A nyári városmajori ősbemutató után a debreceni Csokonai Színházban kerül először színpadra ez az amerikai musical. Milyen volt a darab nyári fogadtatása és milyen fogadtatást vár a debreceni bemutatótól?
A Bonnie & Clyde szerethető a darab, tele van jó zenékkel (country, gospel, igényes mai popzene), a legendás gengszter-páros történetét pedig sokan ismerik, sokan látták az Oscar-díjas filmadaptációt, de sokaknak ott lehet a fejében a magyar film is, a miskolci Bonnie és Clyde története. Egy olyan országban, ahol virágzik a betyárromantika évszázadok óta, ahol legfrissebben a Viszkisnek is lehet kultusza, azt gondolom, jó fogadtatása lesz ennek a darabnak is. Noha a gengszterfigurákhoz való vonzódás nem specifikusan magyar jelenség: zsigeri késztetés, titkolt vagy vállalt vágy munkál mindnyájunkban a határok átlépésére. Izgalmas élmény az effajta emberekkel való azonosulás biztonságos távolságból. A szerzők nem romantizálják a hősöket. Miközben nagyon szeretik és próbálják megérteni őket, átélni velük a nehézségeket, ennek a két év ámokfutásnak minden nehéz döntéshelyzetét is megmutatják. Lélektani mélységeket is érintenek azt boncolgatva, hogyan és miért tart ki egymás mellett ez a két fiatal ember a végsőkig, még akkor is, amikor felismerték, hogy az utuk a közös halálba vezet.
Az ősbemutató utáni tévés interjúban a lelki indítékok mélyrajzát, a döntéshelyzetek izgalmát emelte ki a darabban. Egy musical mennyire enged szabadságot a rendezőnek, hogy saját meglátása szerint hangsúlyozzon ki belőle „szólamokat”?
Rendezőként én csak ezzel foglalkozom. A darab tele van mikrojelenetekkel, közeli, páros jelenetekkel, a főszereplők és a közeli szereplők kettőseivel. Ezeknek a jeleneteknek a kidolgozottsága ad lehetőséget arra, hogy belelássunk a szereplők lelkébe. Meggyőződésem, hogy ez a kulcsa ennek a darabnak: ha mindezeket a lelki történéseket sikerül hitelesen megmutatnunk a színpadon, akkor ez a történet egy nagyon erős történet tud lenni.
A debreceni ősbemutatón egészen más szereposztással, más csapattal viszi színre a musicalt, mint a városmajori színpadon. Milyen kihívást jelent ez?
Noha az anyag ugyanaz, minden színész a maga személyiségét hozza és teszi bele a karakter megformálásába, így teljesen új feladat előtt állok. Most, az olvasópróbákon ismerkedem a színészekkel, azokkal a karakterjegyeikkel, amik bennük vannak. Új színeket kapok tőlük, ami számomra is nagyon érdekessé teszi ezt a felkészülést. A városmajori előadáson egy nagyon fiatal csapattal dolgoztam, kaposvári hallgatók és szakgimnáziumot éppen befejező fiatalok adtak frissességet a darabnak. Itt Debrecenben nem ilyen egységes a színészi korosztály, a szülők, a rendőrök szerepében idősebb színészek jelennek meg, és ez egészen más ízt ad majd az előadásnak.
Szerelmi történetekről szóló darabok kapcsán szokták mondani, hogy a siker kulcsa, hogy működjön a színészek közti „kémia”. Rendezőként mit tehet ezért?
A „kémia” nem irányítható. Én rendezőként csak elmondani tudom, hogy mi a fontos, mit kell, hogy lásson és érezzen a közönség. Hogy abban a jelenetben, ahol az első kézfogástól az első csókig el kell jutni, annak nagyon hitelesnek kell lennie. De nyugodt vagyok: nagyon jó szereposztással dolgozom itt Debrecenben is, izgalmas előadásra számíthatunk.
