FÓKUSZBAN: KÖZÖSSÉGI SZÍNHÁZ
II. CSOKONAI SZÍNHÁZPEDAGÓGIAI ÉS SZÍNHÁZI NEVELÉSI KONFERENCIA

 

A II. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül megvalósuló, a „Román-magyar határon átnyúló képzési központ és értéktár a kulturális és történelmi örökség számára” (ROHU-446, www.interreg-rohu.eu) elnevezésű projekt keretén belül valósul meg a Csokonai Színház szervezésében.

A konferencián való részvételt közösségi színházzal, színházi neveléssel, színházpedagógiával foglalkozóknak, színházi alkotóknak, drámapedagógusoknak, színházzal, drámapedagógiával kapcsolatos egyetemi szakok hallgatóinak, pedagógusoknak, szakmabeli és szakmán kívüli érdeklődőknek ajánljuk.

Konferenciánk célja, hogy kerekasztal-beszélgetéseken, közösségi színházi előadásokon és workshopokon keresztül bemutassuk, közösen megvizsgáljuk, illetve megvitassuk a közösségi színházcsinálásban szerzett tapasztalatainkat.

Hazai alkotók, szakemberek sora mellett Chris Cooper író, rendező, színházi nevelési szakember, a nagy múltú birminghami Big Brum TIE Company volt vezetője is vendégünk lesz, illetve lehetőségünk lesz találkozni a kolozsvári Reactor alkotóival, Petro Ionescuval és Doru Taloșsal.

A konferencia időpontja:

2022. december 9-11.

A konferencia helyszíne:
Csokonai Fórum – Kóti Árpád terem és Orfeum
Debrecen

Információ:

Gemza Melinda, gemza.melinda@csokonaiszinhaz.hu,  +36202465849
Varga Nikolett, varga.nikolett@csokonaiszinhaz.hu,  +36709429209

 

A konferenciaprogram táblázata itt elérhető.
A programok részletes leírása itt elérhető.

Jelen tájékoztató tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

 

 

MK_logo-cmyk_HUN-1

 

PrintSlogan_HU_JPEG_CMYK_Interreg_RO_HU