Sarah Kane Szétbombázva című drámáját Bethlenfalvy Ádám állítja színpadra. A rendezővel a a próbák szünetében beszélgettünk.
Miért tartod fontosnak ezt a darabot?
A Szétbombázva arról szól, hogy az ember hogyan kapcsolódik az őt körülvevő valósághoz, hogyan befolyásolja őt a világ, amelyik körülveszi, és hogyan befolyásolhatja ő – annak minden problémájával együtt – a körülötte lévő világot. Mennyire része az erőszak a minket körülvevő világunknak? Hogy tudunk kapcsolatba lépni egymással? Hogy jöhet létre – egy férfi és egy nő között – egy meghitt, egyenrangú pillanat? Tulajdonképpen ezt járja körül ez a darab. A dráma elején belép egy pár egy hotelszobába, megjárják a poklokat, hogy eljussanak odáig, hogy egy igaz emberi gesztus történhessen kettejük között.
Brutálisabban mutatja meg, másképp kérdez rá minderre Sarah Kane, mint Shakespeare vagy bármelyik klasszikus darab?
Szerintem nem történik benne sokkal szörnyűbb dolog, mint sok klasszikus tragédiában, de valószínűleg attól, hogy egy mai történtről van szó, megrettenünk. A görög tragédiaíróknak megengedjük azt, hogy egy főhősnő megölje a gyerekeit és utána az istenek megbocsássanak neki, mint a Médeiában, de ha ma történik ilyesmi – mondjuk egy csecsemővel – a színpadon, ahhoz másképp viszonyulunk. Nem tudom, hogy ennek mi az oka. Mivel mai a történet, esetleg jobban érezzük, hogy akár rólunk is szólhat. Ez nyilván igaz lehetett a görögöknél is, épp ezért tudom könnyen hasonlítani egy klasszikus görög tragédiához akár a szerkezetében, akár a nyersességében, ahogy történnek a dolgok, akár abban, hogy arról is szól, mi történik a világban, mi történik a személyes életben, s hogy ennek a kettőnek mi köze van egymáshoz.
Miben látod Sarah Kane különlegességét?
Fantasztikus dramaturgiai struktúrát teremtett ebben a drámában. Nagyon különleges, hogy egy alapvetően realista színházi világból, egy angolszász kultúrából jőve egy olyan darabot írt, ami a végén nagyon erősen stilizálttá válik. Egy majdhogynem vígjátéki kezdetből eljut egy becketti világba. Abban is különleges ez a darab, hogy számtalan színházi kulturális utalást tartalmaz, ami elképesztően gazdaggá teszi. Tele van fantasztikus képekkel. Iszonyú jó a humora, amiről mindig meg szoktak feledkezni. Nincs benne öncélú erőszak, minden egyes éles pillanata a darab központi problematikáját járja körbe. Az egyik pillanatban történik valami szörnyűség, a másikban pedig valami nagyon vicces. Ez épp az a kontraszt, ami az életünkben is jelen van, s ami izgalmassá teszi ezt az anyagot.
Hiszel abban, hogy a színház képes társadalmi tabuk ledöntésére, amelyekről más körülmények között nehéz beszélni?
Olyan kérdéseket vet fel az a darab, amelyekről hasznos lenne társadalmilag beszélnünk. Komoly funkciója a színháznak, hogy olyan történeteket kínáljon, amelyek kapcsán elindulhatnak gondolatok, kérdések, beszélgetések. Szerintem akkor értékes társadalmilag egy alkotás, ha kérdéseket vet fel. Ha a nézők töprenghetnek azon, hogy nekik milyen kérdéseket vetett fel? Milyen érzéseket váltott ki belőlük és miért? Ez az előadás lehetővé teszi, hogy ilyen típusú kérdésekkel menjenek ki a nézők. Ha alkalmat teremt rá a színház és van erre terv, hasznos, hogy közösen, az előadást követően folytassák a gondolkodást és reagáljanak arra, amit láttak. Fontos, hogy ez színház! Nem a valóságot látjuk a színpadon. Néha úgy csinálunk, mintha ugyanaz az elvárásunk lenne egy színpadi szereplőtől, mint a buszon velük utazó embertől, de nagyon más az, mert ami a színpadon történik, annak pont az a funkciója, hogy ráláthassunk a buszon történő dolgokra. A színpad egy köztes tér, ahol a valóság elemeivel játszhatunk, pont azért, hogy jobban megértsük azt, ami a valóságban történik.
