tagja sem tud azonosulni. Máté Gábor nyílt levélben követte meg a családot amiatt, hogy nem egyeztetett velük előzetesen, ám a darabot műsoron tartotta.
A Tenki Réka által előadott, Péterfy-Novák Éva írásából született Egyasszony című monodráma pedig azért kapott nagy hírverést és méltató kritikákat, mert a magyar egészségügy visszásságaira, a (várandós) nőkkel való embertelen bánásmódra irányította a figyelmet, s mindezt a tapasztalatot a színésznő mély átéléssel képes közvetíteni.
Bár ismertem Péterfy-Novák Éva blogját, mégis váratlanul sokkoló hatással volt rám az a másfél óra, amit a nézőtéren töltöttem. A beteg gyermeket nevelő, házasságon belüli erőszakot elszenvedő asszony sorsa önmagában is megrendítő, és Tenki Réka engedi hatni a szöveget: nem sír, ritkán emeli fel a hangerejét, kevés eszközt használ, s így az előadás a legkevésbé sem válik hatásvadásszá. Vidám, naiv fiatal lányból érett nővé változik a darab végére, és egymaga képes olyan feszültséget teremteni, olyan mély csendeket kiváltani a közönségből, amire olykor egy teljes társulat is kevés. Számomra egyértelműen ez volt a fesztivál csúcspontja.
